Köznapló

Július 4., péntek
Szeretem a Monarchia éveiben készült képeket. Mintha azok kockáival kövezték volna ki az utat, amelyen lépdelek. A legszívesebben a szerkesztő urakról készült csoportképeket nézegetem. Néha eszembe jut: mi volna, ha találkoznék velük?
Csupa komoly úr. Na persze.
Akkoriban az újságírók még adtak magukra. Szépen öltöztek, mert sose tudták, mikor lesz jelenésük a megyeházán vagy előadás végén a pesti primadonna öltözőjében.
Ismert az a kép Adyról. A debreceni redakcióban telefonkagylót emel a füléhez. Malaclopó rajta, az istennek se néz a fotográfus masinájába – már akkor se volt rokona, ismerőse senkinek. A másik a kamasz Krúdyt mutatja. Nincs tizennyolc éves, de mindenáron felnőttnek akar látszani. Jó nevű, rangos zsurnalisztának. Akin, amikor végigmegy a főutcán, nem néznek át, mint az ablaküvegen. Ingyenjegye van a vasútra, és ott lehet a bíróságon, amikor gyilkosságot tárgyalnak.
Ady és Krúdy: két istenszobor, sóvárgásból és ámulatból faragta őket az utókor. Szindbádról készült a legszebb magyar film, az utódállamokban az Ady-vers volt a határon túl rekedtek legfőbb vigasza – Gárdonyival mi esélyem lehet velük szemben?
Pedig van. S főleg azért, mert életének bármely szakasza színesebb, mint a két szoboré. Csak hát róla az hírlett, és hírlik máig, hogy remete. Letörölhetetlen bélyeg, ráadásul az utókornak izgalom kell, kaland, meg az, hogy a szerző neve sok nő ajkára legyen írva.
Igazságtalan rangsor. Gárdonyi a példa rá, menynyire.
Huszonkét évesen elveszi a dabronyi plébános tizenhat éves húgát. Furcsa pár. A kezdő újságíró 172 centi, a menyecske 132, de lényegibb különbséget ad: kinek mije van. És a lány anyjának van mit sorolni. Öt ház Győrött, kettő emeletes. Rajtuk kívül négy vízimalom, és húszezer a takarékban. Gárdonyinak viszont nincs egyebe, mint írói ambíciója. S bár az határtalan, bukszáját még nem vastagítja. Ezért lett a nászajándék is ezzel arányos: két vasúti jegy ára Bécsig.
Azt is megspórolhatták volna.
Az ifjú pár egy napig nászol a császárvárosban. Ugyan mi történt köztük, ha a menyecske, amint visszaértek, színházba megy, pedig tiltja az ura. Sőt egy hónap múlva már pakol. Elhagyja Gárdonyit, aki ezután adja a fejét újságírásra. Százhúsz éve, 1888. július 1-jén lesz a győri Hazánk belső munkatársa. Hetente két tárcát, a színház heti bemutatóiról kritikát, számlálatlan hírt és apró színeseket kell írnia. Nem sok az, ha megvan a készség, biztatják. Ráfér a biztatás.
A Monarchia éveiben tágas az újságíró élete. Az ifjú tanító számára egy vidéki szerkesztőség az ígéret földje. Ám a látszat csal. A fizetés semmi. S ha még csak magát kéne eltartani belőle, de asszonya néha visszatér. A visszatérések következménye minden alkalommal egy gyerek. Összesen három, majd végül – tíz hónapos távollét után – egy negyedik: ő lesz a „nevére írt” fiú. A házasságnak csak huszonöt év kínlódás után, 1910-ben lesz vége, akkor lesz hivatalos, hogy nincs tovább.
Aki filmet forgat egyszer Gárdonyiról, nem győz ámulni, hány helyszínnel számolhat. Újságíróként Győrből Pestre költözik, onnan Szegedre, végül Egerbe, közben elmegy Isztambulba, megjárja Párizst. Nem akárhogy utazik. Amikor az egri baráthoz, Bródy Sándorhoz indul Pestre, pakkja ez: „Két óriási, pohos házi kenyér, lepedő nagyságú, hófehér ruhába kötve, és úgy szerszámozva, hogy fel lehessen kötni vállra. Hozzáeszkábálva fél oldalszalonna cukorspárgán. Öt különböző szárhosszúságú pipa, akkurátusan összekötve. Hozzásimul a lapos dohányszita. Másik kis koffer, abban van a szűzdohány. Kiegészíti az egészet egy egri borral teli demizson.”
Gárdonyi külseje jelentéktelen. El sem hinni, hogy párbajok hőse. Szegedet 1890-ben lázba hozza két duellum. Egyiknek csaknem szörnyű vége lett. Legjobb barátját az író úgy levágta, hogy négy napig az orvos se tudta, élet-e vagy halál lesz a sorsa. Rejtély, miért gondolták málé embernek az írót. Mert vékonypénzű volt? De lejárt a vívótermekbe, jól forgatta a kardot.
Szegeden barátja lett Dankó Pista. A prímás tudta, hogy az író hegedül. Gyakran kért tőle nótaszöveget. A Gárdonyi-vers ötvenegy dallamba vitt életet. Volt érzéke hozzá. Karácsonyi dalát szenteste ma is a fél ország fújja gyertyagyújtáskor: Fel nagy örömre, ma született…
Pályája elején szégyellni való dolgokat írt. A Félkerekű apostol ponyva volt, Göre Gábor és Galiba Ádány az olcsó humor pompásságai. Hamar felismerte, hogy az újságírás szétdarálja a tehetséget, s ahogy egy szem makkból hatalmas tölgyfa lesz, úgy lettek munkái évről évre erősebbek, és egyszer csak ott találta magát a magyar irodalom nagyjai közt.
Termékenysége elképesztő. Miközben írt vezércikket, és költött verset, szerkesztett öröknaptárt, titkosírást konstruált (42 évbe telt, mire megfejtették), muzsikált, szőlejét ápolta, ezenközben megírta az Egri csillagokat, az Isten rabjait, A láthatatlan embert és Az én falum szívmelengető novelláit.
Aztán jött a kommün.
Az író egri kertjébe a vörösök temetőből hozott fakeresztet hajítanak be. Megölünk minden urat! – üvöltözik az ablaka alatt. Tudomására hozzák, hogy hiába neveztek el róla utcát, úr ő, tehát nem kivétel. Levelet küld még aznap Pestre Kunfi népbiztosnak. A szőlőbirtokát feldúlták, most a háza meg a könyvtára következik? Kunfi úgy üzen vissza, hogy két vörös őrt rendel az író háza elé. Az egyik az, aki felgyújtotta szőlőhegyi házát, a másik meg évek óta lopkodta a tyúkjait, a gyümölcsösét. Köszöni, nem kér ilyen védelemből.
A kommün bukása után elfogadja Szabó Dezső felkérését, ő lesz a nemzeti alapon szervezett Magyar Írók Szövetségének elnöke. Igent mond a Pesti Hírlap karácsonyi felkérésére is: első oldalon köszönti a békét hozó Horthyt. Mindkét hír eljut Páduába Bródy Sándorig. Maga és a világ elől oda menekült, orvosnak tanul. Úgy érzi, Gárdonyi sokak szívét megsebezte, de a leginkább az övét. És némi késéssel megírja hosszú, gyönyörű és fájdalmas üzenetét. Elbocsátó az is.
Bárki viszi filmre Gárdonyi életét, ezzel a levéllel gondja lesz. Kurtítani nem lehet. Egészben kell felolvasni, zsidó rabbik és hitvédő katolikusok szívből áradó rendíthetetlenségének hangján. (Eszembe jut: az a rózsás arcú Bárándy fiú, aki törvénykordont állítana a „gyűlöletbeszéd” ellen, tudja-e, hogy létezik egy ilyen levél? Vagy Orosz József, aki csak a stúdiókban hetyke. Alig hiszem. A perclelkűek messze vannak ettől. Tán meg se értenék.)
Bródy utóbb bánta. Betegágyából küldött Egerbe, Gárdonyi sírjára morzeüzenetet: „A becsületes föld füvét, mezei virágjának néhány szálát tedd helyettem és nevemben koporsójára. Nevem nélkül. Szó nélkül. Én tudom és érzem, hogy mennyi fájdalmas és igaz szeretettel gondolok rá. Az anyját és fiait öleli szeretettel neked hű barátod: Bródy Sándor, egri földi munkás.”
Gárdonyi… Ő írta a szívünknek legkedvesebb magyar regényt, és tőle való a legtalálóbb ráfogás a fajtánkra: „A tízkötetes Magyar nemzet története nem jellemzi úgy a magyar karaktert, mint a kuruc nóta ezen sora: »Nagy pipájú, kevés dohányú nemzet«.”

Július 5., szombat
Most, hogy a homoszexuálisok utcafesztiválja maradandó nyomokat hagyott a lelkekben, a rendőrségi autókban és a Hősök tere köveiben, hallom, a botfülűek is készülnek. Tervezik a maguk menetét. És ugyan hol máshol, mint az Andrássy úton? Minden bántás, amely érte őket, ide koncentrálta magát. Itt az Opera; két megállóval odébb, a Vörösmarty utca sarkán indította be Liszt az első zeneakadémiát; eggyel tovább, a körönd egyik házában lakott a kíméletlen Kodály. Nem értette a fülek másságát, és tán még a várandós anyák hasába is népdalkórusokat telepített volna – a botfülűeknek jár ez az útvonal.
Ahogy a szervezőktől hallani, a zászlók nem szivárványszínűek lesznek – fütyülnek a szexuális szimbólumokra. A menet élén, bizonyítva, hogy a mozgalom nem ismer határokat, a négy brémai muzsikus: a szamár, a kutya, a macska és a kakas halad. Őket követi az ember nagyságú fá jel: utal a kötelező szolmizálásra, és jelzi az irányt, hová menjenek, akik oly sok pénzt fektetnek koncerttermekbe és zeneiskolákba. Egy teherautóról hatalmas hangszórók John Cage néma zenéjét permetezik az út fáira, majd azok következnek, akik ütemes „Vesszen Wagner!” kiáltások után meggyújtják a bayreuthi Festspielhaus makettjét az Oktogonnál. (Előre értesítik a tűzoltókat, nem lesz semmi baj.)
Számolnak ellentüntetőkkel is? Naná.
A Hunyadi tér felől – ott, a gyanútlan Derkovits lakásán volt az illegális kommunisták találkozóhelye a harmincas években – valószínűleg most is előmasírozik egy csoport. Az egykori Vándor-kórus szólamutódai, s miként azt a botfülűek kémei előre jelezték, provokációs szándékkal avatkoznak be. Hetek óta készülnek, hogy az Andrássy úthoz érve rázendítsenek: Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják… Dacból kristálytisztán éneklik majd, mint Marosán a vasaskórusban. A felvonulóknak az az ember mindig sértette a fülét.
A szervezőbizottság előre figyelmezteti a rendőrséget, hogy ellentétben azzal, ami a homoszexuálisok felvonulását kísérte – lószar és bűzös tojások –, másra számítsanak. Kottatartókra. Dobverőkre. A randalírozókat meg kell motozni, mert hordozható lemezjátszó lehet náluk. Ezekből bőgetik majd – hogy elnyomják a kereplők hangját – a Bach-miséket és a Mozart-szimfóniákat. A legjobb lenne az elején elkobozni őket.
Ötvenmillióból biztosan kijön a Botfülű Méltóság Menete. Nem úgy, mint a homoszexuálisoké. Az százba került. Spórolnak a rendőröknek ötvenmilliót. Jó pénz az ma.