Horgosi szabadságharcos

Március 14-én emléktáblát helyeznek el a horgosi katolikus templom falán Kárász Benjáminnak (1792–1874), Szeged és Csongrád megye 1848–49. évi főispánjának emlékére.
Kárász Benő, ahogyan a szegediek inkább nevezték, építtette 1845-ben a Kárász utca és a Klauzál tér sarkán álló Kárász-házat, amelynek – Juhász Gyula szavaival – „történelmi nevezetességű erkélyéről” szólt a szegediekhez 1849. július 11-én Kossuth Lajos. Innen hirdette ki az őszirózsás forradalom győzelmét 1918. október 31-én a Szegedi Nemzeti Tanács nevében Juhász Gyula és Móra Ferenc. Bő fél év múltán, 1919. június 2-án ugyancsak itt hirdette meg ellenforradalmi kormányának megalakulását az Aradról ide hívott Károlyi Gyula.
A török alatt elpusztult Horgost Kárász Benő apja, Kárász István (1745–1815), Csongrád vármegye alispánja telepítette be 1771-ben. Nyilván a Kárászoknak volt szerepük abban, hogy Trianon előtt Szeged patríciusainak és jómódú intelligenciájának üdülőtelepe lett a horgosi Kamaráserdő. Villasorán Szeged történelmének és művelődéstörténetének olyan meghatározó képviselői építkeztek, mint a polgármestereket adó család ősei, Pálfy Sándor és Dániel; a szőlőtelepítő és őszibarack-meghonosító Ormódi Béla; az 1919. évi kormányok egyikének belügyminisztere, Kelemen Béla; az első műtermét itt (Trianon után Tápén) fölépítő festőművész, Nyilasy Sándor; a híres órásmester, Brauswetter Ottó; a püspököt is adó család neves tagja, Ivánkovits Sándor főügyész; a gazdag May R. Miksa bankár…
Villáik közül némelyik ma is áll. A stílszerűen toronyórával díszes, föltűnő Brauswetter-villát a Szegedről Szabadkára vasúton utazó a vonat ablakából is láthatja. Szabadkai magyar tulajdonosának jóvoltából két éve emléktáblával jelöltük meg, hogy száz esztendeje, 1906. augusztus 26-án Bartók Béla itt kottázta le a 18 éves szőlőmunkás lánynak, Szaniszló Matildnak dalát, amelynek poroszlói változata Vass Lajos gyűjtéséből, a televízió emlékezetes műsorából vált országosan ismertté és jó ideig kedveltté: „Kedves édesanyám, mért szültél a világra…”
Bartók nem itt, hanem a közeli Baranyai-villában szállt meg. Baranyai Gyula szegedi polgári iskolai igazgató felesége és Bartók édesanyja barátnők voltak: mindketten Nagyszőlősön tanítottak. Baranyaiék fia, Baranyai Zoltán, a később magyar népszövetségi delegátus Genfben, a kisebbségi kérdés szakértője, a francia–magyar művelődési kapcsolatok kutatója, a szegedi egyetem magántanára Bartók baráti köréhez tartozott, segítette is a zeneszerzőt külföldi ügyes-bajos dolgaiban. Bartók az egy évvel előbb szegedi népdalgyűjtő útján Kodály Zoltánt kalauzoló Balázs Béla társaságában jött Kamaráserdőre.
Akkor még megállt ott a nagyvárad–fiumei vonat. Ahol leszálltak, a magyar szecessziót romjaiban is szépen képviselő vasútállomást és számos kamaráserdei villát az a neves szegedi építész, Magyar Ede (1877–1912) tervezte, aki Szegeden a nemrég újjáépített és közművelődési palotává tett híres Reök-palotát, a Hungarian Jugendstil leghíresebb szegedi alkotását (1907). (Most éppen Picasso eleddig nálunk soha nem látott képeinek ad otthont.)
A megrendelő, építtető Reök Iván (1855–1923) mérnök volt, 1911–18 között Tápé országgyűlési képviselője, Munkácsy Mihály unokaöccse. Kamaráserdei villáját is Magyar Edével terveztette. A helyi szájhagyomány szerint Munkácsy is többször volt a vendége, ahogy Reök Iván Munkácsyé Párizsban. Reök Iván példáját követték többen is, amikor Magyar Edére bízták villájuk megtervezését.
Reök Iván saját birtoka mellé bőven vásárolt a Kárász Benő fiának, a különc Kárász Gézának (1837–1905) kezén eltékozolt birtokból. Szegedi barátai rossz néven vették, hogy Trianon után nem hagyta veszni Jugoszláviához csatolt birtokait, nem költözött haza Szegedre, állampolgári esküt tett a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságra. Hívei szerint a Trianon miatti bánat vitte néhány év múlva a sírba; kritikusai szerint a lelkiismeret-furdalás.
Sírja ott áll magányosan villája mellett. Csak Nagygyörgy Zoltán grafikusművész, Horgos mindentudója és értékeinek fáradhatatlan kutatója gondozza. Amint neki köszönhető az emléktábla is a horgosi templom kriptájában nyugvó Kárász Benjáminnak, az 1848–49. évi szabadságharc hősének és áldozatának. Haynau szegedi bevonulása után önként adta föl magát. Az Új épületben raboskodott, vagyonát zárolták, több év börtön fenyegette. A Haynau bukása után meghirdetett amnesztiával szabadult 1850-ben, de még évekig rendőri felügyelet alatt tartották. A kiegyezés után, 1867-től 1871-ig ismét ő lett Csongrád vármegye és Szeged főispánja.
Horgos példát mutat történelmi örökségének ápolásában.