Kulcsra zárt kincseskamra

Kína 1949-ben foglalta el a majd két és fél millió négyzetkilométer területű Tibetet. Az átlagosan négyezer méteres tengerszint fölötti magasságban fekvő országból 1959-ben menekült el Tendzin Gyaco, akit a 14. dalai lámaként ismer a világ (a mongol eredetű név a bölcsesség óceánját jelenti). A vallási vezető 1989-ben Nobel-békedíjat kapott. A láma – és a Tibetből azóta elmenekültek jelentős része – az indiai Dharmszalában él, ahol emigráns kormányt és parlamentet hoztak létre. Karma Csöpel képviselővel, a menekült kormány elnökével Tibet jövőjéről beszélgettünk.

2008. 03. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dalai láma 1987-ben nyújtotta át az ENSZ-nek ötpontos békeprogramját

Ennek lényege
- Tibet teljes területét békeövezetté kell alakítani.
- Le kell állítani Kína betelepítő politikáját.
- El kell ismerni a tibetiek alapvető emberi és demokratikus jogait.
- Vissza kell állítani és védeni kell a tibeti természeti értékeket, megakadályozva Kínát atomfegyverek és nukleáris szemét odatelepítésében.
- Megkezdeni a tárgyalásokat Kína és Tibet között a régió jövőbeni státusáról.


(Dharmszala)

Biztonságban vannak itt?
– Igen, 1959 óta élünk itt, hatvan óta van emigráns kormányunk és parlamentünk. Azóta működünk, megszervezzük az életünket – a jelenlegi parlament már a tizennegyedik.
– Hogy áll fel ez a testület? Ki választja meg és hogyan?
– Bár jó szívvel adtak nekünk menedéket Indiában, mégiscsak egy idegen országban vagyunk, nem otthon, így nagyon nehéz demokratikus választásokat tartani. Nincsenek politikai pártjaink, szétszóródtunk a világban. A kínai megszállás előtt Tibet három részből állt: Ucang, Kham és Amdo tartományokból, ezért mindegyik tartománynak van tíz-tíz helye a parlamentben. Külföldön élő nemzettársaink aszerint szavaznak, hogy melyik tartományban születtek – ha ők már külföldön jöttek világra, akkor a szüleik szülőhelye szerint. Mi, tibetiek nagyon vallásosak vagyunk, ezért a buddhizmus négy nagy iskolája – a gelug, a szakja, a nyingma és a kagyü vonal – is küld két-két képviselőt a törvényhozásba. A buddhizmus előtt volt egy ősi vallásunk, a bon, azt is képviseli két honatya. Az Európában élő tibetiek szintén küldenek két tagot, további egyet a Kanadában és az Egyesült Államokban élők, így jön ki a negyvenhárom választott képviselő.
– Őszentsége, a dalai láma senkit sem delegál a törvényhozásba?
– Az alaptörvényünk szerint őszentsége, aki az állam feje is, bárkit kinevezhet. Korábban – például az előző ciklusban – három tagot küldött a törvényhozásba, de most úgy döntött, hogy nem él ezzel a lehetőséggel, így csak választott képviselőink vannak. Mivel nincsenek politikai pártjaink, ők nem politikusok, hanem a közösségük által tisztelt és megbecsült emberek: tudósok, tanárok, egyházi emberek.
– A Tibetben élők ezek szerint nem szavazhatnak.
– Sajnos nem, erre jelenleg nincs mód.
– Hány tibeti él szerte a világban?
– Hatmillió ember él Tibetben, a menekültek száma százharmincezer körül lehet. A többség, kilencvenezer Indiában él, tizenötezer emberről tudunk Nepálban, az Államokban és Kanadában nyolcezren lehetnek, Európában a legnagyobb közösségünk Svájcban van ezerhatszáz emberrel. Tizenhárom országban volt külföldi missziónk, a budapestit nemrég zártuk be pénzhiány miatt.
– Hogyan tartják a kapcsolatot az otthon maradottakkal?
– Két fontos kommunikációs csatornánk van. Az első a személyes kapcsolattartás: az otthoniak közül néhányan kapnak lehetőséget rá, hogy külföldre jöjjenek, és meglátogatnak bennünket Indiában vagy másutt. Ők beszámolnak az otthoni dolgokról, de ezt mindkét oldalon óvatosan kezeljük, hiszen ők sem beszélhetnek szabadon, és mi sem bízunk meg mindegyikükben teljesen. Ez fordított előjellel is működik, hiszen az emigránsok közül – akik már megkapták új hazájukban az állampolgárságot – néhányan kapnak kínai vízumot, így ők is hazalátogathatnak. A másik csatorna a tömegkommunikációs eszközök segítségével való kapcsolattartás. Az Amerika Hangja sugároz műsort a nyelvünkön, a Szabad Ázsia nevű adón van napi két tibeti híradó, és Dharmszalában a norvég kormány támogatásával megkezdte működését a Tibet Hangja nevű rádió is, amely nagyon jó lehetőséget kínál számunkra. Itt nemcsak az emigráció hívei és őszentsége, a dalai láma tanításait sugározzuk, hanem nemzetközi híreket is beolvasunk, amelyek eddig nem voltak elérhetőek a Tibetben élők számára. Sőt ezen a hullámhosszon tibetiül is tudjuk tanítani azokat a gyermekeket, akiknek a kínai oktatási rendszerben nincs lehetőségük rá, hogy anyanyelvükön tanuljanak.
– Van valamiféle együttműködés a kínai hatóságokkal?
– A kínai központi hatalom a tárgyalópartnerünk. Általában Pekingben folynak a tárgyalások.
– Ezek ritkulnak vagy egyre gyakoribbak, ahogy Kína is változik?
– Kétezerben kezdődtek újra a tárgyalások Dharmszala és Peking között. Azóta hat megbeszélést tartottunk, de egyre nagyobb szünetekkel, így azt kell mondanom, hogy akadozik a párbeszéd. Mi bármikor és bárhol készek vagyunk tárgyalni, ezért akár Pekingbe is elutazunk, de az európai országok kínai követségein is készek vagyunk találkozni Kína képviselőivel.
– Az önök ügyével szimpatizáló országok nem tudnak segíteni ebben?
– Sok barátunk van szerte a világban, és tudjuk, hogy ezek a politikusok a kínai vezetőkkel folytatott diplomáciai és gazdasági tárgyalásaik során felvetik Tibet ügyét, és próbálnak nyomást gyakorolni, hogy álljanak szóba a dalai lámával. Ez segít nekünk, de a kínai fél sokszor azzal bújik ki a kérés alól, hogy elmondja: mi tárgyalunk velük, nyitottak vagyunk a kérdésre, hiszen tavaly is járt Pekingben egy küldöttségük.
– Menekült kormányuknak, a kasagnak információs és nemzetközi kapcsolatok osztálya is van. A kínai közvéleményt hogy próbálják elérni?
– Kiadványokat adunk ki, weblapokat üzemeltetünk tibeti és angol nyelven kívül kínaiul is. A pekingi hatóságok okosak, de az internetezők gyakran még náluk is okosabbak, ki tudják játszani a cenzúrát: hiába a tűzfalak, ezeket az oldalakat nem tudják elérhetetlenné tenni. Elsősorban a diákokat, a jövendő Kína értelmiségét akarjuk informálni a valós tibeti helyzetről. Ha esetleg nem is érdekli őket a politika, érdeklődnek a buddhizmus iránt, és így óhatatlanul belebotlanak abba is, mi történt, történik velünk.
– Emigráns kormányuk és parlamentjük érdekes kísérlet arra, hogyan lehet demokratikus keretek között közösen működtetni az államot és az egyházat. Életképes a modell?
– Mint említettem, mi nagyon vallásos emberek vagyunk, így a kultúránk, a tradícióink, de a hétköznapjaink is szorosan összefonódtak a buddhizmussal, amely a lakosság kilencvennyolc százalékának a vallása. Az alapokmányunk – amelyet szándékosan nem nevezek alkotmánynak – tartalmazza ezt a duális rendszert. Őszentsége, a dalai láma államfő és egyházi vezető egy személyben. Természetesen tiszteletben tartjuk a más hitűek meggyőződését is – az ősi vallás követői mellett vannak muzulmán és keresztény tibetiek is –, de amikor vallásról beszélünk, akkor elsősorban a buddhizmusra gondolunk. Úgy gondoljuk, a vallás és az állam összefonódása sok tekintetben segített és segít a tibetieknek. Gondoljunk csak az üzletemberekre, akiknek nemcsak a profit hajszolása a céljuk, hanem – hitükből adódóan – az elesetteken való segítés, a siker megosztása a rászorulókkal. Az emberek így nemcsak saját magukért dolgoznak, nem öncélú az életük, hanem a közösség hasznára is válik. Ugyanez igaz a politikusokra is: nem az újraválasztás, a hatalom megszerzése a cél, hanem a közös jó. Úgy gondolom, ez a rendszer elegendő féket és ösztönzőt tartalmaz az egyensúlyi helyzethez. Személyes véleményen, hogy az 1959 óta tartó időszak a legrosszabb népünk több mint kétezer éves történelmében. Szétszóródtunk, népünk idegen hatalom elnyomása alatt él, és ilyenkor természetes gondolat lehetne, hogy talán erőszakkal többet el tudnánk érni céljaink érdekében. A vallásunk azonban azt mondja, nincs szükség erőszakra, a szeretet és a béke a legfontosabb. Ez sokak szerint naiv és kevéssé hatékony megoldás egy erős és agresszív hatalommal szemben, de mi kitartunk a hitünk mellett. Nem hiszem, hogy el kellene választanunk a vallást a politikától. Mindannyian – akár vallásosak vagyunk, akár nem – kényelmes életre, boldogságra, kiegyensúlyozottságra vágyunk. De nem tudunk mások kárára, csak magunknak boldogok lenni, az igazi boldogság az, amelyet megoszthatunk mindenkivel. A spiritualitás ebben segít, jó út mindezek eléréséhez.
– Hogyan él otthon a tibeti nép?
– Hatmillió honfitársunk háromnegyede írástudatlan, a gyerekek jelentős része éhezik. Ma Tibetben élni azt jelenti, szegénynek és kiszolgáltatottnak lenni. Itt, Dharmszalában van egy fogadóközpontunk, ahol orvosi kivizsgálásnak vetjük alá az ide érkező menekülteket – évente három-négyezren jönnek –, sokan közülük alultápláltak és halálosan kimerültek. Bizonyára önök is látták azokat a felvételeket, amelyeket román alpinisták készítettek a hegyekben a határon: a kínai határőrök meg sem próbálják elfogni a menekülőket, inkább lelövik őket, mint a kutyát.
– Hova érkeznek a legtöbben?
– Nepálba. Katmanduban van az első fogadóközpontunk, ott kapnak iratokat ahhoz, hogy legálisan Indiába jussanak. Újdelhiben is van központunk, onnan jönnek fel Dharmszalába. A fiatalok közül sokan szerzetesek akarnak lenni, ők itt tanulhatnak, de azoknak a képzését is támogatjuk, akik szakmát vagy diplomát szeretnének szerezni. Felnőttek esetében öt évig finanszírozzuk az átképzéshez szükséges tanulmányokat és az élelmiszert, ezalatt többnyire találnak maguknak állást. Ha valaki haza akarna menni, abban is támogatjuk – az a tapasztalat, hogy nem kerül börtönbe, de semmilyen állami állást nem kap otthon. Nem számít, hogy mennyire képzett, többé nem bíznak benne.
– Egy évvel ezelőtt adták át a Peking–Lhásza vasútvonalat. Jót vagy rosszat hozott ez az ott élő embereknek?
– Mi határozottan elleneztük ezt a beruházást. Úgy gondoljuk, a Kínát Tibet fővárosával összekötő új vasútvonal elsősorban Peking érdekeit szolgálja. Elősegíti a kínaiak beáramlását az elfoglalt területre, és mivel több évtized nyomás és kínzás hatására sem tudták megtörni az embereket, most az etnikai arányok megváltoztatását tűzték ki célul. Hasonló módszert használtak az ujgur területeken, ahol a kis helyi lakosságra rátelepítették a hatalmas kínai tömeget, teljesen megváltoztatva az arányokat. A vasút tehát a leghatékonyabb eszköz havonta sok ezer kínai betelepülő beszállítására. De arra is jó, hogy kivigye az országból a természeti kincseket, aranyat, olajat, gázt, urániumot, egyebeket. Ne feledjük, hogy a kínaiak Tibetet „a nyugati kincseskamrának” hívják.
– Sok turista jut be így Tibetbe, ezáltal többen értesülnek majd a gondjaikról.
– Nem találja furcsának, hogy a lhászai idegenvezetők mind kínai származásúak? A turizmus sem rajtunk segít, hiszen a külföldiek által itt elköltött dollárok nem a tibetieket, hanem a kínai központi hatalmat gazdagítják.
– Közelebb vannak a céljaikhoz, mint mondjuk tíz esztendővel ezelőtt?
– Sokkal közelebb vagyunk a céljainkhoz.
– Meglepő, amit állít. Kína egyre erősebb szuperhatalom, és nem úgy néz ki, hogy érdeke lenne kivonulni Tibetből.
– A célunk az, hogy szabad Tibetben éljünk, ahol az emberek maguk dönthetnek a saját életükről. Nem azért vagyunk közelebb a célhoz, mert a kínai vezetés meggondolta magát, és kész szabadságot adni a népünknek, hanem azért, mert otthon élő nemzettársaink – a kommunista elnyomás, a kínzások és a pszichés nyomás ellenére – kitartanak nemzetiségük, hagyományaik mellett. A lelkük, a szabadságvágyuk erősebb és egyre erősebb lesz, és ez bizalommal tölt el minket. Otthon szisztematikusan tönkreteszik a kultúránkat, elsöprik hagyományainkat, akadályozzák a szabad vallásgyakorlást. Itt kint felépítettünk egy kis Tibetet, ahol megőrizzük a nyelvet, a tradíciókat és a hitet. Jó nevelést adhatunk a fiatal generációknak, akik aztán a maguk során átadják ezt a tudást és tapasztalatot az ő gyerekeiknek, a bennük élő szabadságvággyal együtt. Mi, buddhisták nem három-négy évben gondolkodunk, mint a politikusok többsége. A kínai hatalom fél tőlünk, mert megkínozhatnak, akár meg is ölhetnek bennünket, mégis egyre erősebbek leszünk.

Az interjú elkészítését
az AeroSvit ukrán légitársaság támogatta

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.