Ez a Tisza Párt – jelentette ki Czirják Imre, ugyanis a Magyar Nemzet újságíróját és fotósát azért tiltották ki az „ellen-Tusványosnak” nevezhető négynapos rendezvényről, mert információink szerint Magyar Péternek nem tetszett az a cikk, amit a táboruk első napjáról írtunk. Megjegyzésként annyit, a szervezők azt kérték, azt írja meg lapunk munkatársa, ami ott elhangzik, ez így is történt.
Czirják Imre hozzátette, úgy látszik, ez a következménye a Tisza Pártnál, ha valaki igazat ír, közli azt, amit ott látott és hallott. Fogják és kirúgják a táborból. Kiemelte, ez annyira jellemző a Tisza Pártra és a körülötte épülő buborékra, amelyet csak fújnak és fújnak, de ha valaki olyan tényeket talál, ami ennek esetleg ellentmond – ebből van bőven, tette hozzá –, akkor azt mondják, hogy rád nem vagyunk kíváncsiak.
Gábor Márton elmondta, hogy beszélt kiküldött tudósítónkkal, aki úgy fogalmazott, hogy nagyon gyengére sikeredett a sebtében összeszervezett tábor, padokon ücsörögnek a szimpatizánsok az erdőben, a legnagyobb név, akit ismerhet a közönség, Kéri László lesz. Kérdés, vajon érdemi munka és beszélgetés lesz-e? Czirják viccesen hozzátette, sörrel elviselhető lesz a rendezvény, majd komolyra fordította a szót: a díszletet nem elég megépíteni, azt meg is kellene tölteni tartalommal, csak ez nehéz, mert ahhoz megfelelő emberek kellenének.
Maradva a tiszásoknál, Ukrajna kérdése is felmerült a beszélgetésben. Gábor Márton emlékeztetett, hogy Magyar Péter és EP-képviselői együtt szavaznak a Néppárttal az ukránok csatlakozásáról, miközben itthon ezt letagadják, csakhogy az internet korában minden ideér, azonnali a lebukás. Czirják Imre azt is felvetette, Magyar Péter megszavaztatta a kérdésben a sajátjait, akik támogatták a szomszédos ország tagságát, ezek után pedig már teljesen felesleges tagadásba menekülnie a Tisza Pártnak.
Kollégáink áttértek arra a témára, hogy a pride megtartása miatt ma kihallgatta és rabosította Karácsony Gergely főpolgármestert a rendőrség, aki mellett még szimpátiatüntetést is tartottak. Gábor Márton – aki ott volt a helyszínen – megjegyezte, hogy péntek délelőtt munkaidőben néhány százan összejöttek Jámbor András felhívására, és emiatt a környéken hatalmas dugó alakult ki. Czirják Imre sem hagyta szó nélkül a mártírkodó főpolgármester esetét, ugyanis Karácsony Gergely, amikor megszervezte a pride-ot, azt mondta, hogy vállal minden következményt. Ennek jött el most az ideje.