Gyűrű a dolmányzsebben

Ha minden kétséget kizáróan nem is sikerült megállapítani, hogy a dobóruszkai templomban két évig tartó ásatások eredményeként megtalált csontok Dobó István földi maradványai-e, számos adat alapján mégis úgy tűnik, hogy az egri hős sírját nyitották fel a régészek.

Dobó István hányatott élete négyszázharminchat évvel ezelőtt, 1572 májusában ért véget a ma Ukrajnához tartozó Szerednyén, a hős várában. Megtört öregember távozott a világból, sokat élt, sokat tapasztalt és sokat szenvedett. Dobó jelentőségét, a hatalmas katonai diadalt nem lehet eléggé hangsúlyozni, ugyanakkor kortársai közül néhányan egyáltalán nem rajongtak érte. Talán nem is minden alap nélkül vádolták kapzsisággal, bár a negatív vélemények mögött sokszor egyszerű irigység állt. Dobó ellentmondásos személyiség volt, felbolydult világban, az ország rendkívül nehéz történelmi korszakában kellett élnie. Egri sikere azt mutatja, hogy nagyszerű katonai képességei mellett tökéletesen eligazodott a helyi élet útvesztőiben. Ugyanakkor a nagypolitikában már kevésbé volt járatos. A tizenöt–hússzoros török túlerő visszaverése után sem a királytól, sem a felvidéki vármegyéktől nem kapott segítséget a megrongálódott vár kijavítására, s hamarosan le is mondott várkapitányi tisztéről. I. Ferdinánd úgy akarta megjutalmazni Dobót, hogy erdélyi vajdává nevezte ki, ez a tisztség azonban hamarosan felségsértési ügybe keverte a vajdát. Hiába zárkózott el az Izabellát és János Zsigmondot viszszahívó főurak lázadásának támogatásától, hiába adta át a királynénak a szamosújvári várat, irigyei bevádolták, és egy évet raboskodhatott a szamosújvári börtönben. Az ötvenkét éves férfi csak úgy tudott megszökni, hogy felesége segítségével 1557. november közepén éjszaka egy kötélen kimászott a börtön ablakán. De nem ez volt életében az egyetlen elfogatás: a Tegenyei családdal folytatott hosszú birtokvitás perének első ítéletében egyenesen fej- és jószágvesztésre ítélték, később csak a birtokok visszaszolgáltatására kötelezték. Dobó nem tudott belenyugodni a döntésbe, és Pozsonyba utazott, hogy igazának érvényt szerezzen. Azonnal el is fogták, s ismét csak a csel segített szabadsága visszaszerzésében: szolgái parasztruhát csempésztek be neki, s ebben az öltözékben sikerült feltűnés nélkül távoznia a börtönből.
Utolsó elfogatását annak köszönhette, hogy rosszakarói, irigyei egyenesen a bécsi udvarnál árulták be. I. Miksa 1563-as pozsonyi koronázásán még hat főnemessel együtt Dobó vitte Magyarország és a társországok zászlait, ám hat évvel később már felségsértési gyanúba keveredett, mert azzal vádolták meg, hogy sógorával, Balassa Jánossal együtt János Zsigmondhoz pártoltak. El is fogták őket, egy éven keresztül együtt raboskodtak a pozsonyi várbörtönben, majd sógora szökése után Dobó még két évet töltött fogságban, amikor is I. Miksa kegyelemben részesítette. Sokáig nem élvezhette visszanyert szabadságát, mert a hetvenedik évéhez közeledő beteg ember egy hónappal később meghalt szerednyei várában.
A temetés valószínűleg minden különösebb pompa nélkül történhetett a légvonalban mintegy húsz kilométerre fekvő Dobóruszkán, az ősi családi fészek kegyúri templomában. Talán azért is készíttette el az egri hős fia, Dobó Ferenc néhány évvel később a ma is meglévő díszes, késő reneszánsz vörösmárvány síremléket, hogy a kor szokásainak megfelelő emléket tudjon állítani csöndben eltemetett édesapjának. E sírba azonban – talán Dobó István fiának korai halála miatt – sohasem kerültek át a várvédő hős csontjai, és a kicsiny templom méreteit látva az is kérdéses, hogy egyáltalán hová szánták a monumentális síremléket, illetve hol állhatott eredetileg. Valószínűleg a XVII. században szedték szét a sírt, amikor egy időre protestáns kezelésbe került a templom, s talán a barokk átépítés alatt lett a két nagyobb oldallap a mellékoltárok része. Mindenesetre amikor Csoma János 1887 nyarán felkutatta Dobó díszes síremlékét, és megfigyeléseit részletesen le is írta a Turulban, már ezt az állapotot tapasztalta. A tumbát szétszedték, két lapját a mellékhajó oltárainak mensája alá építették be. Csoma megemlítette azt is, hogy a díszes fedlapot, amelyen a hős halotti domborműve látható, gróf Buttler János utasítására – hogy a földbirtokos elsimítsa korábbi viszálykodását az egri érsekkel – 1833-ban, a lakosság tiltakozásától tartva, titokban szekérre tették, majd Egerbe szállították, ajándékul Pyrker Lászlónak. Azóta is ott van. Csoma János így fejezi be cikkét: „Hogy a sírboltot, melyben a hős nyugodott, bolygatták-e vagy nem, azt csak egy vizsgálat dönthetné el; de azt hiszem, ez nem egyedül az én óhajtásom: vajha ezen minden részleteiben fennmaradt s összeállítható síremlék egykori helyén, a dobóruszkai sírbolt felett régi alakjában visszaállíttatnék.”
Százhuszonegy évet kellett várni az óhajtás beteljesedésére.
Ha igaz a feltételezés, és a most előkerült maradványok valóban Dobó Istvánéi, akkor a temetés egy nem különösebben díszes fakoporsóban történt, s a korabeli szokásnak megfelelően özvegye, Sulyok Sára férjétől kapott jegygyűrűjét a halott dolmányának zsebébe tették. Az ásatások során ez is előkerült. A kutatást Ján Chovanec vezette, s konzulensként részt vett benne Fodor László, az egri Dobó István Vármúzeum régésze, aki kérdésünkre elmondta, hogy a sír a templom mai oltára alól került elő, a korábbi kutatások során viszont a kriptában keresték a maradványokat. Ennek oka az, hogy bár a kripta csak a XVIII. században épült, ám a templom XX. század eleji bővítésekor a környéken talált csontokat itt helyezték el, és a dobóruszkaiak tudni vélték, hogy e maradványok között lappang az egri hős csontja is. Ez persze csupán mendemonda, a gótikus templom körül vélhetőleg egy nagyon is szokványos középkori temető volt, amelynek azonban semmi köze Dobó Istvánhoz.
A megtalált maradványok azonosításával Papp Ildikó antropológus próbálkozott, ám az előkerült csontváz annyira hiányos volt, hogy csupán azt sikerült megállapítani: a maradványok egy 65–70 év körüli, 175–180 centiméter magas, köszvénytől szenvedő férfiéi, aki minden bizonnyal a XVI. században élt. A fakoporsó az évszázadok során rároskadt a csontvázra, de a koporsószegek megmaradtak. Fölmerült, hogy genetikai vizsgálattal kellene igazolni a csontok eredetiségét, ám erre nincs lehetőség, hiszen a Dobó család egyenes ágon kihalt: Dobó legidősebb fiának, Ferencnek, a barsi főispánnak született ugyan gyermeke, János, ám neki már nem. Második fia, Damján gyermekkorában halt meg, Krisztina leányának unokatestvérétől, Balassi Bálinttól született János fia is utód nélkül halt meg. Sírja egyiküknek se ismert. Oldalági rokonok persze élhetnek, de egyik ma élő lehetséges leszármazott családfája sem folyamatos.
Akár Dobó István egész életének jelképe lehetne a temetésével és sírjával kapcsolatos történet. Hiszen megkapta a végtisztességet, díszes nyughelye is elkészült, ám csontjai négyszázharminchat évig mégsem itt pihentek, hanem a templom földjében. Életében is elismerték hőstettét, ám az egri diadal kivívása nem volt elegendő ahhoz, hogy ne keverjék felségsértési perbe, s többszöri elfogatása és a börtönben eltöltött hosszú évek mindenképp méltatlanok, mint ahogy az is méltatlan volt, hogy jeltelen sírban nyugodott. 2008-ban azonban a sír fedlapjának pontos másolatával, illetve az eredeti oldallapok helyreállításával elkészülhetett a Dobó Ferenc által megálmodott méltó síremlék, ahol most már remélhetőleg háborítatlanul nyugodhatnak a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának földi maradványai. A kutatás eredményeit sajtótájékoztatón ismertették a közvéleménnyel, majd június 28-án ünnepélyes ceremónia közepette sor került az újratemetésre.