A bajnoki döntő első mérkőzése az idény negyedik Veszprém–Szeged összecsapása volt. Az alapszakaszban mindkét csapat hozta a hazai meccsét, a szegediek azonban a Magyar Kupa döntőjét meg tudták nyerni semleges pályán, Tatabányán. Amikor a bajnoki cím megnyeréséhez két meccset kellett nyerni, minden esetben a Veszprém lett az aranyérmes. Legutóbb 1987-ben fordult elő, hogy a veszprémiek nem tudtak aranyérmet nyerni a bajnokságban vagy a kupában. A szegediek teljes kerettel érkeztek a bajnoki döntő első mérkőzésére, a veszprémiektől viszont hiányzott Bjarki Már Elísson és Mikita Vajlupav, akik helyett, a szabályoknak megfelelően két magyar fiatal kézilabdázó került a keretbe.

(Fotó: Vasvári Tamás / MTI Fotószerkesztőség)
A Szeged meglepte a sokat hibázó veszprémieket
Ahogy az várható volt, mindkét oldalon kőkemény védekezéssel nyitottak a csapatok, nagyon nehezem születtek a gólok. Bár a Veszprém szerezte meg a vezetést, de a vendégek egyenlítettek, sőt az egygólos vezetést is ők stabilizálták az első 10 percben. A 12. percben egy percen belül kétszer is lett volna lehetőségük kettővel ellépni, de előbb Mario Sostaric hétméteresét, majd Magnus Röd ziccerét fogta Rodrigo Corrales.
A két hiba ellenére higgadtabbnak tűnt a Szeged, a veszprémiek többet hibáztak. Nem véletlen, hogy a 14. percben a vendégeknek sikerült kettőre növelni az előnyt, Xavier Pascual pedig azonnal le is tette az időkérést jelző táblát. Nem sikerült felráznia csapatát, olyannyira, hogy a játékon gyorsító szegediek a 17. percben már hárommal, sőt a 20. percben már öt góllal vezettek. Jött is azonnal a második időkérés veszprémi oldalon.
A 21. percben hosszabb videózás és tanácskozás folyt az oldalvonal mellett, előbb Gasper Margucot, majd Aron Pálmarssont küldték ki a játékvezetők, előbbi piros lapot érően csapta arcon Janus Smárasont, utóbbi kiállításának oka nem derült ki. A közjáték után ugyanabban a ritmusban folytatódott a mérkőzés, a Szeged olvasta a veszprémiek játékát, így a különbség nem csökkent. A kapuba Corrales helyett Palasics Kristóf állt be, aki élete első bajnoki döntőjében rögtön megfogott egy hétméterest. Az utolsó öt percben fordult a kocka, jöttek a szegedi hibák, a Veszprém pillanatok alatt visszajött két gólra, így 16-14-es vendégelőnnyel mentek pihenni a csapatok.