Most már nem elég Ciprus részéről annak a szajkózása, hogy nem ismeri el Koszovó államiságát, tenni kell valamit, hogy a példa ne ismétlődhessen meg a saját háza táján.
Miért mondott le Fidel Castro a kubai elnökségről? Mert hallotta, hogy Ciprusnak ilyen tapasztalt államfőre van szüksége! Vasárnap éjjeltől ez a vicc hódít a nicosiai kocsmákban. A két páratlanul szép szigetet most már nemcsak csodálatos természeti adottságuk köti össze, hanem az is, hogy mindkét országot kommunista elnök irányítja. Hogy a bátyja örökébe lépett Raúl Castro kiválasztása igazából nem lepte meg a világot, az természetes. Valójában a ciprusi helyzet ismerőit sem döbbentette meg, hogy vasárnap a földközi-tengeri szigetországban biztos győzelmet aratott a szintén kommunista Dimitrisz Krisztofiasz. Az Európai Uniónak viszont alaposan fel kell készülnie Krisztofiasz fogadására, ugyanis ő az első kommunista államfő a szervezetben, mégpedig olyan berendezkedésű országban, ahol az elnök kezében összpontosul a hatalom.
A 61 éves, Moszkvában tanult történész, aki büszkén vallja magát kommunistának, nem akar szociáldemokratává átminősülni: „a nép jelöltjeként” szerezte meg a félmillió ciprusi választó voksainak 54 százalékát. A kommunista Akel pártot húsz éve irányító Krisztofiasz az első államfőjelölt a tömörülés csaknem nyolcvanéves történetében, akit egyedül állított a párt. Az elnökválasztáson a részvétel meghaladta a 90 százalékot, ami nem ritka errefelé, hiszen a közügy az közügy. Az Akel nem csupán Ciprus legrégebben működő pártja – 1929-ben alapították –, hanem tagságát tekintve a legnépesebb politikai tömörülés. A brit gyarmatosítók által sokáig betiltott párt 1944-ig illegalitásban működött. A gyarmati függés 1960-ban véget ért, de a volt gyarmattartó a függetlenség kikiáltása után is megőrzött két katonai támaszpontot a sziget déli részén.
A 650 ezres lakosságú Ciprusi Köztársaság mellett azonban a sziget északi részén létezik egy másik „állam” is, mégpedig az Észak-ciprusi Török Köztársaság, amelyet kikiáltása (1983) után a világon egyedül Ankara ismert el. A kétszázezer lelket számláló északi rész azt követően vált külön (1974-ben), hogy a görögök egy része puccsal Görögországhoz akart csatlakozni, amit a sziget északi részét megszálló több tízezer fős török csapatok megakadályoztak. A 180 kilométer hosszú szögesdrót akadály nagyjából kétharmad (görög rész)–egyharmad (török rész) arányban vágja ketté nemcsak a szigetet, hanem a fővárost, Nicosiát is, amelyet ENSZ-kéksisakosak őriznek. Berlini fal – Európa szívétől egy kissé délre.
Több mint harminc év óta számtalanszor próbálták újraegyesíteni a szigetet, de a kísérletek mind elbuktak. A legutóbbi 2004 tavaszán zajlott le, amikor az ENSZ közreműködésével az úgynevezett Annan-tervről nyilvánított véleményt népszavazáson a sziget két közössége. Meglepetésre a törökök igent mondtak az egységesülési szándékra, a görögök viszont elvetették. A görög „nemet” a terv elnagyoltságával, hevenyészettségével magyarázzák az elemzők. A görögök – a nacionalistáktól a kommunistákig – elutasították az újraegyesítés tervezetét. Talán épp azért, mert pár hét múlva az Európai Unió tagállamai közé fogadta a görög részt annak ellenére, hogy nem rendeződött a sziget sorsa.
Mára viszont egyre sürgetőbbé vált az újraegyesítés. Az, hogy a görögök gondolkodásában ilyen előkelő helyre került a megoldás megtalálása a török résszel, egyvalamivel magyarázható: Koszovó példájával. Miért ne ismerné el a világ egy része egy csapásra az északi török köztársaságot, mint ahogy történt a szerbiai tartománnyal is? Hiába beszél az Európai Unió egyedi kivételről, jól tudjuk, hogy elég egyszer feladni az elveket. Most már nem elég Ciprus részéről annak a szajkózása, hogy nem ismeri el Koszovó államiságát, tenni kell valamit, hogy a példa ne ismétlődhessen meg a saját háza táján.
Nemcsak a nép választottja Dimitrisz Krisztofiasz, hanem a legalkalmasabb arra, hogy megszüntesse a sziget megosztottságát. Vajon ebben is a történelmi első helyre pályázik? Azáltal, hogy az előző elnök, Taszosz Papadopulosz, aki hajlíthatatlan nacionalista hírében állt, az első fordulóban kiesett, új helyzet adódott. A két továbbjutott elnökjelölt meghirdetett elsődleges célja a sziget újraegységesítése volt. Ebben Joannisz Kaszulidesz, a konzervatív jelölt, volt külügyminiszter, aki brüsszeli képviselőségből tért haza, nem szerepelt olyan jól, mint kommunista vetélytársa. Ráadásul a második forduló előtt Krisztofiasz ügyes politikai húzással – a tizenegyből három miniszterséget és a parlamenti elnöki tisztet felajánlva – magához édesgette a leköszönő elnök jobbközép pártját, így matematikailag már az övé volt a győzelem. A számítás helyességét igazolta is a választás végeredménye.
De miért is lehet a háromgyermekes, ősz hajú, jóságos nagypapa kinézetű politikus a megoldás az újraegyesítéshez? A jó pártkapcsolatok miatt. Ugyanis az északi területeken, ahonnan maga Krisztofiasz is származik, a megszállás előtt rendkívül erős volt a török kommunista mozgalom. Mehmet Ali Talat, aki jelenleg a török közösséget vezeti – igaz, ő haladt a korral, azóta már „szociáldemokratává” vált –, régi barátja Krisztofiasznak. Lehet, hogy az újonnan megválasztott elnökről az a hír járja, nincs nemzetközi tapasztalata, de otthon nem nagyon kell ezt csillogtatnia, hiszen egykori harcostársak tárgyalásáról van szó. Az Akel mindig is a föderatív állam mellett tette le a garast, ám mint mondják, az Annan-terv túl korán jött, és van mit javítani rajta. Most lehet, hogy sikerül, ha a régi elvtársak közös nevezőre jutnak.
Hubert Faustmann, a nicosiai egyetem nemzetközi tanszékének professzora az amerikai AP hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy az Akelnél nem kell komolyan venni a kommunista irányultságot, inkább „pragmatikus szociáldemokraták” a tagjai. „Igaz, hogy először furcsán fognak vezetőire nézni az EU-ban, de valójában ez egy kapitalista párt” – fűzte hozzá a professzor. Ám a párt nyilatkozatából az is kiderül, hogy nem különösebben szeretik az Európai Uniót, nem nagyon rokonszenveznek a globalizációval, és a piacgazdaságnak sem lelkes rajongói. Ennek azonban ellentmond az, hogy az Akel a leköszönő kormányban is koalíciós partner volt, igaz, egy évvel ezelőtt személyes okok miatt kilépett a kabinetből. Azt viszont maga Krisztofiasz sem tagadja, hogy igen jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Nem csupán a klíma, a természeti adottságok miatt látogatnak a szigetre évente tízezrével az orosz tehetősek: Ciprus adóparadicsom, így különösen vonzó itt elhelyezni a pénzt, vállalatot alapítani, olyannyira, hogy a maffia is rég felfedezte, s ez egyre nagyobb gondokat okoz. Mint Krisztofiasz nyilatkozta, a párt a győzelme után sem változtat a jelképein: a pártszékház előtt nagy Lenin-mellszobor, vörös csillag és a zászló, amelyen vörös mezőből Che Guevara tekintete mered ránk.
