Winkler Márton lezárta a téli pályát, ezért óriási volt a káosz az alagi telepen. Megtehette, hiszen a téli pálya az övé. 760 millió forintot fizetett érte.
Azt mondja, nem sértődöttségről volt szó, csak nyomást akart gyakorolni a döntéshozókra, és be is bizonyította, amit ő régóta tud: a téli pálya nélkül lehetetlenné válik az élet a telepen. A lakat azóta már lekerült a kapuról, lovak és lovasok reggelenként megint kijárnak, de ettől nem oldódott meg semmi. Sőt a jövő bizonytalanabb lett.
1.
Miután eredménytelenül zárult az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV Zrt.) által 2007 augusztusában meghirdetett privatizációs pályázat, amelyet a Nemzeti Lóverseny Kft. (NL Kft.) és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. (MLSZ Kft.) százszázalékos üzletrészeinek értékesítésére, valamint a lóverseny és sportfogadás húszéves koncesszióba adására írtak ki, a tulajdonos állam most ismét azon töri a fejét, hogyan tud a legelőnyösebben megszabadulni a veszteséget termelő vállalattól. A Pénzügyminisztériumban mérlegelik a felszámolás lehetőségét is, a vállalat vezetői utasítást kaptak, hogy készítsék el a végkielégítések számláját. Ez még nem azt jelenti, hogy meg is szüntetik a magyar lóversenyzést, tisztában vannak ugyanis azzal, hogy ez a döntés nagyon nehezen „eladható”.
A hivatalos álláspontot Száraz Gábor, az ÁPV Rt. jogutódjának, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek a szóvivője lapunknak így összegezte: „Jelenleg a pénzügyminiszter által eredménytelennek nyilvánított privatizációs folyamat zárása folyik, nincsen semmilyen konkrét döntés a továbbiakról.”
Szakmai körökben is meglepetést keltett a privatizáció első fordulójának kudarca, hiszen arról szóltak a hírek, hogy az üzlet iránt komoly befektetők érdeklődnek. A lóverseny- és sportfogadás, megfelelő infrastruktúra kiépítése után, talán még Magyarországon sem lenne veszteséges: a becslések szerint évente százezer magyar azért fogad Szlovákiában, mert ott magasabbak a tétek, a nyeremények. Emiatt a magyar állam jelentős bevételtől esik el. Csakhogy a privatizációs kiírásban a fogadásszervezés és a nagy értékű ingatlanok mellé odatették azt is, hogy a nyertesnek folytatnia kell a lóversenytársaság tevékenységét, garantálnia a munkavállalók továbbfoglalkoztatását, a versenyek rendezését és a két ingatlanon megközelítőleg kétszáz leromlott állagú lakásban lakó csaknem 500 ember lakásproblémájának a megoldását. Az új tulajdonosi kör feladata lett volna a gazdaságilag stabil, nemzetközi szintű lóversenysport megteremtése, a magyar versenylóállomány folyamatos fejlődésének biztosítása.
Becslések szerint ehhez mintegy tízmilliárd forintos befektetésre lenne szükség.
Mindezek után akár csodálkozni is lehetne azon, hogy az egyetlen érvényes pályázó, Winkler Márton ajánlatát a bírálóbizottság végül elutasította, pedig ő megadta volna, amit a kiírásban kértek: 1 milliárd 448 ezer forintot a NL Kft.-ért és egymilliárdot a MLSZ Kft.-ért. Vállalta, hogy azonnal kifizeti az állami vagyonkezelő által eddig nyújtott 5,1 milliárd forint tulajdonosi hitelt, tehát a vállalat adósságát, valamint hitelígérvénnyel rendelkezett egy kilencmilliárd forintos fejlesztési programra is. (Ez a Malév-privatizációval azonos konstrukció.) Nem utolsósorban Winkler szakmai befektetőnek számít, a legeredményesebb magyar ügetőistálló tulajdonosa.
Kormányzati körök a döntést úgy kommentálták: a tender kiírása nem volt megfelelő. Mégpedig azért, mert magában hordozta annak a lehetőségét, hogy a főváros egy nagyon értékes területét messze áron alul lehessen megszerezni.
Való igaz, hogy a pályázati kiírás egy eladósodott, évente immár egymilliárd forintos veszteséget termelő, törzstőkéjét felélő vállalat eladásáról szólt, amelynek – nem mellékesen – van két értékes ingatlanja is. Az egyik a 86 hektáros fővárosi Kincsem park, a másik a dunakeszi 115 hektáros tréningtelep. A Kincsem park valós értéke jelenleg nehezen meghatározható, mert a telek a területrendezési terv szerint csak sportcélú tevékenységre használható. Persze ha változna a besorolása, akkor ugrásszerűen emelkedne az értéke is, hiszen a főváros egyik nagyon jó helyén lévő, összefüggő területről van szó. Alaggal más a helyzet, a telep hasznosítását a privatizációs kiírás sem korlátozta.
2.
A lóversenyvállalat eddigi működése nem éppen sikertörténet. A cég az elmúlt tíz évben hatmilliárd forint veszteséget termelt, tavaly tovább nőtt az adósság mértéke, hiszen a X. kerületi önkormányzat évi 180 millió forint terület- és építményadót vetett ki az amúgy is nehéz helyzetben lévő lóversenyzésre. Olyan magas adót számított a gyomra és fűre, mint Budapest legfrekventáltabb belvárosi és rózsadombi ingatlanjaira. Dunakeszi is emelt adót, de nem ad cserébe semmit.
Winkler Márton szerint azonban a veszteség oka a pazarló és hozzá nem értő vezetők sora, akik nemcsak tízmilliós végkielégítésekkel távoztak, de ma sem bánnak a vállalattal, vagyis a közvagyonnal jó gazdaként. Néhány példa arra Winkler szerint, hogy mi termeli a veszteséget: mélyen áron alul, 200 ezer forintos havi díjért adták bérletbe tíz évre a pálya több ezer négyzetméteres területét egy rendezvényszervező csoportnak. Budapest hasonlóan frekventált területén a lóversenypálya 10 százalékának megfelelő ingatlanért ugyanettől a cégtől 3 millió forint feletti havi bérleti díjat kértek a tulajdonosok. A társaság 2007-ben lómentés céljára terepjárót vásárolt, amely erre nem alkalmas, az igazgató magáncélra használja. Vajtó Lajos ezt cáfolja, mint mondja, bár jogosult szolgálati gépkocsira, évekig saját autójával közlekedett, most pedig egy L200-as Mitsubishi áruszállító tehergépjárművel, amely szükség esetén startautóként és lószállító vontatóként használható.
Ki a felelős azért, kérdezi Winkler, hogy az idomárok jelenleg 70 millió forint bokszbérlettel és indulási díjjal tartoznak? Miért nem érvényesíti a vezetés ezeket a követeléseket? Vajtó Lajos válasza: a kintlevőségek behajtásában soha ilyen szigor nem érvényesült, a legnagyobb adósnál elkezdődött a végrehajtás, bérleti viszonyát a vezetés felmondta. A korábbi cégvezetés által kötött rendkívül előnytelen szerződéseket szigorították, megkezdődött a kintlevőségek bírósági behajtása is. Az esetek jelentős részében a telepen a létminimum alatt élő családok tartozásairól van szó.
Az igazgató hozzátette, az adósok versenyből való kiszorítása több száz versenyló pusztulását okozná, amelyek a versenyekkel keresik meg a zabravalót. Egy drasztikus lépés egyben a versenyek megszűnését is okozhatná. Vajtó Lajos cáfolta Winkler Márton azon állítását is, amely szerint tavaly Newmarketben állami pénzen vett 22 lovat, amelyek ma magánemberek neve alatt futnak. Nem államipénz-költésről, csupán szakmai tanácsról, segítségről volt szó, mondta.
3.
Vajtó Lajos azt állítja, az állam elkötelezett a lóversenyzés megtartása mellett, ezért írta ki a privatizációs pályázatot a lóverseny- és sportfogadás húsz évre szóló kizárólagos koncessziójával együtt.
A jelenlegi helyzetben a lóversenyfogadás veszteséges, fogadóirodák ugyanis csak 18 helyen találhatók a fővárosban és Pest megyében, bevételüknek pedig 70 százaléka nyereményalap, amelyet a fogadók és a futamok nyertesei között osztanak szét. Csak 30 százalék jut tehát a vállalat fenntartására. Pár ezer fogadó nem is lenne képes eltartani az egész hazai lóversenysportot.
Amennyiben azonban országos hálózatban – vendéglátóhelyeken, postán vagy üzletekben – lehetne fogadni, a szakértők szerint évi 10–15 milliárd forintra emelkedhetne a bevétel egyszeri két-, két és fél milliárd forintos befektetés mellett. A kérdésre, hogy miért nem teszi, tette meg ezt eddig az állam, Vajtó Lajos így felel: nem tipikusan állami feladat a szerencsejáték irányítása, és nincs garanciája a megtérülésnek sem. Tévedés, mondja, hogy a lóversenyzés Magyarországon kívül mindenhol nyereséges lenne, Ausztriában és Németországban sem az. A lóversenyzést újra meg kell szerettetni és ismertetni az emberekkel. Elpártoltak a fogadók az évtizedek során azért is, mert sok volt a csalás, a doppingeset a hazai versenyeken. Az igazgató szerint az újjáépített Kincsem park lelátóépülete sem alkalmas arra, hogy a látogatók jól érezzék magukat a lóversenyek alatt. Ugyanakkor rengeteg ember fogadna, ha lenne erre módja, sokan meg is tudnának belőle élni, mivel a lóversenyfogadás más szerencsejátékokkal ellentétben felkészülést igényel. Ha a Kincsem park területének az egyharmada és az alagi 115-ből húsz hektár be is épülne, a lóverseny még zavartalanul élhetné az életét. A hasznosításból befolyó pénzt a vevőnek húsz évig is a lóversenyzés fenntartására kellene fordítania.
4.
Ingatlanüzlet tehát vagy elkötelezettség? Ezt a kérdést manapság elég nehéz megválaszolni. A jelenlegi helyzet senkinek sem jó. Az államnak púp a hátán az évi egymilliárdos veszteséget termelő lóversenyvállalat, szabadulna tehát tőle. De hogy tud? A legegyszerűbb lenne túladni a két nagy értékű ingatlanon, és külön a fogadásszervezésen, de ez politikai presztízsveszteség nélkül nem menne. A hazai lóversenypályákat egykor magánpénzből építették, szépítették, tartották fenn. Elkötelezettségből. Nem véletlen, hogy mostanáig egyetlen kormány sem mert nekiveselkedni, hogy piacra dobja. Nehéz ugyanis olyan üzletet kötni, amellyel mindenki elégedett lehet. Mindazok, akik a lóversenyzésben érdekeltek vagy e sportág hívei, félnek attól, hogy a privatizáció után az új tulajdonos esetleg kidobja őket a jelenlegi ingatlanból, jobb esetben máshová, előnytelenebb helyre telepíti őket. A kudarcba fulladt privatizációs pályázat annyi megkötést tartalmazott, hogy a Kincsem park kétharmadnyi területét tíz évig meg kell tartani sporttevékenységre. Vajtó Lajos szerint ez a megkötés gördített akadályokat az elé, hogy ingatlanbiznisz legyen az értékesítésből: ki az az ingatlanspekuláns, aki tíz év múlva akar csak hozzájutni a haszonhoz?
A Dunakeszihez tartozó Alagon egy kicsit más a helyzet. Ott nem a pályázati kiírás, hanem a műemléki és természetvédelmi kötöttség jelenti az ingatlanbiznisz korlátját. Vajtó Lajos szerint ha valaki komolyan akarja venni a lóversenyzést, annak egyébként is a jelenlegi helyén kell tartania a tréningtelepet, mivel az alagi homok a legalkalmasabb a galopplovak edzésére.
Alag 1890 óta a lóversenysporté. A Magyar Lovaregylet ekkor vásárolta meg a Károlyi-birtok egy részét tréningpálya céljára, és építette fel mindazt, ami máig ott látható és használható. Mivel a terület hasznosítására az állam nem kívánt a privatizációs pályázatban sem kötöttségeket felállítani, a város önkormányzatán múlik, mi történhet a 115 hektáros teleppel.
5.
– Alaptalan a félelem, hogy az alagi telepen a magántulajdonos majd lakóparkot építhet – mondja Erdész Zoltán, Dunakeszi alpolgármestere. – Alag ugyanis emocionális kérdés a számunkra, nem véletlenül szerepel a lófej Dunakeszi címerében. A város vezetése érdekelt a fejlesztésekben, de semmiképpen nem kívánja elveszíteni a lovas hagyományokat.
Éppen ezért nehezményezik, hogy a lóversenyzés válságos helyzetében a tulajdonos és a lóversenyvállalat vezetése semmiféle egyeztetést nem kezdeményez, és nem kapnak a terveikről tájékoztatást. Erdész szerint a legrosszabb a mostani semmittevés, a lassú pusztulás, és aggodalommal tölti el annak a 110 családnak a sorsa is, akik embertelen körülmények között élnek jelenleg is a telepen. A város szívesen venné, ha a lóversenyek végleg Alagra kerülnének, ahol eredetileg is kezdődtek, de mindenekelőtt szeretnék látni, hogy mit akar majd a vevő, vagyis az új tulajdonos. A város tehát azt szeretné, hogy a telep megmaradjon a lovassport szolgálatában, de nem feltétlenül mai formájában, lezárt szigetként, hanem kinyitva a széles közönség előtt.
Az alpolgármester szavai megnyugtatóan hangozhatnak azok fülében, akik féltik az alagi telepet. Vannak ugyanis előjelek, amelyek nem teszik alaptalanná a félelmüket. Az eredeti terület feldarabolása két éve kezdődött meg a téli pálya eladásával. Az 57 hektárért 760 millió forintos bevételhez jutott a lóversenyvállalat, amivel némiképp enyhített az eladósodásán. Már ez az adásvétel is vihart kavart. A győztes Schmidek Györgyi helyett ugyanis végül Winkler Márton lett a vevő, aki a hírek szerint egy néhány napos őstermelő-igazolvány tulajdonosaként, saját közlése szerint egyszerűen csak dunakeszi lakosként élt az elővásárlási joggal. Két év pereskedés után került végleg birtokon belülre. Ennek lett volna folytatása a most elbukott vételkísérlete.
Akadnak persze kérdések. Így például az, hogy a téli pálya 57 hektárjáért kifizetett 760 millió sok-e vagy kevés. Mert sok egy külterületen fekvő gyep-legelő besorolású ingatlanért, amely mezőgazdasági célra alkalmatlan, ezért valós értéke külterületként hektáronként egymillió forint körül van, tehát az egész 57 millió, de még a jó megközelíthetőséget beszámítva is legfeljebb 285 milliót ér.
Ilyen rosszul számoltak volna az egymással rivalizáló vevők?
A történethez tartozik, hogy 2005-ben a dunakeszi önkormányzat testületi ülésére határozati javaslatot nyújtott be Kecskeméthy Géza polgármester, amelyben a képviselők elvi állásfoglalását kérte a téli pálya belterületbe vonásának és lakóterületként való értékesítésének lehetővé tételéről arra az esetre, ha a Nemzeti Lóverseny Kft. eladná az ingatlant. A képviselők nem szavazták meg a javaslatot.
Mennyit érne a pálya belterületként? Dunakeszin egy négyzetméter közművesített, lakóövezetbe sorolt terület 20–22 ezer forint, ha közmű nélkül csak 15 ezer forinttal számolunk, és az utak, valamint a közcélra átengedett területek számára 20 százalékot levonunk az 57 hektárból, akkor is kijön 6,84 milliárd forint. Ebből a szemszögből viszont a 760 milliós vételár szerénynek számít. (A téli pálya eladása utáni napon elbocsátották a lóversenyvállalat akkori igazgatóját. A tulajdonos sem lehetett tehát elégedett az üzlettel.) Három évvel ezelőtt a testület még nem járult hozzá a belterületbe vonáshoz, tavaly nyáron azonban már felkérték a polgármestert, hogy a településszerkezeti terv erre a területre is vonatkozó módosításának elkészíttetése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Erdész Zoltán ezt firtató kérdésünkre úgy reagált, nem rejt a döntés semmiféle, az alagi telepre leselkedő veszélyt.
6.
Némi gyanakvással és pesszimizmussal persze mindebből az is kiolvasható, hogy előbb-utóbb épületek állnak majd az istállók, a jártatók, a tréningpályák helyén. Túlságosan jó helyen van az ingatlan, közel az épülő Duna-hídhoz, az M0-s körgyűrűhöz, közel ugyanakkor a fővároshoz is. A tréningtelep 115 hektárja és a téli pálya 57 hektárja mellett ott van még a dunakeszi sportrepülőtér 93 hektárja, ami így, egymás mellett bizony csinos kis beépítetlen, értékes terület.
A repülőtér 2002 áprilisától az önkormányzat tulajdonában van, a tulajdonjogot átadó állam egyetlen kikötése volt, hogy a sportrepülést a következő 15 évben a városnak biztosítania kell. Nem feltétlenül ezen a helyen. Dusa János, a repülőteret használó két sportklub közül az Opitz Nándor Repülőklub elnöke azt mondja, a budaörsin kívül nincs még egy ilyen sportrepülőtér, amelyik lakótelepekkel, bevásárlóközpontokkal ennyire körül lenne véve. A lakókat szerinte mégsem zavarják, hisz ők már a repülőtér létének tudatában költöztek ide. Erdész Zoltán alpolgármester ugyanakkor azt mondja: sok panasz érkezik a lakóktól, sőt az újpesti önkormányzattól is.
Ám ha a terület természetvédelmi besorolást kapna, maradhatna repülőtér, a védett ürgékkel, a rájuk vadászó sólymokkal, rétisasokkal egyetemben.
A 93 hektáros területet a két sportklub tagjai ápolják és üzemeltetik. Dusa azt mondja, ha innen el kell menniük, akkor a sportklub megszűnik, hisz a tagoknak nem lenne pénzük máshol területet venni és ott az infrastruktúrát kiépíteni. Ha az önkormányzat mindazt, ami a dunakeszi repülőtéren megvan, máshol biztosítaná a számukra, meg lehetne egyezni a cserében. Hogy egy szállodához, szolgáltatóközponthoz vagy vigalmi negyedhez mit szólnak az ürgék? Őket még a vadászsólymok sem kérdezik.
De vannak e rágcsálóhadnak zöld védelmezői is. A Levegő-munkacsoport és az Élőlánc civil egyesület közös beadvánnyal fordult a Pest Megyei Főügyészséghez, kérve, vizsgálják meg, történt-e bármiféle jogsértés a téli pálya eladása kapcsán. Amennyiben a beadványnak a hatóság helyt ad, a továbbiakban igen nehezen lehetne eladni az alagi tréningtelepet is, sőt az államnak Winkler Mártont is kártalanítania kellene. A két civil szervezet arra hivatkozik, hogy Dunakeszi önkormányzata 1993-ban az alagi versenyló-tréningtelep kül- és belterületre eső ingatlanjait az ott lévő épületekkel és természeti értékekkel együtt helyi védelem alá helyezte, illetve ezt 2006-ban a helyi építési szabályzatról szóló rendeletben megerősítette. Így tehát a terület kiemelt védettséget élvez, ennek tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kellett volna jegyezni. A jegyző ezt a feladatát elmulasztotta, így a téli pálya tulajdonosát sem tájékoztatták arról, hogy milyen megszorításokkal kell számolnia, ha a területet hasznosítani akarja.
Winkler Márton lapunknak azt nyilatkozta, ő a dunakeszi városvezetéstől semmiféle ígéretet nem kapott arra nézve, hogy a külterületet belterületté fogják nyilvánítani. Amúgy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a téli pálya helyén például vidámpark, esetleg szálloda épüljön.
A zöldek arra hivatkoznak, törvényellenes, hogy helyi védettségű terület kikerült az állami tulajdonból, hogy a Duna–Ipoly Nemzeti Park vagy a dunakeszi önkormányzat nem élt az elővásárlási jogával, illetve erről a jogáról írásban nem mondott le. Valamint: állami tulajdonban álló védett területet csak úgy lehet eladni, ha azonos értékű védett természeti területre cserélik, ehhez viszont az illetékes miniszter hozzájárulása szükséges. A civilek azt állítják, hogy a téli pálya eladása emiatt semmisnek tekintendő. Érveiket a dunakeszi városvezetés vitatja. Kecskeméthy Géza polgármesternek a Levegő-munkacsoporthoz írott levelében az áll, hogy a testület 1993-ban hozott rendelete, amellyel a helyi védelmet „keletkeztette”, nem természetvédelmi, hanem építészeti örökségvédelmi szándékú. Ezt támasztja alá az is, hogy 2006-ban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kezdeményezésére a tréningtelep országos egyedi műemléki védelemben is részesült.
A biológusok és természetvédők azzal érvelnek, hogy a nyári és a téli pálya, valamint a repülőtér alkotta gyepterület egyik legnagyobb természetvédelmi értékét a védett ürgepopuláció, valamint a homoki árvalányhaj jelenti. Továbbá a sűrűn beépített agglomerációban ez a csaknem 300 hektár az egyetlen megmaradt nagy, összefüggő zöld felület, és a további beépítés az egész térség természetes élővilágának szegényedését okozhatja. Ezért szükségesnek tartják egy jogszabály által is előírt természetvédelmi kezelési terv elkészítését, amely lehetővé tenné a fővárosi agglomeráció egyik utolsó zöld szigetének fennmaradását.
Úgy tűnik, az ürgéknek is vannak még szószólóik.

Megöltek egy nőt Budapesten