Két teljesen ellentétes félidőt játszott a bajnoki döntő péntek esti, veszprémi első mérkőzésén a One Veszprém és az OTP Bank-Pick Szeged. Az első félidőben már öt góllal is vezetett, és remekül játszott a Szeged, majd a játékrész végén megtorpant és négy percig nem tudott a kapuba találni. Ezt a bajnoki címvédő kihasználta, és visszajött két gólra a szünetig. A térfélcsere után nem találta az első félidei játékát a Pick, és bár vezetett akkor is, a hazaiaknak elég volt két ritmusváltás az utolsó negyedórában, és nyerni tudtak 34-32-re. Ez döntő első felvonásának összefoglalója dióhéjban. De történt még más is, egy vitatott bírói döntés, ami alapjaiban befolyásolta a találkozó kimenetelét.

A 21. percben hosszú percekig állt a játék, miután ziccerhelyzetben a védekező veszprémi, Gasper Marguc odacsapott Janus Smárason arcára. A kontakt még a lelátótól is jól látható volt, a szegedi irányító pedig a földön maradt.
Mit néztek a bírók?
A televíziós közvetítésben több kameraállásból is visszajátszották az esetet, a szakkomentátor Danyi Gábor is egyértelműen azt mondta: piros lapos megmozdulás volt. A játékvezetők, Bócz László és Wiedemann Viktor a videóbíró segítségét kérték. Két kamera felvételét kérték ki és elemezték hosszasan a bírok, ott látszott hogy a kéz arcot ér, azonban annak a kamerának a képét, amelyik Smárasonnal szemben volt, és egyértelművé tehette volna az eset megítélését, nem nézték meg.
Marguc megúszta kétperces kiállítással, és a veszprémi kispad is fellélegezhetett. Érthetően. Marguc az egyetlen benevezett jobbszélsője volt a csapatnak, ugyanis Mikita Vajlupav a fiatalszabály miatt a lelátóról nézte a meccset, a két benevezett fiatal egyike sem szélső volt. Egész biztos más képe lett volna a mérkőzésnek, ha a hazaiaknak kényszermegoldást kellett volna találniuk a jobbszélső posztra a találkozóból hátralévő negyven percére.
A megtorolatlanul maradt arcra ütés arcul csapás a szegedieknek.
A mérkőzés utáni értékelésben erről nem beszéltek az érintettek.