A fegyverkereskedők atyja

A Hasznos Mulatságok között, amellyel a levert 1956-os forradalom után szórakoztathatták magukat azok, akiknek volt kedvük szórakozni, egy bizonyos Kemény Istvántól (nem szociológus, nem költő) olvashatunk egy igen titokzatos valakiről, Basil Zaharovról. Még a születésének évében sem lehetünk biztosak. Ő maga 1873-ban egy londoni bíróság előtt azt vallotta, hogy 1851-ben született Tatavlában, Isztambul egyik szegénynegyedében. De például Donald Mac Cormick könyvében – Egy hadúr élete: Basil Zaharov –, amely 1971-ben jelent meg csehül (!), és 21 koronáért vesztegetik, 1850 van megadva. Iratai, aktái eltűntek vagy tűzesetek martalékává váltak.
De ki is volt ő, és merre van hazája? Egy másik vallomásában 1892-ben már görögnek mondja magát, sőt a keresztlevelét is bemutatja. Később, amikor Európa gazdagjai közé tartozott, szégyellte a szegénynegyedet, és egy újabb irat tanúsítványa szerint Isztambul legelőkelőbb negyedében látta meg a félholdat. Aztán jön egy fiatalember, aki fiának mondja magát, és megesküszik rá, hogy ő és atyja is litvánok lennének. Ha francúz földön jár, franciázgat egy kicsit, az angol szigeten már ánglius. Orosznak is mondták, ami a neve után nem csoda.
Egy dolog biztos az életében: fegyverkereskedő volt az eszemadta. Nem is akármilyen. Goebbels szerint vaj nélkül még csak megvagyunk valahogy, de fegyver nélkül nem. Vajjal ugyanis nem lehet lőni. De Zaharov életének summáját Rabindranáth Tagore mondta ki, bár nem is ismerte eme halandót: a fegyverei voltak az istenei. Amikor a fegyverei győztek, akkor veszítette el önmagát. Az biztos, hogy mi, férfiak igen szeretünk komolynak látszani. Erre a legjobb játék a háború. Ilyenkor nem nevetnek ki a nők.
Zaharov a saját fiatalságáról két dolgot tartott fontosnak megemlíteni: tűzoltó volt és idegenvezető. Csakhogy mindkét foglalkozásnak más jelentése van Törökországban. A tűzoltók jó része egyszerűen gengszter volt, a betörés nyomait maga a tűz tüntette el. Az idegenvezetők a saját maguk által futtatott nőcskékhez vezették el az idegent. Ígéretes pályakezdés. Épphogy nagykorú lett, amikor megkomolyodott. Belépett nagybátyja üzletébe. Szebasztopulosznak hívták a nagybácsit, aki betegsége miatt nem vehetett részt az üzlet vezetésében. Viszont az unokaöcs igen tehetségesnek mutatkozott az üzleti életben. Mac Cormick szerint az üzlet hatalmasan föllendült. A nagybácsi bevette társnak a szépreményű rokont. Hanem annyira nem volt ostoba, hogy támogassa a fiatal Zaharov Nyugat-Európába vezető lépéseit. Beteg volt csak, nem hülye. Mindent megadott a fiúnak, hogy jól érezze magát: ruhát, lakást, kocsit, élelmet, élvezeti cikkeket, de pénzt nem. Zaharov ekkor jó dolgában nem tudta, mit tegyen: beleharapott az őt tápláló kézbe. Ő még kevésbé volt együgyű, mint a rokona: kiszaszerolta a páncélszekrény kódját – és illa (Allah) berek, nádak, erek… Röviden: megoldotta a kereket.
A nagybátyó pénzt nem kímélve kiderítette, hogy a hálátlan rokon Londonban telepedett le és fogott üzleti vállalkozásokba. Fel is jelentette nyomban. Az ifjú Zaharov (Mac Cormick szerint Zakariás kispróféta nevéből származik a neve) hónapokig ült vizsgálati fogságban. Pénzt nem sokat találtak nála, volt annyi esze, hogy azonnal elrejtse. A legnagyobb baja az volt, hogy sehol sem találta azt az üzleti papírt, amelyben nagybátyja üzlettársának nyilvánította. Kitűzték a tárgyalás napját, amelyre a betegeskedő, de nagyon is eleven nagybácsi is megérkezett. Hideg téli nap volt, Zaharov felvette a télikabátját, amelyet letartóztatása óta nem viselhetett. Amint benyúlt a télikabátja zsebébe, egy papírba akadt a keze. Az a bizonyos szerződés (levél) volt, amelyben elismeri őt társának az öreg. A tárgyaláson elmondta, nem lopott, csak a saját pénzét vitte magával. A nagybácsi csak alkalmazottjának ismerte el, és már a Biblián volt a keze, hogy megesküdjék, amikor Zaharov felugrott a vádlottak padjáról, és azt kiáltotta a bírónak: Ne eskesse meg, mert hamisan esküszik! Zaharovnak volt érzéke a színházhoz. E nélkül hogyan is lehetett volna fegyverkereskedő? Előhúzta a zsebéből a levelet, és átnyújtotta az elnöknek. Azonnal szabadon bocsátották az ifjút. Akinek azért volt annyi sütnivalója, hogy nem tért vissza Törökországba. Ehelyett Görögországba utazott. London után vidékiesnek találta Athént. Jó orral megismerkedett egy Szkuludisz nevű nacionalista politikussal. Egyedül ő hitt üzleti képességeiben, zseniális szervezőkészségében. A legtöbb üzletember hátat fordított neki. Tudni vélték, hogy ellopta nagybátyja pénzét, és úgy szökött meg a börtönből. Mindanynyian saját előítéleteink foglyai vagyunk. Hiszünk valamit, mert hinni akarunk benne. Végül Szkuludisz, a későbbi miniszterelnök is elfordult tőle. Zaharov ekkor felkereste, és térden állva mutatta be bizonyítékait ártatlanságát illetően. (Megint a színházi fogások!) Szkuludisz hitt neki (adott is neki valami pénzt), de Athén nem.
Már el is felejtették, amikor megjelent egy cikk, hogy Zaharovot lopás miatt elfogták, és szökés miatt agyonlőtték. Athénban. Szkuludisz exhumáltatta a hullát, és kiderült, hogy nem Zaharov volt. Az egészet egy Xenosz nevű újságíró találta ki, hogy megbosszulja a barátnőjét, akit Zaharov még athéni tartózkodása alatt elhódított tőle. (Nők! Ez is ment neki!) Zaharov azonnal Athénba utazott Londonból. Az újságírót az ágy alatt találta meg. (Egy Moliere nem találta volna ki különbül.) Nem tudott már a bosszúra gondolni, nevetett. Ez volt élete fordulópontja. A szerencse mellészegődött. Athén keblére ölelte a nőhódítót. Hanem akadt még egy momentum, amely minden eddiginél fontosabb volt. Jelentkezett egy londoni fegyvergyártó cég, a Nordenfeldt. Egy svéd kapitány volt az athéni megbízottja. Munkatársat keresett. A gyár felszólítására ez Szkuludisz lett volna, de ő – igen – Zaharovot ajánlotta társul. Jól jön egy barát koronként. Zaharov olyan sikeresen vitte a boltot, hogy a Nordenfeldt művek az egész balkáni képviseletét reá ruházta. Hol volt már a svéd kapitány! Több se kellett Zaharovnak, csak ez a puskaporos hordó. Sándor cár hadba lépett a törökök ellen, balkáni szláv testvéreinek felszabadításáért. Az egész Balkán őrült tempóban kezdett fegyverkezni. És minden országot Zaharov és a Nordenfeldt fegyverezett fel.
Néhány hónap múlva a zavaros múltú Zaharov már fontmilliókban számolt. A fegyver olyan, mint a pénz, sosem elég belőle. A háború meg olyan, mint a szerelem, mindig megtalálja a maga útját. Freud azt mondta, hogy a fegyvertől való félelem a szexuális és az érzelmi éretlenség jele. Ha ismerte volna a Balkánt, ahol még ma is ott az ágy alatt a puska, a fiókban meg a stukker! Senki sem akar persze a hazáért meghalni, csak a hülyék. A fiatalok. Az öreg katonák sose halnak meg. Ők tudják, mi a titok: dögöljön meg az ellenség a saját hazájáért. A katona becsülete, a politikus bűnözése, a kereskedő ravaszsága. Ez kell a háborúhoz. Minden háború népszerű az első hónapban.
Mint jó hazafi, Zaharov először is Görögországot akarta felfegyverezni. Ekkor még csak húszezer katonája volt Görögországnak. Rövidesen lett kilencvenezer. Zaharov gyorstüzelő ágyúkat szállított hazájának, na és persze Szerbiának. Valamit eladni valakinek, akinek el kell adnod, és ő is akarja, még nem üzlet. Annak eladni, akinek te nem akarod, és neki se kell – na ez az üzlet. És Zaharov lubickolt benne, ez volt a világa. A Balkán felfegyverzője hatalmas jutalékot kapott Londonban. Az üzlet mérője az idő, mondta a kitüntetett fegyverkereskedő. Mire észreveszed, hogy bajban vagy, már késő. Ezért állandóan rohannod kell a baj elől. Te kormányozd az üzletet, és nem fordítva. A szíved az üzletben kell hogy legyen, és az üzletnek a szívedben kell lennie. A könyvet elejétől a végéig olvassuk. Az üzletben fordítva van. A végénél kezdünk bele, és mindent megteszünk, hogy visszafelé menet elérjük, amit akartunk. A szegény és a hazug gyorsan köt üzletet, ahogy a görög mondás tartja. Zaharov, a kis Zakariás filozófusnak se volt utolsó.
Hanem csak most jött az igazi nagy üzlet, a nagy pillanat Zaharov számára. Nordenfeldték gyárában elkészült az első tengeralattjáró. Épp egy/több háború előtt! Aligha volt véletlen az időzítés. Ám a találmány kissé megelőzte korát: nem jött egy megrendelés se. Túl sokat fektettek az országok csatahajókba, cirkálókba, és ezeket nem akarták elveszíteni. Ekkor a menedzsment bevetette az igazi csodafegyvert: Zaharovot. A fegyverkereskedők Einsteinje ráérzett: ha a nagy halak nem kapják be a csalit, kisebb horoggal, kisebb halakra kell menni. És mit ad isten: felfedezte önmagában az ő lángoló honfiszívét. Meg se állt az egykor hálátlan Athénig. Az ő hazafias kötelessége, mondotta az újságíróknak, hogy hazáját az Égei-tengeren való uralomra segítse. Még részletfizetést is elfogadott. És eladta az első tengeralattjárót. Az égő szívű görög hazafi egyenest Konstantinápolyba utazott, végül is itt született, vagy mi a fene. Megmutatta a szerződést a törököknek: azonnal rendeltek két tengeralattjárót. Zaharov elemében volt. Oroszország megorrontotta a török tengeralattjáró-üzletet, és rögtön rendelt – négyet. Így kell ezt csinálni.
Hanem az oroszországi üzletkötés egyáltalán nem ment könnyen. Akik ismerik a bizantinus lelkületű csinovnyikokat, azok nem csodálkoznak ezen. Az oroszul jól csengő nevű Zaharovot alig akarta fogadni a hadügyminiszter. Ne fáradjon, mondta a belépő Zaharovnak. Bennünket nem érdekel az ön ajánlata. Aludjon rá egyet, excellenciás uram, mondta a bülbülszavú Zaharov. Holnap, szerdán még egyszer visszajövök. Felesleges. Holnap egyébként is kedd van. Fogadjunk százezer frankba, eminenciás uram, hogy szerda van holnap. A célzás értő fülekre talált. Szerdán alá is írták a szerződést a tengeralattjárók megvásárlásáról.
De még innen is volt fölfelé. Amikor az első világháború (amelyet botorul „nagynak” kereszteltek el) kitört, Zaharovnak már megvoltak a kapcsolatai a Kruppal, a Schneider-Creusot-val, na és a Putyilovval is. (Te is a Putyilov gyárból jöttél, elvtárs? Mondja majd 1917-ben a vicc. De azt meg is kellett élni.) Hogy a háború mit hozott Zaharov konyhájára, csak találgatni lehet. Amikor Lloyd George ellátási miniszter lett, kivizsgáltatta a Vickers hadianyaggyár számláit. Négyszáznegyvenmillió font sterlinget takarított meg az államnak. Most mondjam, hogy a Vickers egyik főrészvényese Zaharov volt? Mondom. Aki ekkor már hatvanöt éves. De nem lankadt. A háború után az olajbizniszbe vetette magát. Ellenségei viszont sokasodtak, ahogy a kivizsgálások is körüle. Zaharov tudta: itt az ideje a visszavonulásnak. És eltűnt. Többször keltették halálhírét, míg 1936 novemberében Monte-Carlóban elhunyt. Állítólag.