Élettan

A szakszervezet dolga, hogy védje a tagjait. A pedagógus-szakszervezetnek tehát logikusan az, hogy megakadályozza a tanárok elbocsátását, ingyen végeztetett kötelező többletmunkáját, az ostoba, életszerűtlen intézkedéseket, mint például a blokkolóóra bevezetése vagy a tökéletesen felesleges és rendkívül időigényes adminisztráció elburjánoztatása. Oktatástartalmi kérdésekbe nincs beleszólása. Az ilyeneket azoknak kellene kezelniük, akiket azért fizetnek – nem is rosszul –, hogy átgondolják és a megfelelő időben a megfelelő ritmusban mozdítsák meg a magyar iskolarendszert. Ez szokott elmaradni.
Most megint tanácstalanul állunk egy hír előtt. Miként fordulhat elő, hogy véletlenül, e lap értesülése nyomán kerül nyilvánosságra, hogy szeptembertől ezer iskolában fizika, kémia és biológia tantárgyak helyett élettant oktatnak. Ezer iskola nagyon sok. Oda nem lehet csak úgy belopakodni, és titokban paktumot kötni az igazgatóval arról, hogy neked is egy kis uniós pénz meg a minisztériumnak, valamint a továbbképzőknek meg a tanároknak, és mindenki jól jár. Egy ekkora tranzakciót elő szokás készíteni, be szokás harangozni, így például értesülnek róla a szakszervezetek, a szakmai szervezetek, egyszóval az érintettek, akiknek ezzel foglalkozniuk kell, mert ez a dolguk. Egy biológia–kémia szakos tanárnak sem mindegy, hogy szeptembertől már fizikát vagy fizikához közeli tantárgyakat is kell-e tanítania. Nincs ugyanis az az uniós pénz, amiért egyik hónapról a másikra elkezdené tudni a fizikát.
Történt tehát nyilván előzetesen valahol valami, amitől a következő tanévben már élettant vagy komplex természettudományos ismereteket tanítanak ezer iskolában a tanárok a diákoknak. Ez kísérlet. Hogy elő lett-e készítve, át volt-e gondolva, készen vannak-e hozzá az új tankönyvek, tan- és szemléltetőanyagok, vagy ugyanúgy bevonszolják a nagy műanyag nyitott mellkast a szertárból, mint eddig, nem tudjuk. Valójában nem tudunk semmit, pedig ránk is tartozik, mert a mi gyerekeinkről van szó. És nem szeretjük, ha velük, rajtuk kísérleteznek. Ha ugyanis a kísérlet csődöt mond, a mi gyerekünk marad tudatlan, kerül hátrányba az orvosi vagy a műszaki egyetemen, és ott már hiába magyarázza, hogy nem ő tehet róla, hanem Hiller miniszter meg az uniós direktíva.
De még ennél is nagyobb baj, hogy nem értesült róla a szakma sem. A szakszervezetek most neszelték meg, hogy ismét fenyeget a tanárelbocsátás réme, a szakmai szervezetek meg csak találgatnak. Aligha gondolja azt valaki, hogy nem lenne tennivaló a természettudományos tárgyak oktatása területén. Mert miközben néhány elitgimnázium tanulója matematikai olimpiákat nyer, a nagy, a legnagyobb többség nemhogy élvezné a világ működését megértetni képes tárgyakat, inkább összeszorult gyomorral próbálja túlélni a fizika-, kémia- és biológiaórákat. Igaza van tehát Bán Sándornak, a Magyar Biológiatanárok Országos Egyesülete elnökének, aki úgy véli, a tantárgyösszevonásra költendő pénzt inkább a tanárok továbbképzésére kellene fordítani. Meg a tananyag frissítésére, módszertanának megújítására – teszem hozzá. A fizika, kémia, biológia kultúrtörténete is természettudomány, nem apró betűs mellékes, mint manapság a példasorok mellett. Bizony lenne mit átgondolni, modernizálni, és ez ellen aligha tiltakoznának a jó tanárok. Sőt valószínűleg hálásak lennének a módszertani segítségért.
Az oktatáspolitikának tehát erősen el kellene gondolkodnia azon, miért riadozik a szakma ahelyett, hogy örülne. Csak nem azért, mert nagyon rosszak a tapasztalatai? Mert nem csak rémeket lát, amikor az állását, a helyzetét és a szakmai munkáját félti? Miért van, hogy Magyarországon a reform lassan szitokszó? Alighanem nagyon el van itt rontva valami. Ideje lenne, ha az oktatás irányítói végre megértenék, hogy a pedagógusok együttműködése, segítsége és rokonszenve nélkül minden kísérletük kudarcba fullad, csődbe megy.
Lehet persze, hogy ez ott fönn senkit sem érdekel. Csak az a fontos, hogy kövessük az uniós direktívát, és megkapjuk a követéséért járó pénzt.