1994 nyarán már Horn Gyula kormányfő, az MSZP elnöke meghívására Budapesten tárgyalt, megelégedéssel nyugtázva a korabeli híradások szerint, hogy a magyar kormány a határon túli magyarok véleményét is kikéri az őket érintő kérdésekben.


Mint azonban emlékezetes, egy évtizeddel később, a 2004. december 5-i népszavazáson az MSZP-vezetésű kormány – ekkor már Gyurcsány Ferenc irányításával – elutasító álláspontra helyezkedett azzal kapcsolatban, hogy a határon túli magyarok magyar állampolgárságot (is) kaphassanak.
A kampány, valamint a referendum eredménytelensége arculcsapásként érte a romániai magyarságot. A kettős állampolgárságról végül a 2010-ben hivatalba lépő második Orbán-kormány hozott törvényt.
Mindezek dacára a fotóarchívum tanúsága szerint Markó a népszavazás után is kedélyesen parolázott Gyurcsánnyal, így már 2005 februárjában „örültek egymásnak” Bukarestben – ahogy egy korabeli képaláírás fogalmaz. A megelőző években pedig Markó Béla több felvételen is Medgyessy Péterrel, a 2002 és 2004 közötti miniszterelnökkel látható, aki 2002. december 1-jén, Románia – számunkra Erdély az anyaországtól való elcsatolását jelentő – nemzeti ünnepén együtt pezsgőzött a román vezetőkkel, többek között Göncz Árpád (akkor már volt) államfő és Kovács László külügyminiszter társaságában.