Aba Sámuel palotája

Végiglátogattuk az elmúlt években a Mátra vidéke középkori építészeti emlékeit: jártunk a Zagyva-völgyi Tar háromkaréjos szentélyű Szent Mihály-templomában, Gyöngyöspata gyönyörű vártemplománál és Kisnána lovagváránál; megcsodáltuk a Tarna menti Szentmária titokzatos, Géza fejedelem kori sírkápolnáját és Feldebrő XI. századi, kaukázusi kapcsolatot sejtető altemplomát. A felsorolt helyek a honfoglalás után az ugor magyarokhoz és a türk rokonokhoz csatlakozott kabar törzs szállásterületéhez tartoztak. A kabarokat vezető Aba nemzetség a X. század végén olyan tekintélyre és hatalomra tett szert ebben az országrészben, hogy az Árpád-ivadékok uralmával vetekedett. Feltehetően emiatt küldte a bölcs Géza fejedelem fivérét, Mihályt a Tarnához, hogy a herceg a jelenlétével erősítse az Árpádok befolyását. Mihály, Szent István nagybátyja lehetett az a főrangú személy, akinek lépcsős trónjára, valamint kriptájára az 1980-as években rábukkantak a tarnaszentmáriai szentélyben, és talán a nagy hatalmú Csaba nádorispán – Aba Sámuel apja – sírhelyét lelték meg a régészek a feldebrői alsó templom szívében.
A magyar állam születésének és megszilárdulásának évtizedeiben fontos szerepet játszó Abák közül az 1041-ben a királyi trón magasságáig emelkedő Sámuel nyugvóhelye évszázadok óta megoldatlan rejtély. Még nagyobb súlyú adósság azonban annak az építészeti emléknek a teljes régészeti feltárása és méltó bemutatása, amelyik a főrangú személy reprezentatív uralkodói és védelmi központja és egyben szakrális origója volt. Ennek a nyomában jártunk az elmúlt években több ízben a Mátra déli lábánál fekvő Abasáron.
Mielőtt megismerkednénk a 3200 lakosú Heves megyei község közepén található, csaknem ezer esztendeje épült nemzetségfői palota és családi monostor maradványaival, lássuk, mennyit tudunk a Szent Istvánt követő második koronás uralkodónkról. Bizony nem sokat, mondhatni: feltűnően keveset. Az Árpád-ház történetét oknyomozó buzgalommal ismertető Dümmerth Dezső 1977-ben megjelent 510 oldalas munkájában alig néhány – dehonesztáló – sort szentelt a Szent István leánytestvérei házasságából származó, ám a „Turul nemzetségétől idegen” trónutódokra, Orseolo Péterre és Aba Sámuelre. Egyaránt méltatlanoknak ítélte őket az 1038-ban jobblétre tért államalapító hagyatékára, úgy vélte, anarchiába és belháborúba sodorták az országot. A pap tanár Dümmerthnél tárgyszerűbb és alaposabb tudós, Györffy György alapkönyvéből (István király és műve, Bp., 1977) tájékozódhatunk a szent király halála utáni helyzetről. István egyetlen fiának, Imre hercegnek a halála (1031. szeptember 2.) után az Árpádok férfiágán csak Mihály herceg fia, Vazul volt jogosult a trónra. A megrendült testi-lelki egészségű király (vagy cselszövő udvari környezete) megvakíttatta unokatestvérét, és visszahívta Velencéből az általa 12 évvel korábban száműzött Pétert. 1038. augusztus 15-e, István halála után a magyarok által megvetett „Velencés” Pétert tették meg királynak.
A másik unokatestvér, Sámuel az Aba nembeli Csaba nádorispán fiaként örökölte a nádori méltóságot. Anyai ágon a legközelebbi vérrokona volt Istvánnak, mégis háttérbe szorult, mert Péter mögé fölsorakozott az özvegy Gizella királyné és az egész bajor–német–olasz hatalmi „lobbi”. Aba országos népszerűsége sem volt elegendő ahhoz, hogy az idegenekkel átszőtt udvarban versenyre kelhessen a talmi erényeket csillogtató unokafivérével szemben – vonja le a tanulságot Györffy professzor.
Péter uralma az első kormányzási válságot idézte elő Magyarország történetében: „dühvel kegyetlenkedve fittyet hányt Hungária nemeseire, a föld javait … dölyfös szemmel és telhetetlen szívvel zabálta föl, az erősségeket, őrhelyeket meg a várakat teutonok és latinok őrizetére bízta” – írja a Képes krónika. Péter idején „senki sem lehetett biztos hitvesének tisztességében, leányának vagy nővérének érintetlenségében”. Sajnos a három év múlva bajor földre kergetett mediterrán vérű zsarnokot a királyi trónon követő Sámuel sem tudott rendet tenni az országban. Elődje törvényeit és adóit ugyan azonmód eltörölte, megtorolta az udvar által elkövetett bűnöket, azonban államfőként és hadvezérként bukásra volt ítélve. 1042-ben betört hadával Ausztria területére, hogy leszámoljon Péter külföldi támogatóival, azonban a hadjárat visszaütött, a következő évben már cseh–osztrák–bajor ellentámadással kellett szembenéznie. Eközben – előnytelen békeajánlata, kudarcai vagy ellenlábasainak aknamunkája miatt, ki tudja? – megrendült benne a magyarok bizalma. A krónika szerint Sámuel 1044 húsvétján Csanádon összeesküvés gyanújával megöletett ötven magyar nemest, Gellért püspök emiatt megtagadta a hivatalos felszentelését királlyá. Nem sokra rá, július 5-én a Győr melletti ménfői ütközetben III. Henrik császár seregei legyőzték Aba királyt, a megsebesült uralkodó hazamenekült hevesi birtokára, ott teljesedett be rajta az áldozataiért fogadott bosszú. Holttestét az általa alapított sári monostorban temették el – írja az akadémiai kiadású kronológia.
Az idézett bécsi Képes krónika és más régi források így tudósítanak: „a vesztes Aba király a Tisza felé menekült, és egy faluban a magyarok, akiknek uralkodása alatt ártott, egy régi veremben kegyetlenül megölték. Testét a falu melletti templomban temették el. Néhány év múlva kiásták a sírból, szemfödelét és ruháit sértetlenül találták, sebhelyei begyógyultak. Azután a saját monostorában, Sarusban (Sáron) temették el”; Pauler Gyula szerint Aba neje és gyermekei, a hatalmat jelképező lándzsájával együtt, a Ménfőnél győztes bajorok kezébe kerültek, a Tiszántúlon bujdosó uralkodót volt foglyai vitték Péter elé és ítéltették halálra. A holttestét csak később, néhány esztendő után helyezték örök nyugalomra abasári monostorában. A nép, amelynek kedvezett, kegyelettel emlegette a nevét (A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt, Bp., 1899).
Ennél többet nem tudunk az abasári monostor uráról és építőjéről. Lássuk hát, mit hagyott a jó Aba az utókorra! Történeti ősforrásunk, a Névtelen jegyző gestája ezt írja: „Árpád vezér nagy földet adott Ednek és Edöménnek a Mátra-erdőben, ahol az unokájuk, Pata később várat épített. Az ő sarjadékukból származott hosszú idő után Sámuel király, akit kegyességéért Abának hívtak.” A Gyöngyöstől nyugatra lévő Patán XII. századi eredetű templom található, az Abák Sárhoz közeli birtokán, Kisnánán a XIV. századi lovagvár alatti ásatási rétegből egy 1100 előtt készült körtemplom került napvilágra, még korábbi temetkezés leleteivel. A bükkaljai Kács és Sály államalapítás kori várhegyein szintén feltártak XI–XII. századi, vélhetően keresztelőkápolnául szolgáló rotundákat az 1980 utáni években. A kissé távolabb eső Abaújváron – amelyet Kézai Simon krónikája szerint Aba Sámuel épített – XI. századi templom feltárásáról számolt be Nováki Gyula (Szent István és kora, Bp., 1988). Bőven találunk tehát korabeli rokonságot az Aba nemzetség uradalmi központjaként ismert Abasár építészeti emlékéhez.
Történetünk idejéhez képest későn, csak 1226-ban bukkant fel írásban a település neve, Saar alakban – a régi magyar sár köznév aranyat (is) jelent (sárarany), vele rokon a sárga szavunk. 1261-ben az Aba nembeli Csobánka, majd a Kompolti család volt a község földesura. A közeli Domoszló falu, feltevés szerint, Sámuel király fiának, Domozlo hercegnek a nevét őrzi. Abasár a török hódoltság idején elnéptelenedett. Az 1600-as években az Orczyak és Nyáryak birtokolták, a Nyáry Borbálával kötött házasság révén került a környékre a báró Haller família, akiknek leszármazottai az újkorig Abasár kegyurai voltak.
A Szent Benedek-rend legkorábbi magyarországi alapításainak sorában, Pannonhalma 896; Zoborhegy és Bakonybél 1018 előtt; Pécsvárad 1015; Zalavár 1019 után, Abasár következik. 1042-ben Aba Sámuel király alapított bencés apátságot a Boldogságos Szűz tiszteletére, amelyet egyúttal a maga nyughelyéül s a nemzetsége családi monostorának szánt. A monostor pontos helye tisztázatlan. Épülhetett a község feletti, 500 méter magas Sár-hegy oldalában vagy másutt a Mátra erdős lábánál, de kereshetjük az Abasár közepén lévő úgynevezett Bolt-tetőn csak részben feltárt, bonyolult alaprajzú építményben is.
A szóban forgó épületmaradványt a történeti irodalomban Györffy György említette elsőként, idézett munkájában, Nagy Árpád ásatására hivatkozva. A régész az 1970-es évek elején tárta fel a Kárpát-medencében szinte páratlanul nagy átmérőjű körtemplomot, amelyhez több különböző méretű és pozíciójú helyiség kapcsolódik. A félbeszakadt munka hiányos dokumentumai nyomán Szabó János Győző, az egri Dobó István Múzeum munkatársa készítette el az 1:25 méretarányú tisztázati alaprajzot, amelyen a Györffy által is megnevezett tíz méter átmérőjű, belső oszlopos (karzatos?) palotakápolna látható. A további feltárást részben a romterület mellé épített ház, de még inkább az állami akarat hiánya akadályozta meg. 2006-ban abasári patrióták kezdeményezésére és segítségével újrakezdték a három évtizede botrányos körülmények közt abbamaradt ásatást. Fodor László régész szakmai irányítása mellett ismét napvilágra kerültek a föld alatt rejtőzködő falak, a másfél-két méteres mélységben elért eredeti padlószinten újra kirajzolódtak a helyiségek, és másodszorra is feltárult a bámulatos rotunda hozzáférhető, lábazatos falkaréja. A keleti irányban folytatódó romterület további ásatását fizikailag az 1960 körül épült ház akadályozza, ámde továbbra is hiányzik az állam részéről bármilyen hozzájárulás. Az eddigi munkálatok anyagi fedezete után legutóbb a feltárt falmaradványok megóvását is egy abasári születésű fővárosi vállalkozó, Grócz Zsolt alapítványának jelentős adományából sikerült megoldani. Az építész elmondása szerint a védelem nélkül maradó falakat a fagykár mellett a rongálás is veszélyezteti, ugyanakkor meg kell óvni a Bolt-tető alatti borpincéket is a csapadékvíz esetleges beszivárgásától. Ezért, szükségmegoldásként, ideiglenes faállványzatra szerelt és kátránypapírral beborított védőtetőt készítettek Aba Sámuel király egykori rezidenciája, főúri palotakápolnája és lehetséges nyughelye fölé. Nem a legszebb, de mégis több látható a falakból, mint eddig bármikor.
Abasár szóban forgó területe egy hatalmas, vulkáni eredetű tufából képződött hegyhát, amely alatt több emelet mélységben évszázadok alatt kivájt pincelabirintus található. Az egykor földesúri és egyházi tulajdonban volt szőlészetet-borászatot 1945 után kommunizálták, s egészen a közelmúltig állami pincegazdaság működött a hegy gyomrában. Bort ugyan már nem tárolnak bennük, de megcsodálhatunk néhány óriási, több tízezer liter űrtartalmú tölgyfa hordót. Mélyen a felszín alatt egy valamikor reprezentatív célra kialakított termet találunk, és itt – éppen a romterület alatt – látható a kőzetbe mélyedő kút szája. Egy oldalágban, nehezen hozzáférhető, magas helyen a falba illesztett feliratos kőtábla latin felirata idézi a harmadik magyar király, Aba Sámuel emlékét.