Díva a díványon

Koromnál, helyzetemnél és hangulatomnál fogva jó úton vagyok, hogy átvegyem Miska bácsi legendás levelesládájának összes funkcióját, lehetőleg egyszerre. Ez nem is nagy baj, eliramlik az élet, és közben mindenki hülyének néz, tehát az is vagyok, nincs jövő, nincs jelen. A legutóbb Komáromból hozott csomagot az ellopott postánk jogutódja, benne az Elit Osztag nevű punkzenekar A nagy rendszermártás című cédéje. Az ember kibontja a borítékot, betolja a cédét a lejátszóba, persze nem nyomja csutkáig a hangerőt, mert nagyon toleráns (minek?), de így is rögtön érezhető, hogy az Osztag szépen őrzi a lángot. Első osztályú vidéki srácok, ahogy azt egy másik punkból született oly szépen megfogalmazta egykoron, legalább a rock ’n’ rollban már tényleg nincs vízfej-Budapest, senki nem csodálkozik el azon, hogy például Debrecenben is gondolkodik valaki. Ha valaki klasszikus punkot akar hallgatni, amelyben a kaliforniai és a brit hangzás is tetten érhető, bizton ajánlhatjuk az Elit Osztagot, árnyéka sem vetül rá a Green Day-féle emós koszolásnak. A szövegek meg majdnem olyanok, mint ami akkor jut eszembe, amikor megyek a postáért, amikor már házhoz jön a ló, csak kicsit illedelmesebbek. Itt a jólét, osztják a jó lét, és fejünkre esik az ország, üzenik a komáromi arcok, és nehogy azt higgye bárki, hogy rá nem kerül sor előbb vagy utóbb, már mindenki listán van, legfeljebb még vigyorog. A borítékban volt még valami, a felirat szerint HSN 1 keveretlen, nyers felvétel. A hazai punkfelhozatal egyik klasszikusát, az ETA című számot tartalmazza. Aranyos kislány, lehet, hogy maradt némi kapcsolat a nemzedékek között.
Scarlett Johansson egy kicsit messzire esik az előbbi műfajtól, de közben lehet, hogy mégsem. Már a neve is olyan, mint ha az Elfújta a szélt akarná valaki öszszehozni egy jégkorongozóval, de ez sem baj, sőt. A nő maga pedig még összetettebbnek tűnik. Szép, szőke színésznő, és most kiadott egy lemezt, ha valaki az előítéletek rabja, ennyi is elég a nagy ijedséghez. De esetünkben csődöt mond az összes sztereotípia, ez az album a szintén jelentős műfajközi szirén, Juliette Lewis debütálására emlékeztet. Persze voltak biztató előjelek. Annak ellenére, hogy az Esquire című lap szerint jelenleg ő a legszexibb nő a földön (Woody Allen szerint is, márpedig ő ért hozzá), azt érezni lehetett a filmjeiből, hogy kilóg azon hollywoodi agyhalottak sorából, akik amerre járnak, vesznek egy baromi nagy házat, majd a lelkiismeretük megnyugtatására még négy árvát is. Meg aztán át-átcsúszott ő már a rock and rollba, Sofia Coppola Elveszett jelentés című filmjében elbúgott egy Pretenders-számot, fellépett az újratöltött Jesus and Mary Chainnel, és egy antológiára felénekelte Gershwinék Summertime-ját is. Jelentős kapcsolat volt az is, amikor eljátszotta a Bob Dylan Modern Times című lemezén fellelhető When the Deal Goes Down című dalhoz készült videó főszerepét. Így aztán nehéz eldönteni, hogy meglepő vagy nem meglepő, hogy a régóta beharangozott Anywhere I Lay My Head című album személyes is meg nem is teljesen személyes. Arról van szó ugyanis, hogy a művésznő valami kizárólag általa ismert oknál fogva Tom Waits-dalokat dolgozott fel, viszont ez bitang jól áll neki. A tiszteletadást csak a hatodik számnál függeszti fel egy kicsit, a Song for Jo saját szerzemény, a producerrel közösen kottázták le. Hogy miért Tom Waits, arra nincs válasz, hacsak nem tekintjük annak az énekesnő azon észrevételét, hogy mert szereti. Tom Waits nagyszerű alapanyag, aki őt nem szereti, az ne használja többé a ballada szót, helyettesítse azzal, hogy tv-shop. Scarlett Johansson pedig rátesz még egy lapáttal. Olyan a lemez, mint egy álom, egy estimese-olvasás egy meg nem született gyermeknek, ugyanakkor érzéki, szomorú és felemelő. A díva hangjának elemzésekor először az ugrik be, hogy ahhoz képest, amit az alkatából feltételeznénk, meglepően mély. Ha azt, ahogy használja, mélyebb rocktörténeti összefüggésekbe kívánjuk helyezni – és miért ne –, akkor először Nico ugrik be a Velvet Undergroundból, és máris ott vagyunk a prepunknál, ahogy azt az elején jeleztük. Másodjára a Cocteau Twins zenés álmodozása tör fel a felejtés mélyéről. Miután abban a borzasztó szerencsében részesültem, hogy születtem Magyarországon (Cseh Tamás már megint), nekem könnyedén jöhet egy olyan párhuzam, amely a Rolling Stones vagy az NME recenzorainak soha, Scarlett Johanssont hallgatva az egyik legcsodálatosabb, legszeretetreméltóbb énekesnő, Méhes Marietta jut eszembe. Az Anywhere I Lay My Headen egyébként két dalban maga David Bowie is vokálozik, mintegy legitimálva az anyagot, csak egy baj van az albummal, hogy tizenegy szám után abbamarad. Ezek után már nincs is más hátra, mint elkészíteni az első saját dalokból álló opust, idő van rá, pénz van rá, aztán majd kiderül, hogy folytatjuk-e ezt az ájult hozsannázást.
Santana ultimátumot adott. Újabb budapesti fellépés és újabb válogatáslemez, ezúttal azokból a szerzeményekből, amelyek a különféle listák csúcsaira kerültek. Ami egyébként az életmű hosszát és mélységét tekintve Devadip mesternél nem is olyan combos, hiszen inkább a minőségre törekedett, mint kompromisszumokra, de szerencsére ez a hozzáállás is bejött neki, néha belefutott a közízlésbe. Az Ultimate Santana című albumra tizennyolc dalt sikerült felrakni szertelen összevisszaságban, de úgy, hogy néhány következtetés levonására azért alkalmas legyen. Szembetűnő, hogy azok a számok lettek a legkeresettebbek, amelyekben valami híres énekes (Cseh Tamás 3) is közreműködött. Ez elsülhetett jól is (Steven Tyler, Tina Turner), nagyszerűen is (Everlast), és kevésbé jól is (Jennifer Lopez), és még úgy is, hogy a magyarországi kereskedelmi rádiók ingerküszöbét is átlépje, mint például a Maria Maria című gigasláger esetében. De könnyedén levonható az a következtetés is, hogy még mindig a korai korszak zseniális szerzeményei viszik a prímet, a Black Magic Woman, a Samba Pa Ti, az Europa, az Oye Como Va zseniális, megkerülhetetlen klasszikusok. Még hozzá sem nyúlt a gitárhoz, de már tudjuk, hogy mi jön, összetéveszthetetlen akkordmenetek, zeneakadémiákra való szólók. Santana már akkor világzenész volt, amikor a world music még nem is létezett. Szeretetzene együtt haladóknak.

Elit Osztag: A nagy rendszermártás
(szerzői kiadás) l l l l l
Scarlett Johansson: Anywhere I Lay My Head
(Warner, 2008) l l l l l
Santana: Ultimate Santana (Sony BMG, 2008) l l l l l

Rövidre vágva
Az egész úgy kezdődött, hogy apám meg Luca Brazi lementek Vegasba. Na ettől kezdve lett Frank Sinatra „A hang”, és örvendeztette meg Sid Vicioust a My Wayjel. Egy a számtalan, egyébként végtelenül szegényes amerikai legendáriumból, aki tényleg örökzöld.
Frank Sinatra: Nothing but the Best l l l l l