Úttalan utakon Szerbia

Ha a négy évvel ezelőtti szerbiai elnökválasztáshoz hasonlítjuk a múlt vasárnapi megméretés első fordulójának eredményét, akkor különösebb kockázat nélkül megállapíthatjuk, hogy nem sok minden változott a szerbiai szavazók ízlését illetően, és éppúgy nem lehet kizárni a fordulatot, azaz a jelenlegi államfő újraválasztását, mint annak idején. 2004-ben szintén a radikális Tomiszlav Nikolics nyerte a nyitó menetet, aztán a döntő, második összecsapásban már Borisz Tadicsnak termett babér. Van azonban egy lényegesnek tűnő különbség a két megméretés között, ez pedig a szavazói kedv. Míg négy évvel ezelőtt mindkét fordulóban ötven százalék alatti volt a részvételi arány, addig most a hatvan százalékot is meghaladta. Az eredmény így már másképp értékelendő, hiszen az elemzők egyetértettek abban, hogy az alacsony részvétel a könnyen mozgósítható, nacionalista szavazótáborral rendelkező Nikolicsnak kedvez, magas szavazói kedvnél viszont a demokrata párti Tadics sikere várható. Mivel a hatvan százalék fölötti részvételi arány mindenképpen magasnak számít, Nikolics első fordulós győzelme figyelemre méltó. Ráadásul, ha a többi elnökjelölt támogatóit a vélt politikai szimpátia szerint osztjuk szét a két talpon maradt jelölt között, akkor a radikális vezető esélyesebb a végső győzelemre. Tadics gyakorlatilag csak abban bízhat, hogy még inkább mozgósítani tudja támogatóit, és egy még magasabb választói részvétellel fordít. Mindez természetesen csupán papíron történő latolgatás, a jelenlegi államfő sikere most mégis nehezebbnek tűnik, mint négy évvel ezelőtt.
A magasabb részvételi arány sokak szerint a Koszovó jövőbeli státusa miatt felhergelt közvéleménynek is betudható, még akkor is, ha egy korábbi felmérés azt mutatta, hogy a szavazók hetven százaléka nem a többségében albánok lakta tartomány sorsával kapcsolatos álláspontoktól tette függővé döntését. Szerbiát évek óta egyfajta status quo jellemzi: miközben a gazdaság lassan ugyan, de növekszik, addig az életszínvonal továbbra sem közelít még a térségbeli államokéhoz sem. Külpolitikai szempontból ugyancsak állóvíz jellemzi a belgrádi történéseket: Brüszszel folyamatosan ígérgeti az uniós közeledést, a szerb vezetés pedig állandóan Karadzsics és Mladics nyomában van. Eközben persze Szerbia tapodtat sem közeledik az unióhoz, a két háborús bűnös pedig köszöni szépen, jól megvan – ismeretlen helyen. A lakosság egy része így aztán érthető módon unja a kását, az EU-csatlakozás egy átlátszó mézesmadzaggá vált számára. Ehhez jön Koszovó közelgő elvesztése révén az utolsó késdöfés, és azt a bizonyos szúróeszközt, a közutálatnak örvendő Egyesült Államok mellett, bizony az unió is alaposan megforgatja a szerb szívekben. Nem csoda hát, ha a szerbek egyre nagyobb létszámban maradnak – finoman fogalmazva – közömbösek az EU-val kapcsolatban.
Új elem a déli szomszéd belpolitikájában az „oroszkártya”. Bár az korántsem állítható, hogy Szerbia lakossága hosszú távon Moszkva befolyása alatt képzeli el az ország jövőjét, a jelenlegi belgrádi „dackorszakban” a szerb területi egység mellett határozottan kiálló Oroszország népszerű védelmezővé léphet elő. S miután a Vlagyimir Putyin vezette nagyhatalom mára ismét komoly tényezővé vált a nemzetközi politikában, Belgrádban adnak a szláv testvér szavára. Mi több, jutalmazzák is magatartását. A Vojiszlav Kostunica vezette kormány kedden jóváhagyta azt a megállapodást, amelynek értelmében az orosz kormány egymilliárd euró körüli összeget kínál a szerb nemzeti olajvállalat, a NIS többségi, 51 százalékos részvénypakettjéért. Ennek az összegnek mintegy felét fizeti ki, a másik felét a vállalat korszerűsítésére fordítja. Az üzlet értelmében Szerbián keresztül halad majd a Déli Áramlat gázvezeték, és orosz segítséggel befejezik a vajdasági Szőlősudvarnokba tervezett föld alatti gáztározó építését. Kostunicáék közvetlenül, tender kiírása nélkül adták el a NIS többségi tulajdonát. A Koszovó ügyében Belgrád feltétlen támogatójaként számon tartott Moszkvának szánt jutalom körül egyébként koalíciós vita robbant ki. A kormányfő nevével fémjelzett Szerb Demokrata Párt, a szintén oroszbarát Új Szerbia és a mielőbbi EU-tagság mellett elkötelezett Tadics-féle Demokrata Párt, illetve a G17 Plusz között végül megegyezés született. Ennek értelmében Kostunicáék hajlandók aláírni a stabilizációs és társulási megállapodást Brüsszellel, amennyiben Tadicsék is belemennek az orosz üzletbe. A elnök és miniszterelnök tegnap Moszkvában kéz a kézben vett részt a szerb–orosz üzlet ünnepélyes aláírásán. A háttérben eközben Nikolics dörzsöli a tenyerét. A radikális vezető – akinek kampányát egyébként egy amerikai stáb szervezi – azt vallja, hogy Szerbiának Oroszország felé kell fordulnia. Az ő üzenete e téren jóval hitelesebb, mint Tadicsé, hisz Nikolics évek óta következetesen Nyugat-ellenes. Ahogyan a szerb–orosz üzlet nyélbe ütésénél, úgy az elnökválasztás második fordulójának alakulásánál is kulcsfigura lehet Vojiszlav Kostunica. A kormányfő hívei szívük szerint a radikális jelöltre, eszükre hallgatva azonban Tadicsra szavaznának. Amennyiben az európai uniós integrációval kapcsolatban igencsak szkeptikus miniszterelnök csendben marad, azaz nem szólít fel a demokrata jelölt támogatására, úgy valószínűsíthető, hogy követői inkább a szívükre hallgatnak – Tomiszlav Nikolics nagy örömére. Szerbia külpolitikai irányvonalának nyilvánvaló módosulása, a Nyugat-ellenes hangulat erősödése jól érzékelhető. Belgrád klasszikus csapdahelyzetben van: sem Oroszország, sem az Európai Unió nem tud biztosítékot adni arra, hogy a szerbek belátható időn belül egy stabil, fejlődő szövetség része lesznek. Szerb nem kormányzati szervezetek a minap közös nyílt levélben fejezik ki aggodalmukat, amiért az Európai Unióval való kapcsolatok felesleges kiélezésével a belgrádi politikai elit kérdésessé teszi Szerbia európai távlatait.
Mindent összevetve, jelen pillanatban a Hágában raboskodó, ultranacionalista Vojiszlav Seselj belgrádi helytartója nagyobb esélyekkel fut neki a döntő fordulónak, mint négy évvel ezelőtt, a megosztott kormánykoalíció pedig Tadics pozícióját gyengíti. Az biztosra vehető, hogy a végeredmény rendkívül szoros lesz, és az sem kizárt, hogy néhány tízezer szavazaton múlik, merre indul Szerbia. Így aztán akár a Pásztor Istvánra voksoló mintegy 93 ezer, döntő többségében magyar akár királycsináló helyzetbe is kerülhet. Aligha tévedünk, ha kijelentjük: a Pásztorra szavazók több mint kilencven százaléka Tadics mellett teszi le a voksát – ha elmegy szavazni. Csakhogy, miután a jelenlegi államfő – eddig – tárgyalni sem volt hajlandó a magyar jelölttel, Pásztor stábja, illetve a mögötte álló Magyar Koalíció Tadicsért nem fogja megismételni azt a kampányt, amely sikeresen mozgósította a magyarokat. Délvidéki elemzők szerint bárki lesz is Szerbia elnöke, a magyarok összefogása máris olyan siker, ami hosszabb távon hozhatja meg az igazi eredményeket. A három párt által alakított koalíció visszaadhatja a bizalmat a vajdasági magyaroknak, akik az utóbbi években rendre nagy számban szavaztak szerb pártokra, részben a magyar politikai széthúzás miatt.