Közös műhely a határon

Nagyszabású csoportos kiállítás látható a Szombathelyi Képtárban az Élesdi Művésztelepen dolgozó művészek alkotásaiból. Tizenegyes a címe, ami arra utal, a művésztelepet tizenegy évvel ezelőtt alapították a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanuló, az anyaországhoz és Erdélyhez is kötődő fiatal művészek.

P. Szabó Ernő
2008. 03. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly az Ernst Múzeumban A kép közelsége című nagy sikerű tárlattal ünnepelt a társaság. A siker oka? Az Élesdi Művésztelep tagjai olyan színt jelentenek a kortárs magyar képzőművészet palettáján, amely közös fellépésükig igencsak hiányzott. A tradíció és a kortárs kutatások, a nemzeti és a regionális kultúra összefüggései új módon jelennek meg művészetükben, ahogyan a táj és a művészet világának kapcsolata is – minderre utal a művésztelep pecsétjében olvasható megnevezés: Műhely a határon. Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy jó száz évvel később a nagybányai művésztelep hagyományait folytatják, ez azonban nem lenne igaz – állítják ők maguk is –, hiszen az élesdiek munkáira stilisztikai szempontból legalább annyira jellemzők a különbségek, mint a hasonlóságok. Inkább arról van szó – magyarázza a művésztelep történetét megidéző két fiatal festő, Balázs Imre Barna és Incze Mózes –, hogy volt néhány hallgató, akikben több volt a lendület, mint amennyire az egyetemen szükség volt. Szükségét érezték, hogy saját közegükben mutatkozzanak be.
Miért éppen Élesden, a Nagyváradtól negyven kilométerre lévő, a hatvanas években még nagyrészt magyarok által lakott, mára az iparosítás, lakótelepek következtében négyötöd részben román bihari kisvárosban hozták létre a művésztelepet? A válasz akár az is lehetne, hogy vonzó volt a táj a Bihari hegység és a Sebes-Körös közelségében, az ok azonban ennél prózaibb: a csoport egyik tagja, Bodonyi D. Zsolt Élesden élő szülei vállalták, hogy segítik a közös nyári munkálkodást, s így van ma is: mire a vendégek megérkeznek, ők már mindent előkészítenek. Eddig minden évben intenzív munka folyt Élesden, az alkotói magányt azután a közös esték beszélgetései oldják, mindig sok vendég érkezik, az együttlétek tulajdonképpen szakmai fórumnak is nevezhetők. Nemcsak művészek, művészettörténészek érkeznek erdélyi vagy magyarországi városokból, de a helyi református lelkész biztatására tavaly a helybéliek közül is sokan megnézték a művésztelep zárókiállítását.
A helyzet azonban korántsem idilli, hiszen ma is az ideiglenesség érzetével érkeznek és távoznak a művésztelep lakói. Kezdetben két-három évig egy iskola volt a közös munka helyszíne, majd hosszabb ideig egy banképület, amelyet azonban az önkormányzat eladott. Tavaly egy visszakapott egyházi iskolában leltek otthonra, lehet azonban, hogy csak néhány évre, éppen ezért alakították meg a Művésztelep Egyesületet, vásároltak telket, amelyen egyszer felépülnek a saját műtermek is. A kezdeti állami támogatás sajnos megszűnt, a telket még a Határon Túli Magyarok Hivatala segítségével vásárolták, de a hivatal megszűntével a további támogatástól elestek. A Nemzeti Kulturális Alap pályázatain évente néhány százezer forintot nyernek, ez azonban csak a napi kiadások egy részére elég. A távlati tervek megvalósításához viszont egyre több művészetbarát ígér vagy már adott is támogatást, annál is inkább, mivel az Ernst Múzeumban rendezett tavalyi születésnapi tárlat igencsak megnövelte a csoport respektusát. Nyilvánvalóvá vált: nagyon sokszínű a művésztelep, sokféle értékes gondolat jelenik meg ott, s ezek meg is termékenyítik egymást. A fiatal művészek ismerik a trendeket, de nem azok követésére törekednek, hanem érvényes közép-európai művészet megteremtésével szeretnének a szó legteljesebb értelmében kortárs alkotókká válni. Bemutatkoztak már Strasbourgban, az Európai Parlamentben, kiállítottak Bukarestben, több erdélyi városban, s újabb jelentős meghívások, például egy nagyszabású salzburgi kiállítás előtt állnak. Mindezek ellenére úgy vélik, a kortárs magyar művészet nagyon alulreprezentált a nagyvilágban, szemben például a román vagy a cseh, lengyel művészettel, s úgy gondolják, ebben a magyar államnak is nagy felelőssége van. Igen torz dolog például – mondják –, hogy valamiféle trendiség jegyében roma művészek munkáival reprezentálják Magyarországot Kínában, vagy hogy osztrák művész szerepel a magyar pavilonban a Velencei Biennálén. „De ez végül is hidegen hagy bennünket – fordítanak hirtelen egyet a gondolatmeneten – Vagyunk és jól vagyunk. Az év minden részében rendszeresen találkozunk, szervezzük a közös, a művésztelepet reprezentáló tárlatokat, de gyakran állítunk ki egyénileg is, Budapesten vagy éppen az erdélyi városokban, hiszen az otthonhoz fűződő szálakat nem szabad elvágni sohasem” – mondják zárásként a művészek, s példaként éppen azt a kiállítást említik, amelyet ketten rendeztek 2004-ben a Marosvásárhelyi Kultúrpalota galériájában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.