Ha kisebb vagy nagyobb közösségben felvetődik a kérdés: vajon ki kellene-e törölni az ly-t a helyesírásból, mindjárt parázs vita támad, erősen megoszlanak a vélemények. Van, aki úgy tartja, hogy a helyesírás e kis szeletébe a tanításkor aránytalanul nagy energiát kell befektetni, nem éri meg. S különben is kopott már ki betűnk a hanggal együtt, például a zárt e (ë).
Mint ismeretes, az ly az idősebb betű, eredetileg a j-től különböző hangot jelölt, olyat, amelyet régebben körülbelül lj-nek ejtettek. Ezt azonban a XVIII. századra kiszorította a j-ző kiejtés. Ezért van eggyel több betűnk az ábécében (40), mint hangunk (39). Az ly hangot ma már csak a palóc nyelvjárási területen ejtik.
Vajon hány szót érint ez a helyesírási probléma? Egy vizsgálat kimutatta, hogy A magyar nyelv értelmező szótárában 2061 j betűs és 871 ly-os kifejezésünk van, ez összesen 2932 szó, a szótári anyag öt százaléka. Ugyanakkor az is elmondható, hogy e helyesírási hibatípus gyakorisága nem olyan nagy, mint amennyire időnként felfújják.
Bizonytalanságok elsősorban a következő szavak esetében fordulnak elő: a török eredetű szeráj, valamint a csevej, fecsej, zsivaj, kacaj, dörej, moraj, robaj, röhej. Ez utóbbiak mind úgynevezett hangutánzó tőből jöttek létre, s hozzájuk az -aj, -ej képző járul, nem -aly, -ely. E tévesztésnek valószínűleg az az oka, hogy e viszonylag fiatal kifejezések leírásakor sokaknak a csermely, pehely, kehely szó helyesírása adja a mintát. Summa summarum amellett teszem le a voksom, hogy ne űzzük ki betűink közül az ly-t, s nemcsak azért, mert időnként jelentésmegkülönböztető szerepű (súgólyuk–súgójuk, lakályos–lakájos, szablya–szabja stb.), hanem főleg azért, mert hagyományőrző sajátosságunk.
Végül hadd említsek meg egy problémásnak tűnő szót! A 2006 óta működő Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda nyelvi gyorsszolgálatához érkezett a kérdés: a gajra megy szószerkezetben milyen j-vel írandó a gaj? A gally szó csak a vékonyabb ágat jelenti, a ’tönkremegy’ jelentésű gajra megy kifejezés első tagja ettől teljesen független: a gajdesz (’beteg’, ’hulla’, ’halál’) szó rövid alakja, amely a Magyar értelmező kéziszótár szerint jiddis, az Etimológiai szótár szerint ismeretlen eredetű. E szószerkezet hibás alakjával akkor szembesültem, amikor az egyik megyei napilap a meggyesekben okozott fagykárokról szóló cikkének öles címe a következő volt: „Szemünk láttára gallyra meg(g)y”. Meglehet természetesen, hogy a lap címadó szerkesztője csupán szójátéknak szánta a gallyra szóalakot. Erre utal a meg(g)y írásmódja is. Ám az ilyesmi visszafelé szokott elsülni, ez történt az idézett címben is.
A Magyar Nemzet után a HírTV stábját is kitiltották a sajtószabadság jegyében Magyar Péterék + videó
