Látomás a Vlegyászánál

P. Szabó Ernő
2008. 07. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Őszülő, hullámosan hátrafelé fésült haj, a frizurának köszönhetően még magasabbnak tűnő homlok, kutató, de rezignált pillantás – ha nem tudnánk, hogy Erdély egyik legősibb, leggazdagabb családjának szülöttét látjuk, akkor is sejtenénk: a szó legjobb értelmében vett arisztokratát látunk a fotográfián, amely A nagyúr – Bánffy Miklós emlékezete című kötet borítóján szerepel. Nagyjából hatvanéves lehetett losonczi gróf Bánffy Miklós, amikor a felvétel készült, gazdag életút állt már mögötte, beleértve irodalmi munkásságát is, de előtte állt még a fő mű, az összefoglaló címén Erdélyi történetnek nevezett trilógia, amelynek kötetei az ószövetségi Dániel könyve példázatából kapták címüket: Megszámláltattál… És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol. 1934–38 között írta a sok száz oldalas művet, amely az erdélyi – magyar – arisztokrácia tündöklését és bukását ábrázolja, Abády Bálint és Milóth Adrienne szerelmi története köré szőve a szálakat.
Nemcsak íróként, hanem az erdélyi magyar kultúra, művészet, irodalom szervezőjeként, bőkezű mecénásaként is igen fontos volt ez a korszak Bánffy Miklós életében, aki 1926-ban tért haza Budapestről Kolozsvárra, s a román király személyesen adta át neki a román állampolgárságról szóló dokumentumot. Az Erdélyi Helikon folyóirat és írócsoport létrehozása, működtetése éppen úgy az ő nevéhez fűződik, mint 1938-ban a Magyar Népközösség megszervezése vagy számos gazdasági vállalkozás támogatása. Bonchidai kastélyát, amelyben esténként gyertyafénynél olvasgatott, mert sohasem vezettette be a villanyt, s amelyet a németek néhány évvel később fölgyújtottak, szokásban volt Erdély Versailles-ának emlegetni, kolozsvári palotája mindig nyitva állt az írók előtt.
És mégis… vagy éppen ezért? – a Nap Kiadónál megjelent kötet egyik-másik írása szerint mintha nem az egyik legtevékenyebb, legsokoldalúbb, leghasznosabb szereplője lett volna Bánffy az erdélyi magyar kultúrának, irodalomnak, művészetnek, hanem legalábbis vitatható tehetségű, szándékait, hovatartozását illetően kétes alakja. Indulásakor Ady Endre „a legszebb értelmű és úriságú amatőr írónak” nevezte, a két világháború közötti s még inkább a szocialista Romániában egyesek csak „úri dilettánsként” aposztrofálták. Sok-sok ellentmondás jellemzi a Bánffy-életmű megítélését, de éppen az egymásnak ellentmondó ítéletek szembesítése teszi érdekessé a gyűjteményt, amelyben egyaránt találunk rövid napilapcikkeket és hosszabb tanulmányokat, személyes hangú visszaemlékezéseket és műelemzéseket. Az első fejezet a fiatalkori (még Kisbán Miklós néven publikált) drámáktól a Bethlen-kormányban 1921–22-ben másfél évig betöltött külügyminiszteri tisztségig követi a pályát. A következő az Erdélybe való hazatéréstől a második világháborúig, a harmadik a háború végétől Bánffy Miklós haláláig terjedő időszak történéseit, műveit elemző írásokat közöl. A negyedik fejezet a Kisbán Miklós feltámadásai a halála óta eltelt csaknem hatvan év elemző írásain, visszaemlékezésein keresztül mutatja be, hogyan nyerte el egyre inkább az őt megillető helyet az író, grafikus, színpadi rendező, díszlet- és jelmeztervező, szerkesztő, kultúraszervező, politikus Bánffy Miklós a köztudatban – egészen addig, hogy művei a fél évszázados kiadói tiltás után néhány év alatt a legkeresettebb könyvek közé emelkedtek.
Hogy nem véletlenül, azt a kötetben mintegy bevezetőként közölt Bánffy-írás, a Gyermekkori emlék is jól érzékelteti. Majd fél évszázad távolából idézi föl a szép bonchidai napokat a kastély hatalmas parkjában, a Szamos kanyargó ágai között. Bonchidánál is mélyebb emléket hagytak azonban benne a nagyapjánál, a Bánffyhunyad melletti Remetén töltött augusztusok, amelyek a nyár tetőpontját jelentették a gyerekek számára, tanítók és nevelőnők nélkül. Nem is az író, inkább a képzőművész sejtető erejével írja le a tájat, Hunyad termékeny határát, az aranysárga Kalotaszeget s mindenekelőtt a Vlegyászát, amely „széjjelterjedve hosszan, három tompa sátrával végigüli délen az egész látóhatárt”. Egy napon elkalandozott, s olyan helyre ért, ahol látomásként jelent meg előtte a mélyben kanyargó Körös, fölötte Sebesvár romjai és mögöttük a hegy, „mintha valami varázsló egyetlen pont fókuszában kis rést nyitott volna az erdőn, hogy onnan egyetlenegyszer megmutassa nekem ezt a pazar szépséget”. Később sokszor kereste újra és sohasem találta meg ezt az álomszépségű pontot. De talán nem is létezett ilyen sosem – gondoltam nemrég, amikor Sebesváralja mellett a Vlegyásza felé autóztunk, s térkép segítségével próbáltuk megkeresni, mely vidékeket foglalhatja magába a gyermekkori látomás. Vagy lehet, hogy mégis neki van igaza, s ez az igazság nem a geográfia eszközeivel, hanem a képzelet segítségével fejezhető ki? Akárhogyan van is, Bánffy Miklós megbízható vezetőnk lehet a magyar múlt titkokat rejtő, drámai történésekben és szép víziókban gazdag tájain.
(A nagyúr – Bánffy Miklós emlékezete. Válogatta, szerkesztette, összeállította: Sas Péter. Nap Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 2900 forint)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.