Economist.com
Ismét és az év eleje óta immár negyedszer csökkentette a globális üzleti és pénzügyi körökben nagy figyelemmel kísért hetilap szokásos, heti statisztikai összeállításában az ez évre várható magyar GDP-növekedési adatokat: a lap most már csak 2,0 százalékos gazdasági bővülést vár.
Az Economist szerkesztőségi állásfoglalásában élesen bírálja azokat, akiknek van „képük” azzal érvelni, hogy a lisszaboni szerződést hatályba léptessék az ír „nem” ellenére, mert így az EU demokratikusabb lesz. Majd ez olvasható: „Még akkor is, ha valaki azt hiszi, hogy a referendumok nem mindig kívánatosak, megdöbbentően arrogáns és antidemokratikus elutasítani válaszként a „nemet”. A cikk azzal ér véget, hogy „hamis azt állítani, egymillió szavazón bukik meg 495 millió
európai akarata… A népszavazást számos más országban is elvesztette volna az EU, ha az embereknek esélyt adtak volna rá”.
Meghökkentő folyamat tapasztalható az Egyesült Államokban: az emberek mindinkább a teljesen hasonszőrűek által lakott környéken kívánnak élni. A mobil amerikaiak, mielőtt házat vásárolnak maguknak, megnézik, hogy a környéken van-e a hitüknek megfelelő templom, fegyverkereskedő, fitneszközpont és biotermékeket áruló bolt. Sőt, Texasban már olyan település is
létrejött, amelynek lakói
„100 százalékban” támogat-ják a háborúellenes Ron Paul kongresszusi képviselőt. „Mindez a kulturális háborút keserűbbé, és a politikát keményebbé teszi.”
FT.com
Viharos támadásnak tette ki magát saját pártjában és a hadsereg felső vezetésében Nicolas Sarkozy francia elnök, amiért modernizálni kívánja a francia hadsereget, és csatlakozni kíván a NATO katonai parancsnokságához. Mint kiderült, írja a globális terjesztésű brit lap, az elnök jobboldali pártjában és a hadseregben is élénken él a gaullizmus 42 évvel az után, hogy Charles De Gaulle a francia hadsereget autonómmá tette.
THE AUSTRALIAN
Izraeli politikusok lesöpörték Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azon bírálatát, amellyel kifogásolta az illegális telepek bővítését, olvasható az ausztrál lapban, amely hozzáteszi: egyes vélemények szerint a távozó Bush-kormány egyre kevesebb befolyás kifejtésére képes a bicegő békefolyamatban.
Napi sajtószemle
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!