Vizit egy HospInvest-kórházban

Bár Hatvanban a befektető vállalta, hogy 300 millió forintos beruházással megteremti a kórház működéséhez szükséges minimumfeltételeket és megkezdi a főépület korszerűsítését, ebből az arra járó semmit sem tapasztal. Az átadást követően alig telt el néhány hónap, mire kiderült, elküldik a dolgozók negyedét

Társadalmi és szakmai konszenzus és előkészítés nélkül erőlteti rá a kormányzat az egészségügyi reform lépéseit Magyarország lakosságára. Az egyszerű állampolgárnak – akinek nyilvánvalóan van egészségügyben szerzett kellemetlen élménye – a médiában közölt szakértői vitákon nehéz eligazodnia, és talán sokan legyintenek és azt mondják: majd a gyakorlatban kiderül, jó-e ez nekünk. Nos, egy megtörtént példán szeretném érzékeltetni, hogy a tántorgó reformnak milyen gyakorlati tapasztalatai lehetnek. E példának semmi köze a gyógyításhoz. Tudjuk, hogy a kórházak eddig alulfinanszírozottak voltak, és a kormány által erőltetve működtetésbe kiadásukat, magánosításukat követően is alulfinanszírozottak lesznek, tehát az új tulajdonosok arra kényszerülnek majd, hogy a beteg terhére igen egyszerű dolgokon spóroljanak.
A Heves megyében több egészségügyi intézményt működtető, bírálatok kereszttüzébe kerülő HospInvest Zrt. által működtetett kórházakról nem nehéz rosszat írni. Miután kiderült, hogy a gyöngyösi kórházban a folyosókon, az illemhelyek közvetlen közelében helyezték el a betegek ágyait, Horváth Ágnes (SZDSZ) egészségügyi miniszter igyekezett leszögezni: lehet olyan rendkívüli helyzet, amely teljes mértékben elfogadhatóvá teszi, hogy a betegek akár a folyosón feküdjenek. A HospInvest, amely ma már részben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonában áll, minderre bejelentette, hogy jövőbeli kórház-működtetési pályázataikhoz csatolják majd Kinyújtott kéz elnevezésű programjukat, amely minden eddiginél jobban előtérbe helyezi a betegek érdekeit.
Amikor mi az általuk működtetett hatvani kórházban jártunk, megtapasztalhattuk, hogy a betegek „kinyújtott keze” semmiféle higiéniai eszközzel nem találkozik az illemhelyeken, s a közösségi teraszokon pelenkáskartonokra ülve lehet dohányozni. Miután lapunk erről beszámolt, néhány nap elteltével a kíváncsiság ismét Hatvanba vezérelt, hogy terepszemlén megbizonyosodhassunk arról, történt-e valamiféle változás az illemhelyeken. És legnagyobb megdöbbenésemre a szappanadagolókat feltöltötték, a hatalmas papírtekercsek tárolószerkezeteit visszaszerelték, és minden illemhely ajtaján úgynevezett takarítás-ellenőrzési lapot helyeztek el, amelyen január 27-i dátummal kezdték a hitelesítést. Óránként kell szignóval jegyezni az ellenőrzés tényét. Január 27-én ezt a délutános műszak még elfelejtette, de azóta minden rendben, legalábbis az irkafirkák alapján. (Itt jegyzem meg az egészségügy jobbítása érdekében, hogy előző cikkünk megírása előtt Parádfürdőre is ellátogattunk, s az ottani kórházban sem találkoztunk az alapvető higiéniai eszközökkel. Jó lenne pótolni azokat is.)
A HospInvest-kórházak az egészségügyi kormányzat elképzelései szerint a jövő egészségügyi intézményei, így nem árt odafigyelni a modell hiányosságaira. Bár Hatvanban a befektető azt is vállalta, hogy 300 millió forintos beruházással megteremti a kórház működéséhez szükséges minimumfeltételeket, és megkezdi a főépület korszerűsítését, ebből az arra járó semmit sem tapasztal. Az átadást követően alig telt el néhány hónap, mire kiderült, elküldik a dolgozók negyedét. Az intézkedés nemcsak a műszaki és az adminisztrációs alkalmazottakat, szakdolgozókat, hanem az orvosokat is érintette. Az intézményvezetők az egészségügyi reform nyomán életbe lépő megszorításokkal, az ellátási terület szűkülésével és az ágyszámcsökkentéssel indokolták a lépést. De több embert már nem lehet elküldeni, mert akkor a szakmai minimumfeltételek sem teljesülnek, s nem lesz biztonságos a betegellátás. Mára viszont kiderült, hogy néhány dolgozót vissza kell venni az intézményhez, hogy a szabadságolásokat megoldhassák. Miután a kórházak az alulfinanszírozottságból úgy próbálnak menekülni, hogy dolgozókat rúgnak ki és tesznek utcára, ma már országszerte 8500 szakszemélyzeti státust kellene betölteni ahhoz, hogy a biztonságos betegellátás szakmai minimumfeltételei teljesüljenek…
Nos, az egészségügyi kormányzat támogatásával működtetésbe adott kórházak vajon milyen kontroll alatt végzik tevékenységüket, ha egy 2007 augusztusától működtetésre átvett intézményben kiderül, hogy 2008 januárjáig elspórolták a tisztítószereket és a toalettpapírt? És csak egy újságcikk hatására vezetik be az egyébként alapvető adagolási és ellenőrzési rendszert? Vajon az állam, az Egészségügyi Minisztérium, a tisztiorvosi szolgálat, a betegjogi képviselők, az önkormányzat milyen ellenőrzést és számonkérést végzett az elmúlt fél évben, hogy fennmaradhattak ezek az állapotok? És a folyékony szappan nyilvánvalóan nem a jéghegy csúcsa, vajon a beígért fejlesztéseket, az indokolatlan, betegellátást veszélyeztető dolgozói elbocsátásokat ki kéri számon a működtetőktől?
A reform minden lépése előkészítetlen, a látszatmegoldások, mint például az B menü bevezetése, a kórházi széfek elhelyezése pedig tovább súlyosbítja az ágazat válságát. Ha a kórházak dolgozóit megkérdeznék az intézkedések hatásairól, akkor hamar kiderülne, hogy a menüválaszték óriási adminisztrációt, beszerzési többletterhet ró az intézményekre, miközben dolgozóik egy részét kirúgták, a széfek elhelyezése pedig egyenesen megoldhatatlan problémákat gerjeszt. Ma a betegek értéktárgyait szigorú átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján, tanúk előtt helyezik el, a központi trezorokat nem szokás kirabolni. Az esetleges lopások a beteg ágya körül történnek, amikor például mobiltelefonját, kisrádióját az illemhelyre menés idejéig őrizetlenül hagyja. Nos, ne foglalkozzunk azzal a kérdéssel, hogy a trezorokat hogyan rögzítik az ötvenéves kisszekrényekhez, vagy hogyan falazzák be és mennyiért, de ezentúl a nővérek ugranak majd a riasztásra, ha a combnyaktöréses Molnár néni csenget és azt mondja a hangosba, hogy „Aranyom, kikapcsoltam a rádiót, rakja el azt a trezorba!” És a nővér, aki eddig éjszakai műszakban 40 beteget látott el, most 40 beteg egyedi igényeinek megfelelve 40 beteg értékőrzőjévé is válik majd.
Nem nehéz elképzelni, hogy az egészségügyi kormányzat tanácsadóinak halvány fogalmuk sincsen az egészségügy valós helyzetéről. De mit gondoljunk Kuncze Gábor volt pártelnök minapi kijelentéséről? A március 9-i népszavazást megelőző kampány budapesti nyitórendezvényén ugyanis azt mondta, „A vizitdíjjal kiváltjuk az egészségügy fejlődését, és nem kell továbbra is az orvosok zsebébe csúsztatni azt a néhány száz forintot.” Nos, ha az egészségügy tántorgó reformjáért felelős SZDSZ prominens politikusa szerint ma néhány száz forint a paraszolvencia nagysága, akkor elképzelhetjük, hogy mennyire ismerheti az egészségügy helyzetét, és semmi jóra ne számítsunk. Ugyanezen a rendezvényen Horváth Ágnes egészségügyi miniszter abszurd időszaknak nevezte a szocializmust, amely „az egészségügyben ingyenességet és térítésmentességet ígért”. Egy idősebb hölgy ekkor jelent meg kezében egy „Ágnes, ez nem reform, hanem népirtás, gyilkosoknak börtönben a helye!” feliratú orvosi köpennyel, és többen be-bekiabáltak. A kormányzat az egészségügy fellendítéséről beszél, ám a társadalom nagy része ezalatt a megalapozatlan, betegellenes intézkedéseket látva és elszenvedve sokkal inkább az egészségügy szétverését tapasztalhatja meg.
Csak két példa az elmúlt napokból: a gyomorvérzéses beteget a pszichiátriára szállítják, majd nyolc órát utaztatják, mire meghal, míg más beteg csavarhúzót kap a térdébe a fejetlen egészségügytől.