Bemelegítés

Sokáig sikerült megúszni Magyarországon, hogy a szexuális orientáció kérdésköre politikailag megosztó témává nője ki magát. Ám a politika beköltözni látszik a hálószobákba: az elmúlt egy-két évben közüggyé emelte egynéhány honfitársunk magánügyét. Magyar sajátosság, hogy az átpolitizálást itthon nem a jobboldal erőlteti.

Kétezer-hét szeptemberében az azóta megszűnt Boxer Magazinban a budapesti melegélet egyik központi figurája, az Amerikából Magyarországra költözött Desiré Dubounet transzvesztita üzletember így fogalmazott egy interjúban: „A magyar fővárosban, Budapesten az emberek a »mindenki élje a saját életét« szemlélettel állnak hozzá a devianciához, így mindenki békén hagy mindenkit. Mikor hallottál utoljára a melegek bántalmazásáról? Békén hagynak bennünket, nem zaklatják a szórakozóhelyeinket, és egy-két esettől eltekintve békében élhetünk.” Az interjú valószínűleg a tavalyi, akkor még meleg büszkeség napjának nevezett felvonulás előtt készült. Azóta nagyot fordult a világ: a tavalyi felvonulókat már tojásokkal dobálták meg Budapesten, az esti rendezvény helyszíne körül pedig több homoszexuálisnak vélt embert megvertek. Az idén már a rendezvény napja előtt Molotov-koktélt dobtak két melegbárra, a felvonulás napján pedig ellentüntetők tojást hajigáltak a felvonulókra, balhét kereső csuklyás fiatalok összecsaptak a rendőrökkel, és több felvonuló politikust és közéleti személyiséget megtámadtak.
Miért történt mindez, mi változott az elmúlt egy-két évben?
Bizonyos szempontból a változást kirobbantó események kulcsmomentuma a XII. lmbt-fesztivál nyitóceremóniája volt (az lmbt a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű egyéneket jelöli), ahol egy addig kevéssé ismert kormánytag, Szetey Gábor személyügyi államtitkár nagy nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy homoszexuális. Az Egyesült Államoktól eltérően Magyarországon a homoszexualitás kérdése addig nem vált politikailag megosztó kérdéssé, de legalábbis nem volt jellemző, hogy jobb- és baloldal e témakör mentén igyekezett volna támogatókat gyűjteni táborába. Az akkor már népszerűségét rohamosan vesztő Gyurcsány-kormány államtitkárának bejelentése hirtelen „betolta” a kérdést a politikai küzdőtérre.
Bár a meleg közösség tagjai közül sokan üdvözölték a lépést, és előremutató dolognak tartották ezt a politikusi „coming out”-ot, sokan úgy vélték: az, hogy egy népszerűtlen kormány addig ismeretlen tagja vállalta másságát, csak ártott a melegek elfogadásának, hiszen a kormányellenes hangulatot a melegekre csatornázta. Mindeközben a kabinet azt is világossá tette: nem tekinti magánügynek államtitkára bejelentését, hanem felsorakozik Szetey államtitkár és rajta keresztül a hazai meleg közösség érdekérvényesítő törekvései mögé.
A következő fontos állomás az idei fesztivált hirdető plakát keltette vihar. A rendezvényre három kisgyerek fotójával invitálták az embereket, meglehetősen zavaros szöveggel („Gyerekként azért is kiálltál, amiről azt se tudtad, miről szól! Most Rólad van szó. Magadért kell kiállnod!), az esemény mottójául pedig az „Egy család vagyunk!” mondatot választották. A plakát a meleg közösségek egy részénél is kiütötte a biztosítékot – az egyik honlapon például arra buzdították az embereket, hogy ne menjenek felvonulni, mert „olyan célt kellene ilyen fesztiválon megfogalmazni, melynek reális esélye van. Amivel a melegtársadalom valamennyi tagja azonosulni tudna. Csak még inkább feldühítjük a homofób világot az idei szlogennel.” A plakátot a szervezők később kénytelenek voltak visszavonni, mert kiderült, az egyik gyerek (elvált) édesapja nem adta beleegyezését a modellkedéshez, és kérte a fotó eltávolítását.
A rendezvény szervezőihez közel álló weboldal, a Pride.hu Az öngyűlölő buzik esete a fesztivál plakátjával címmel véleményezte a kritizálókat, és szerintük „politikusként öngyűlölő” még Szetey Gábor is, mert egy tévéműsorban kifogásolta a tavalyi felvonulás harsányságát. A politikus egészen pontosan így fogalmazott a Nap-keltében: „Jól láthatóan ebben a kérdésben két világ létezik. Az egyik világ, ahol ezek a bizonyos színpompás, hatalmas felvonulások vannak, ha kell, több millió emberrel. […] Van egy másik világ, ahol pedig [a felvonulás] helyenként politikai tiltással, véres acsarkodással, rendőri közbeavatkozással zajlik. A helyzet az, hogy mi szerintem a két világ között vagyunk. Hozzáteszem, meggyőződésem, hogy Magyarország egy társadalmilag elfogadóbb, toleránsabb és nyugatibb ország, mint gondolnánk. Ebbe a világba azért az is beletartozik, hogy az érintett embereknek, a melegeknek és barátaiknak a túlnyomó többsége, különös tekintettel azokra, akiknek van félnivalójuk, van vesztenivalójuk, van egzisztenciájuk, van pozíciójuk és sorolhatnám, nyilvánvalóan ők lesznek azok, akik nem mennek el. […] Én is láttam olyan képeket, amelyek nekem sem tetszettek. Csak azt mondom, hogy ennek mi az oka. […] Nagyrészt olyanok tudnak erre eljönni, akiknek nincs vesztenivalójuk, nincs félnivalójuk.”
Érdekes, hogy liberális publicisták között is akadt olyan, aki nem értett egyet a felvonulással: Tóta W. Árpád, az Index munkatársa blogjában igen plasztikus címmel (Seggel előre) írt a kérdésről ekképpen: „Hogyan érik el mégis a magyar (és más) homoszexuálisok, hogy közutálatot váltsanak ki, és 17 évet kelljen várniuk a rendszerváltástól, hogy legalább másodrendű állampolgárként elismerjék a kapcsolatukat? Hogyan adnak muníciót a maradék leghülyébbek – köztük az egyházak – kezébe, hogy azoknak ne kelljen végiggondolniuk a butaságaikat?
Úgy, hogy undorítóan viselkednek. És nevezik ezt a büszkeség napjának.”
Tóta W. Árpád írására szintén nem kevésbé kifejező címmel (A te anyádat, köcsög!) válaszolt a Magyar Narancsban Kállai Ákos, aki programozóként írta alá a cikket, ám gyakran megszólal melegjogi kérdésekben. Az írásban homofóbnak nevezi a publicistát, és kifejti: a meleg büszkeség napján azokra a transzvesztitákra emlékeznek, akik 1969. június 28-án egy New York-i melegbárban megelégelték a folyamatos rendőri razziát, és tűsarkújukat lekapva püfölni kezdték a rendőröket, így aztán mégiscsak abszurd lenne a rendezvényből pontosan azokat kizárni, akikre emlékeznek a felvonulással. „A melegek nem azért kérnek maguknak egyenlő jogokat, mert ugyanolyanok, és hasonlítanak másokhoz […], hanem mert egy sörhasú és kopaszodó travinak is éppen annyi joga van házasodni, gyereket nevelni, élni az életét, mint bárki másnak” – fogalmazta meg.
A következő állomás a rendőrség következetlensége volt: az első hírek szerint Budapest rendőrfőkapitánya nem engedélyezte a július 5-i melegméltóság-menetet azzal az indokkal, hogy az akadályozza a forgalmat, majd – nyilvánvaló politikai nyomásra – felülbírálta a döntést.
Érdemes hangsúlyozni: politikai nyomásra. Azaz ismét a politika tolta a kérdést az aréna felé.
Ilyen előzmények után kezdték különféle jobboldali honlapok szervezni az ellentüntetéseket, így a felvonulás napjára és helyére három másik rendezvényt is bejelentettek. A rendőrség ezeket is engedélyezte, így valószínűvé vált, hogy az ellentétes táborok össze fognak akaszkodni. Így is történt, a melegrendezvényen felvonulók közül Horn Gábor SZDSZ-es politikust megpofozták, kővel találták el Léderer Andrást, az SZDSZ Új Generáció elnökét, az eseményről távozó Lévai Katalint és Szetey Gábort szállító rendőrautót kockakővel megdobták, Orosz József újságírót pedig állítólag leütötték.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök már vasárnap megszólalt. Szerinte „betelt a pohár”, ezért közjogi méltóságok találkozóját kezdeményezte, hogy megvitassák, „miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből”. A kormányfő a „szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet” is kezdeményezett. Ez lenne a Magyar Charta, amely szervezet szeptemberben bontana zászlót. A kezdeményezéseket viszont azonnal elutasította az SZDSZ. A rendezvényen felpofozott Horn Gábor az MTV reggeli műsorában úgy vélekedett, „nem a törvényalkotással van a baj, a jogszabály-alkalmazáson kellene változtatni. Ehhez azonban egy biztonságos, kiszámítható helyzet kellene Magyarországon. Nem Magyar Chartát kellene hirdetnie a kormányfőnek” – mondta a liberális politikus. Fodor Gábor pártelnök úgy vélte, a liberálisok csak akkor vesznek részt a szeptemberi gyűlésen, ha az nem pártrendezvény lesz, hanem más politikai erők is támogatják. Ellentmond a kormányfői szándéknak Verók István terézvárosi szocialista polgármester nyílt levele is, amelyet a „bajkeverőknek” címzett. Ebben hangsúlyozza: az Andrássy út a világörökség része, az út és annak környéke több ezer ember otthona, ezért se nem játszótér, se nem csatatér, annak ellenére, hogy a hét végén a demokrácia jegyében, a melegfelvonulással és annak ellentüntetésével ismét ezt a szerepet szánták ennek a környéknek. Verók István „felháborítónak és megdöbbentőnek” tartja, hogy „nincs jogszabály és nincs felelős személy se, aki felvállalná az ilyen események, rendezvények megakadályozását”. A levelet Léderer András úgy értelmezte, hogy a szocialista polgármester felszólította a melegfelvonulás tagjait: a jövőben kerüljék el a VI. kerületet.
A fesztivál – és az események ilyetén való alakulása – végletesen megosztotta a melegtársadalmat is. Az már korábban eldőlt, hogy több homoszexuális szórakozóhely az idén nem vesz részt a felvonuláson, és nem indít kamiont – a távol maradók a szervezők rugalmatlanságával indokolták döntésüket. Kimaradt a rendezvényből a budapesti melegélet egyik kulcsfigurája, a cikk elején már idézett Desiré Dubounet is. Sőt ő tulajdonképpen rászervezett egy eseményt a fesztiválra, ugyanis ugyanebben az időben zajlott a Mr. Gay Europe nevű nemzetközi melegszépségverseny is. A szombati események erre a rendezvényre is hatottak: az estére tervezett gálaműsort a rendőrség tanácsára – atrocitásoktól tartva – nem tartották az eredeti helyszínen. A Velvet.hu tudósítása szerint a verseny végül egy félkész diszkóban, „méltatlan körülmények között” zajlott le. A rendezvényen, a tolerancia jegyében, részt vett Daróczi Dávid kormányszóvivő is.
Lapunk úgy tudja, a szervezőkkel egyet nem értő meleg szervezetek és a pesti éjszakában vállalkozók petíciót készülnek írni azért, hogy a jövőben ne szervezzenek hasonló felvonulást. Bár névvel nem akarnak az újságban szerepelni, lapunk kérdésére elmondták: tudomásul kell venni a tényeket, hogy a felvonulásra nagyon kevesen mennek el, ám igen sokakat irritál, így a szervezőknek már régen el kellett volna gondolkodniuk, milyen más formái vannak az érdekérvényesítésnek. „Magyarország nem egy karneválozó nemzet” – fejtették ki, utalva arra, hogy tavaly már a technózene rajongóit kiszolgáló Budapest parádét sem szervezték meg. A kedvezőtlen előjelek után el kellett volna gondolkodni azon is – vélik –, hogy jó ötlet-e fél napra lezáratni a fél várost azért, hogy pár száz ember felvonulhasson. Az ellenzők szerint a felvonuláson részt vevők száma évek óta stagnál, és a jóindulattal ezer főre becsült tömeg a melegek igen kis részét reprezentálja. A sérelmezők szóvá tették azt is, hogy a fesztiválhoz görcsösen ragaszkodók nem járnak a meleg-szórakozóhelyekre, nem ismerik a közösséget, és „egy irodából nem lehet jól látni, hogy mire van igény, ráadásul őket nem kérte fel senki a közösség képviseletére”. A szombati események ráadásul érzékenyen érintik a különféle szórakozóhelyeket üzemeltető tulajdonosok üzleti érdekeit is, hiszen a bevételük jelentős része az idelátogató meleg turisták költéséből áll, ám a hírekben sugárzott képek az összecsapásokról pont őket riasztják el.
Sokan úgy vélik, az sem tett jót a mozgalomnak, hogy túlságosan összefonódott a liberális párttal. Erre több bizonyíték van: a meleg fiataloknak programokat szervező Pocok klub évekig az SZDSZ egyik ötödik kerületi pártirodájában működött; a Pride.hu munkatársai közül többen büszkék arra, hogy liberális aktivisták; az első, másságát nyíltan vállaló politikus pedig az SZDSZ-es Ungár Klára volt. A szoros politikai kapcsolat ugyanakkor nem jelent feltétlenül pénzügyi támogatást is, hiszen tizennyolc esztendei működés után a múlt hónapban jelent meg utoljára a melegek kulturális-érdekvédelmi folyóirata, a Mások – az elköszönő jegyzet szerint nincs pénz a nyomdaszámlára.
A felvonulást ellenző homoszexuálisok közül néhányan szóvá tették: sajnálatos, hogy a kérdés zömében negatív kontextusban kerül a sajtóba (Terry Black-féle örökbefogadás és egyebek), és a melegek mindig egy zűrös, követelőző kisebbségként kerülnek a reflektorfénybe. Ausztráliában az olimpiai nyitóceremónián például nagy tapsot kapott a melegek felvonulása – fogalmazta meg egyikük –, de azt itthon már kevesen tudják, hogy az ottani homoszexuális szervezetek évek óta jelentős szerepet vállalnak a nemiségüktől független humanitárius, közösségi munkákban, kiváltva a többségi társadalom elismerését. „Ha itthon mindig csak kérünk, de nem adunk hozzá semmi láthatót a közöshöz, ne csodálkozzunk, ha sokak ellenérzését kiváltjuk” – fejtette ki.
Sokan attól tartanak, az idei atrocitás csak egy állomás volt a lavinaként beindult folyamatban. Ha az idén a szervezők önmérsékletet tanúsítanak, ez gesztus lett volna a többség felé is: nem ragaszkodnak mindenáron a felvonuláshoz, nem verik aránytalan költségekbe a rosszul álló költségvetést. Ennek híján a felvonulás végérvényesen bekerült a kormányellenes, a rendőrséggel összetűzést keresők naptárjába. Jövőre tehát még nagyobb erőkkel fognak készülni az összecsapásra.
A meleg közösség mellett az ügy máshol is súlyos ellentéteket szült. A megszűnés szélére sodorta például a Védegylet Egyesületet. Miután a szervezet szolidaritását fejezte ki azokkal, akiket szexuális orientációjuk miatt hátrányos megkülönböztetés ér, vagy akik ezt a társadalmi közhangulat miatt nem akarják környezetük előtt felfedni, többen kiléptek soraik közül. (Az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményükben kifejtették: „a sajtóban megjelent egyes hírekkel ellentétben nem hullik szét a Védegylet Egyesület”.)
A nagy kérdés, hogy megáll-e ez a hullámverés a Védegyletnél? Vagy visszafordíthatatlanná vált az, amit Magyarországon eddig megúsztunk, és olyannyira átpolitizálttá válik a melegek ügye, hogy e kérdés mentén megindul majd más alkotóműhelyek, politikai csoportok kettéhasadása is?
És kinek áll mindez érdekében?
A patthelyzetből egyelőre nem látszik a kiút.
– Méltóságteljesen végigmentünk az Andrássy úton, és jövőre is ezt fogjuk tenni – közölte Pénzes Judit, a melegfelvonulás egyik szervezője. A Pride.hu főszerkesztője, Steigler Sándor pedig arról beszélt, a támadások megerősítették őket abban, hogy jövőre újra kivonuljanak az utcára.