Három nemzedék

Jó néhányszor rakosgattam össze és gondoltam végig egy zseniális család, az Asbóthok történetét – legalábbis egy korszak „három nemzedékének” históriáját –, és szinte minden benne található a mi köztes-európai nyavalyáinkból. Nemes fáradozás a honért, szinkron a korabeli európai tudományossággal, szenvedélyes gyűjtőmunka, honszerelem, szabadságszeretet, a feltámadó Magyarország örökös víziója, férfiúi erények – és spleen és magányosság és meg nem értés és árulás.
Asbóth János (1768–1823) és fia, Asbóth Lajos (1803–1882) ezredes és annak a fia, Asbóth János (1845–1911): három nemzedék. Ahogy ezt egy igen lényeges tanulmánya címéül maga az író-politikus Asbóth János adta 1876-ban. Ebben a korszakos elemzésben Széchenyi–Vörösmarty, Kossuth–Petőfi és Deák–Arany viszonyát méri és vizsgálja a honi állapotokhoz – szinte konceptuális előzményként Szekfű híres-hírhedt, címét tőle orzott Három nemzedékének úgy, hogy a Szekfű átfogó liberalizmuskritikáját adó kötet Asbóthot meg sem említi.
Az első nemzedék atyafigurájaként Asbóth János 1801-től a keszthelyi Georgicon igazgatója, aki a Festetics-féle tangazdaságot irányította, és a mezőgazdaságtant oktatta. 1806-tól az uradalom inspektora, s mint ilyen, az egész Georgicon ügyes-bajos dolgait intézi. Közben a göttingai tudományos társulat tagjai közé választják. 1803-ban elkészítette a georgiconi gyümölcsösben található gyümölcsfák jegyzékét részletes pomológiai leírásukkal. Egy másik kézirata „a földi almának vagy kolompérnak míveléséről és használatáról” szól, de nevéhez fűződik a georgiconi botanikus kert létrehozása is. Számomra mint somlai gazda számára Asbóthnak mégis egy dokumentált akciója a legkedvesebb: Keszthelyről segítette a Bécsben élő Görög Demeter fajtagyűjteményének kialakítását, amelyet Görög a grinzingi szőlőskertben hozott létre azzal a céllal, hogy azonosítsa, rendszerezze és leltározza a hazai szőlőfajtákat, s megalapozza a magyar nyelvű ampelográfiai irodalmat. (Egyébként Asbóth is szenvedélyes kísérletező volt – megfigyeléseit leírta A Georgikonnak Tserszegi szőllőjében levő Fajták s azokból leendő Borok Tulajdonságai címmel egy táblázatban.) Asbóth inspektor 40 szőlőfajtát küldött 1813-ban Görögnek azzal a mellékelt üzenettel, hogy „Keszthelyen többnyire a’ Fejér Tök szőlőt termesztik, és hogy ez a’ következő hét fajtákkal jó szőlők az odavaló fejér bornak tsinálása, úm. a’ Sárfejér, Szagos Sárfejérnek s zöld Sárfejérnek is nevezik, Kéknyelű, Hárslevelű, Hulló Bajor, Somszőlő, Tokajban fejér Sombajom a’ neve, Cserszőlő, Bákor vagy Turi piros, Tokajban Rózsa szőlő”. Számomra azért kedves és perdöntő Asbóth János gesztusa, mert más elszórt tudósítások mellett a Somló régi fajtáiról is beszél (szagos sárfehér, kéknyelű, piros bakator ’Bákor’, fehér góhér ’hulló bajor’) – bizonyítva, hogy a gyökértetűvész előtt majd egy évszázaddal, sőt az írott források előtti időkben is termesztették azokat az ősi fajtákat, amelyek mára lényegében kivesztek a Somlóról. Asbóth 1818-ban a Bács vármegyei koronauradalmak igazgatója lett 1823-ban bekövetkezett haláláig. Gyermekei azonban még Keszthelyen születtek, így nagyobbik fia, Lajos is.
Asbóth Lajos ezredes Bécsben hadmérnöki akadémiát végzett, 1848-ban nemzetőr őrnagy, ’49 januárjában honvéd alezredes, rövid ideig Debrecen városparancsnoka is volt; március végétől a fel-dunai hadsereg ezredese, részt vett Budavár bevételében, május végétől június végéig a 2. hadtest parancsnoka volt. Aztán a Szegeden, Aradon alakuló tartalék hadtest parancsnoka lett. Aradon 18 évi várfogságra ítélték, 1856-ban kegyelmet kapott.
„Bizonyos – írta már a harmadik nemzedék tagjaként az íróvá, különc és magányos politikussá lett Asbóth János elfelejtett regényében, az 1878-ban kiadott Álmok álmodójában –, gyermekkoromat beárnyalta… hogy a forradalom megfosztott az atyától.” A műbe bekerült apamotívum sejteti, hogy itt a lélekelemzés finomabb és érzékenyebb meghonosításával van dolgunk – a társtalanul és visszhangtalanul maradt munka lényegében igen fontos a modern magyar regény történetében; Németh László fedezte fel és tartotta Asbóthot a Nyugat egyik fontos előzményének.
„Amint néztem és néztem a gyertyát, elmerültem a képzelet ama vándorlásának állapotába, mely miatt később is gyakran tartottak mások is, magam is szokatlanul gondolkodónak, holott ez állapotnak mi köze sincs a gondolkodáshoz, sőt ellenkezőleg, az észnek tehetségei buja tétlenségbe merülnek, és dolgozik maga és magára hagyatva a képzelet, valamint az álomban, ellenőrzés nélkül halmozva tarka, de elmosódott képeket egymásra. Atyám börtönét láttam. Én ő voltam. Majd hős, aki őt és társait akarta megbosszulni, és a merész tettekben elbukott. Elvonult előttem minden üldözése nagy férfiaknak, melyeket ismertem. Valami büszke bátorság szállott meg, és orcám kihevült a lelkesedéstől, hogy igazságért szenvedek.”
Igazság? Nagy férfiak? Nemes szenvedélyek? Álom egy szabadsághős magatartásáról?
Ez az atya is részt vett az 1864-es Almássy-féle függetlenségi szervezkedésben, amelybe beavatta fiát is. Asbóth János diákként hírt és levelet hordott, utcai tüntetéseket szervezett, kiáltványokat szögezett ki hivatalos épületekre, „hogy fegyverre készüljön a magyar”. A budai színházban 1864. március 15-én hangos tüntetésen énekelték a Kossuth-nótát. Ám az összeesküvést felgöngyölítették, őt magát kihallgatták – Almássyt húsz év várbörtönre ítélték, Nedeczky Istvánt előbb halálra, majd húsz évre, de 1867 körül szabadultak. „A foglyok kiszabadultak egymás után, nemsokára, habár azt, amit a rendőrség úgyis tudott, megerősítették a vallomások, mert nem magyar mesterség az összeesküvés, és a magyar ember azt, amit tett, eltagadni nem tudja, mindenre képes hazafiságból, csak arra nem, hogy hazudjon” – írta Asbóth Almássyval való találkozásaira emlékezve annak 1882. évi halálakor.
Isteni közbeavatkozás, hogy ez a tiszta, nemes lélek már nem érhette meg, s így nem tudta, hogy az összeesküvést, mint valami végzetes görög drámában, a saját apja árulta el. Hogy az első világháború végén megnyílt titkos udvari irattár adatai szerint Asbóth Lajos beépített provokátor és áruló volt. Aki valóban hamar szabadult, és még aznap fel is vette díjait a rendőrségtől. Aztán kérvényt adott be a helytartóhoz pluszpénzt kérve az alábbi rettenetes indoklással: „Ha összehasonlítják ezt az önfeláldozó cselekedetemet a Károlyiak, Esterházyak cselekedeteivel, kiket uradalmakkal jutalmaztak, mikor én a legszebb országot mentem meg császárom számára, keveset kérek szolgálatomért.”
Asbóth János a harmadik nemzedék tagjaként magányos konzervatív-liberális férfiú volt, akiről kortársai tudták, hogy megvesztegethetetlen, hogy előkelő tapintatú, hogy folttalan diszkréciójú, úri elbánású s hogy „tehetséges, de kissé különc modorú”. Akit Ábrányi Kornél angolos modora miatt kedélyesen sir John Asbothnak nevezett.
Allúzió története és élete és sorsa? Áthallás mára? Mintha nem is ő írta volna az Álmok álmodója főhőseként ezeket a zaklatott sorokat, hanem mi, innét a nem kevésbé zaklatott ezredvégről, ezredelőről: „Ó, pusztuló, süllyedő fajom! Miért kellett elfeledned, hogy nem igaz az, hogy becsületesnek csak látszani kell, nem igaz, hogy a becsületesség csak az ostobák számára van kitalálva, hogy annál jobb dolga legyen nehány okosnak, nem igaz, hogy tiszta erkölcs csak puszta szó, hanem igenis az ország talpköve…”