Közelkép. Dr. Paczolay Péter 52 éves. Az Országgyűlés 2006 februárjában választotta alkotmánybíróvá. Korábban, 1990-től az AB főtanácsosa, 1996-tól főtitkára volt. 2000 augusztusában a köztársasági elnök hivatalának helyettes vezetője, majd vezetője lett. Irányításával dolgozták ki azokat a beadványokat, amelyekben Mádl Ferenc államfő különféle jogszabályok alkotmánybírósági kontrollját kérte. Valamennyi kezdeményezés sikerrel zárult. Paczolayt 2007-ben az AB elnökhelyettesévé, idén július 4-től elnökévé választották. Az elnöki irodát csak a nyári ítélkezési szünet után foglalja el. Egyetemi tanulmányait 1980-ban fejezte be az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Először az ELTE, majd a szegedi egyetem jogi karán oktatott. Szegeden jelenleg tanszékvezető, oktatói munkáját itt a jövőben is folytatni kívánja. 1989-ben kandidátus, 2000-ben egyetemi tanár lett. Az Európa Tanács velencei bizottságának magyar tagja. Részt vesz a Magyar Szent Korona Testület munkájában.
– Első, bemutatkozó nyilatkozatai után több észrevétel hangzott el. Meglepte ez önt?
– Igen, meglepett. Az újságírók kérdéseire őszintén válaszoltam. Úgy gondoltam, hogy ezek az információk személyes véleményként, pontosabban tudományos álláspontként érdekesek lehetnek. Aztán amikor megjegyzések hangzottak el, hogy a nyilatkozataimat magyarázzam meg, nem folytattam a válaszadást, hiszen olyasmibe bonyolódtam volna bele, amit alkotmánybíróként nem vállalhatok.
– Kijelentette: nem pártolja a népszavazást, a referendumnak legfeljebb a helyi változatát tartaná elfogadhatónak. Nem csodálkozhat azon, hogy a Liga szakszervezetek, amely több társadalmi szervezettel együtt félmillió aláírást gyűjtött össze a társadalombiztosítás ügyében, most ellenvetéseket tesz. Az ügy jelenleg az AB előtt van, s a kezdeményezők úgy vélhetik, hogy ha a jog szerint nem is, de erkölcsileg ön elítéli őket.
– Összehasonlító jogi szempontból vizsgáltam a népszavazás intézményét. A referendum lehetősége a nyugati demokráciákban korlátozott. Mindig kiemeltem azt, hogy bár nem helyeslem a referendum jelenlegi, széles körű alkalmazását, az alkotmány alapján bírálom el a népszavazási ügyeket. A helyzet kétségkívül paradox: a szociális népszavazás ügyében én voltam az előadó bíró. Nem érzek meghasonlottságot amiatt, hogy bíráltam a népszavazás hazai szabályozását, és a változás igényét fogalmaztam meg. Ez jogtudósi véleményem, amelyet korábban nemzetközi konferenciákon is számtalanszor kifejtettem, ugyanakkor vallom, az alkotmánybíró számára az alaptörvény szent és sérthetetlen. Álláspontom nem hat ki a folyamatban lévő ügyekre. Konkrét ügyről nem szabad nyilatkozni, sejtetni semmit.
– Annyit azért sejthetünk, hogy ősszel pontot tesznek az Albert házaspár népszavazási kezdeményezésének végére.
– A nyári törvénykezési szünet után rögtön elővesszük ezt az ügyet.
– Pozitív döntésük esetén a köztársasági elnök kiírhatja a referendumot.
– Igen, természetesen.
– Ön elvi okból ellenzi a népszavazásokat, vagy gyakorlati kifogásai vannak? Nem ért egyet például azzal, hogy bárki kezdeményezhet népszavazást, és jogorvoslattal is élhet a döntések ellen?
– Elvi okból is ellenzem, Németországban például nincs lehetőség szövetségi szintű referendumra.
– A hazai viszonyok között milyen jövőt jósol ennek az intézménynek?
– Ha elfogadjuk, hogy a népszavazást az alaptörvény a képviseleti demokrácia korlátjaként fogalmazza meg, akkor azt tapasztalhatjuk, a gyakorlatban kiüresedik a referendum intézménye. Ezt szomorúnak tartom. Sok ellentmondó, versengő, komolytalan kérdést tesznek fel. Tesztelik az Országos Választási Bizottságot (OVB), az Alkotmánybíróságot. Ez pontosan azoknak hátrányos, akik komolyan veszik a közvetlen demokrácia lehetőségét. Szinte paródia lesz egy alkotmányos intézményből.
– Önök két határozatban is kifejtették, milyen mulasztást kellene pótolnia az Országgyűlésnek. Miről kellene a legsürgősebben rendelkeznie a törvényhozásnak?
– Jó lenne meghatározni, hogy az egyidejűleg érkező hasonló kérdések közül melyik élvez elsőbbséget. Szabályozandó lenne a kérdések száma, benyújtásuk módja is. A törvényhozás egyelőre csak azt rendezte, hogy egy-egy népszavazás eredménye három évig köti az Országgyűlést.
– A szociális népszavazás kérdései ügyében mint előadó bíró eleve is úgy látta, hogy kiírható a referendum, vagy a tárgyalások során alakult ki ez az álláspont?
– A határozatok első tervezeteiben a problematikát vázoltam fel. Felsoroltam, elemeztem az OVB döntésében szereplő érveket és más elképzelhető álláspontokat is. Bemutattam a különböző lehetséges megoldásokat, közöttük azt is, ami a hitelesítés ellen szólt. Kimutattam, miképpen viszonyulnak az egyes variációk a hasonló ügyekben meghozott korábbi határozatainkhoz. A testület eléggé egyértelműen, meggyőző többséggel, csaknem egyhangúlag azokat a megoldásokat választotta, amelyeket végleges határozataink tartalmaztak. Én ezzel végig egyetértettem. Most, bő egy év után is korrektnek tartom a döntéseket.
– Arról volt vita, hogy a kormányprogramról lehet-e referendumot tartani?
– Igen, részletesen vizsgáltuk ezt. A kérdés az volt: a kormányprogram a maga egészében, egyes részleteiben vagy a lényegi elemeit illetően tilalmazott. Az OVB határozata szerint a lényegi összefüggéseket érintően tiltott a referendum kiírása. Mi azt a megoldást választottuk, hogy a kormányprogram csak a maga egészében nem lehet népszavazás témája. A benne megjelenő egyes elemekről szavazhatnak a választópolgárok. Megjegyzem: a népszavazásra feltett kérdések közül egyik sem szerepelt a kormányprogramban.
– A népszavazás felfogható a mindenkori kormánytöbbség politikájának kritikájaként?
– A népszavazásnak lehet megerősítő funkciója, ilyen volt a NATO- és az uniós csatlakozásunk ügyében kiírt referendum. Az állampolgári kezdeményezések törvényalkotásra vagy attól való tartózkodásra kívánják kötelezni a képviselőket. Ez sok országban ismeretlen. Az ilyenfajta közvetlen demokratikus eszköz megítélésem szerint a többségi akarat korlátjaként, fékjeként jelenik meg. Másként mi értelme volna, hogy a nép visszavegye a törvényhozás jogát a parlamenttől?
– Ön az egyik különvéleményében úgy foglalt állást, hogy az Alkotmánybíróság túlságosan tágan értelmezi a tulajdonhoz és a jogorvoslathoz való alkotmányos jogot. A tulajdon nem alapvető jog a polgári társadalmakban?
– Ebben az ügyben arról volt szó, hogy jogszabály és nem egyedi földhivatali határozatok sora rendelte el: számos ingatlanra jegyezzék be, természetvédelmi területektől van szó. A tulajdonosoknak tehát nem volt lehetőségük, hogy a bejegyzés ellen fellebbezzenek. Nem vitatom, a tulajdonhoz való jog alapvető alkotmányos jogosultság, s idehaza ilyen a jogorvoslat joga is. Utóbbit azonban sok más alkotmány nem ismeri el alapvető jogként. Amire én különvéleményeimben utaltam, az az, hogy az Alkotmánybíróságnak a jogorvoslatot nem kellene kiterjesztően értelmeznie. Szerintem nem indokolt, hogy a jogorvoslathoz való jogot előtérbe helyezzük a környezetvédelmi érdekkel szemben.
– A tulajdonhoz, a jövedelemszerzéshez kapcsolódik a közteherviselés kötelezettsége. A Gyurcsány-csomag részeként önök több adójogszabályt megsemmisítettek. Vannak jó adószakértői az AB-nek? Van, aki folytassa azt a magas színvonalú szakmai munkát, amely főként a testületből korábban kivált Tersztyánszkyné Vasadi Éva alkotmánybíró nevéhez kötődik az adó- és járulékügyekben?
– Vannak jó szakértőink. A bírónő stábját és ügyeit én örököltem. Az elmúlt két évben jobbára ilyen ügyek előadója voltam. Fontos, hogy adóügyekben is következetes gyakorlata legyen az Alkotmánybíróságnak. Az alaptörvény ugyanis röviden, lakonikusan rendelkezik a közteherviselésről. Olykor a testületben is bizonytalanság tapasztalható, hol kell meghúzni az alkotmányosság határait. A házipénztár-adó szabályait például megsemmisítettük, és ez szakmai körökben eltérő reagálásokat váltott ki. Úgy ítéltük meg: a házipénztárban tartott összeg nem vagyon és nem jövedelem, így nem terhelheti adókötelezettség. Úgy gondolom mindenesetre, hogy az adóügyekben képviselt filozófiánkat érdemes lenne elemezni, összefoglalni, hogy adószakemberek és az érdeklődő adózók számára is érthető, követhető legyen. Az AB teljes ülésén említettem bírótársaimnak, hogy összegezhetnénk gyakorlatunkat több más tárgykörben is. Megjeleníthetnénk például a diszkriminációról, a jogkorlátozó tesztekről való nézeteinket, hiszen az utóbbi húsz évben sok érték halmozódott fel, amelyet a szélesebb szakma és a közvélemény is hasznosíthatna. Tehát nem kizárólag elméleti kérdéseket taglaló tanulmányokról volna szó, hanem olyan munkákról, amelyek sok hasznos, praktikus szempontot is felsorolnának. Mód nyílna arra is, hogy az esetleges belső ellentmondásokat az AB teljes ülése kiküszöbölje. Az elkövetkező fél évben öt-hat témakört feldolgozhatnánk.
– A manapság gyakran vitatott szociális, egészségügyi jogokról önnek mi a véleménye?
– A magyar alkotmány nem tesz különbséget az első generációs, vagyis a szabadságjogok, a szociális és az egészségügyi jogok között. A különbségtétel az AB határozataiban nyilvánul meg. Egyes kritikusok szerint az Alkotmánybíróságnak aktivista módon kellene viszonyulnia a szociális jogokhoz, mások viszont azt mondják, még az is sok, ami az eddigi döntésekben szerepel. Akadnak, akik a kormányzati munka, a pénzügyi stabilitás veszélyeztetésének tartják némely döntésünket. A helyzet ellentmondásos. Az nyilvánvaló, hogy a szociális jogok távolról sem részesülnek olyan védelemben, mint a klasszikus szabadságjogok.
– Vajon mire gondolnak a kritikusok? Az Alkotmánybíróság Sólyom László idején módot adott rá, hogy törvénnyel egyoldalúan megváltoztassák a régi lakáshitel-szerződéseket, s a kamatot három százalékról 12, majd 15 százalékra felemeljék. Ez számos családot tönkretett, az indok az volt, a rendszerváltással nehéz helyzetbe került az állam. Németh János elnöki működése alatt pedig úgy határoztak, hogy a lakhatás nem alanyi jog. Ezek elég brutális döntések voltak, nem?
– A kritikákat az 1995-ös Bokros-csomag több szabályának megsemmisítése kapcsán fogalmazták meg. Pedig az AB ezeket nem érdemben, hanem formai okból, vagyis azért semmisítette meg, mert nem hagytak időt az érintetteknek a felkészülésre. Többek érvelése szerint a testület a szociális jogok szinte szocialista szellemű védelmével megakadályozta a kormányzat pénzügyi stabilizációs törekvéseit.
– Az egészségügyi átalakítás új szabályait köztudomásúan sokan kifogásolták. Mikor tárgyal erről az AB?
– Már megkezdtük az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény vizsgálatát. Ez a jogszabály a kórházi ágyszám csökkentéséről rendelkezik, s a 2006–2007. évi egészségügyi reform egyes elemeit tartalmazza. Az előadó bíró a testület által megadott szempontok szerint a nyári szünetben kidolgozza a határozat tervezetét. Várhatóan még az idén meghozzuk a döntést.
– Megkapták-e már Szabad György akadémikusnak, az Országgyűlés volt elnökének nyílt levelét, amely a közigazgatási hivatalokról szóló kormányrendelet sürgős vizsgálatát kéri? A professzor az államszervezet demokratikus működésének sérelmét látja abban, hogy kétharmados törvény helyett kormányrendeletet fogadtak el az ügyben. Kitűzi-e ön a soron kívüli tárgyalást?
– A nyílt levelet megkaptuk, beadvány még nem érkezett. A nyári szünetben nem tartunk tárgyalást, augusztus 25-én folytatjuk a munkát.
– Ön azt nyilatkozta, általában nem ért egyet az alkotmánybírák újraválasztásával, de Bihari Mihály és Kukorelli István megválasztását indokoltnak tartotta volna. A jelölés folyamata még nem zárult le, nem gondolja, hogy nyilatkozatával érvet szolgáltatott a most leköszönt két bíró jelölése ellen?
– Két esetben már élt az Országgyűlés az újraválasztás lehetőségével, ezért tartottam volna szerencsésnek, ha a most távozó két bírót is újrajelölik. A pártok feladata a jelölés, az Országgyűlés felelőssége a választás. Nincs információm arról, pontosan holt tart ez a folyamat. Remélem, ősszel kiegészülhet a testület. Egyébként minden lehetséges fórumon nehezményeztem azt a politikai vádaskodást, amely a volt elnököt érte.
– Saját és az AB működésében hol helyezi el a gyülekezési jog és a gyűlöletbeszéd témakörében kifejtett előadói tevékenységét?
– Szakmai büszkeséggel tölt el, hogy én lehettem az előadó bíró a gyülekezés és a gyűlöletbeszéd ügyében. Az alkotmányból igyekeztünk olyan értelmezést levezetni, amelynek segítségével a jogalkalmazók kezelni tudják a spontán tüntetést. Az alaptörvény ezt is védi, és nem ad módot arra, hogy a bejelentés hiánya vagy késedelme miatt feloszlassák az összejövetelt. Határozatunk szerintem az alapjogot védő, előremutató, pozitív értelemben vett aktivista döntés. A gyűlöletbeszéd kapcsán a véleménynyilvánítás szabadságának határát jelöltük ki. Izgalmas volt megfogalmazni, miképpen egészíti ki egymást a személyiség polgári és büntetőjogi védelme. A korábbi precedensek által meghatározott alapon sikerült megadnunk a választ a felvetődő kérdésekre.
