Kivezetés az újságolvasásból (24.)

„A sajtóban a köznapok lehetőségein túl
nyújtsunk feledkezést és megtisztulást,
révületet és lelkesedést.”

SEHANYADIKA
– Katasztrófahangulatparódia –

Talán sokan megfeledkeznek róla – a fiatalabb generáció eleve nem is tudhatja –, holnap után van...
Hányadika is lesz? Sehanyadika.
Holnaputánra ugyanis nem esik semmi. És csak ahhoz két hétre lesz először megint valahanyadika.
A kettő között viszont menetrendszerűen járnak megint a villamospótló autóbuszok és a nyugdíjkiegészítések.
Sehanyadika utoljára ezerhatszáznegy... még sohasem volt.
Még soha nem volt úgy, hogy ne lett volna valahogy.
Valahogyan tehát eztán is lesz csak valahogyan.
Mert meglenni is csak valahogyan lehet. (Majd csak megleszünk valahogy a jövőben is. Ha már eddig megvoltunk.)
Sehanyadikán viszont sehogyan sem leszünk. Mert ezen a napon sehogyan sem nem nincsen.
Mert ezen a napon nem hogy érdemes, említésre méltó esemény, de az ég egy világon semmi sem történik. És ezért ráadásul semmit sem kell majd tenni.
Még a semmit sem kell tenni.
Nem áll meg a világ ezen a napon sem, nem áll meg az idő, még a menet sem, mert az á l l j o n m e g a m e n e t! -hez is némi erőfeszítés lenne szükséges.
Nem állhatom meg viszont, ma még, valahanyadikán, sokadikán, hogy sehanyadikáról ne írjak.
Mert sehanyadikán ezt már nem tehetem.
Legalább is így képzelem.
Mert sehanyadikán nem hogy tollat nem ragadhat majd az ember (csákányt, komputergombot),
még luftballont sem hámozhat,
mert több bőr nem is lesz sehanyadikán...
(kettő sem, egyetlen egy sem),
amit még le lehet az emberről nyúzni.
Nyúzott és nyúzó is – nem pihen ezen a napon –,
mert sehanyadikán lehet ugyan, de nem kell még pihenni sem.
Egyszerűen nincs mit sehanyadikán kipihenni.
(Addigra már nem is lesz nagyon, mit.)
Háború sem lesz, béke sem ezen a napon.
Széthúzás, meg- és többrészre-szakadás...
Mert sehanyadika nem csak Magyarországon lesz, hanem az egész világon.
Vannak ritka, nagy időközben bekövetkező-visszatérő napfolt tevékenységek,
holdfogyatkozások,
vulkánkitörések,
apályok és dagályos körmondatok...
Tizenharmadikák, melyek péntekre esnek...
Világkatasztrófák,
válságok,
tőzsdezuhanások,
szerencsék,
játékok,
főnyeremények
(és főleg elnyomorodások!)
Ezek mind az év, évtized, század,
újévezred valamelyik napjára estek...
(vagy esni fognak!)
Sehanyadikára viszont semmi sem esik...
egy főre sem esik semmi,
fejadag sem, fejvadász sem, fej-edelem se...
A tévé-rádió sem üzemel...
hír és háttér hiányában, ezen a napon.
Senki sem csinál semmit, nem is lesz belőle valami...
Még a semmi ágán sem ül szívünk.
Más napokon, holott a semmi van jelen, a világ azért tovább lüktet – érzékelhetjük most már J. A-val, P. J-vel.
Sehanyadikán a radarok, a szeizmográfok, érzékelőszerveink sem érzékelnek semmit.
Van érzékünk egy ilyen nap elképzeléséhez? Felfogásához? Megtartásához? Elviseléséhez? Vagy csupán érzéki csalódásként éljük majd meg? Ha egyáltalán megéljük ezt a holnaputánt.
Mert ki tudja mit hoz a holnap? (!!)