Nyári nyalóka

Már ácsolták az ítéleteket 1957–58-ban, kihirdették a bitófákat – tombolt a bosszú. Magyar bosszúja magyar felett. Apám szerencsés volt: iskolai igazgatóból segédmunkássá emelkedett. Ez járt annak, aki nem csinált semmit, csak éppen nem volt párttag.
És ekkor – hiszitek vagy nem, honjaim – humoros, kalandos, érdekfeszítő titkokat, talányokat, pénzügyi csodákat, a világ rejtelmeit, nyelvek varázslatait kis, keskeny zsebkönyvecskékben jelentette meg a Bibliotheca Kiadó Hasznos mulatságok alcímmel. Hat-hét forint volt az áruk, szemben a világirodalom remekeit közlő Olcsó Könyvtár háromforintos könyveivel.
A szerkesztőbizottság legtöbbször Ráth-Végh, Agárdi és Tiszay valának. A vicceket Tiszay Andor szerkesztette (magyarán merítette a tréfák nemzetek fölötti tengeréből). A legteljesebb mértekben csinált név, azt hittem, nem találok róla semmit. (A magyarok sosem nevezték el magukat folyóról. Tehát a Dunai, Ipolyi, Lajtai, Garami, Bodrogi, Szávai, Krasznai stb. magyarosított nevek.) Az íróiálnév-lexikonban nem is találtam Tiszay nyomát. Végül a Magyar színházművészeti lexikonban leltem meg. Hosszú élete során (1900–1986) volt ő színész, színházi titkár, dramaturg, újságíró, író, műfordító is. Bejárta Európát, Észak-Afrikát és Kis-Ázsiát, és a húszas években az avantgárd munkásszínjátszás mellett kötött ki. (Palasovszky, Déry, Mácza – tuti bukás.) Ráadásul ez 1945 után bélyegnek számított. Mindenféle lexikon munkatársaként tengette életét. Egyetlen megjelent könyvében (Eltűnt a kabátom) tíz villámtréfa és konferansz volt. Az alant következő vicceket (néha anekdotákat, kisebb népmeséket) ő szerkesztette, én csak válogattam belőlük. A népek viccei közül:

ANGLIA. A pilóta és felesége fogadást kötnek Tommal, hogy végigcsinálják vele az összes repülőtrükköt. Ha Tom megszólal, elveszíti az ezerfontnyi fogadást. Elöl ült a pilóta, mögötte a felesége, hátul Tom. Volt bukfencezés, dugóhúzó, Tom némán tűrte.
– Csodálatos, milyen hidegvéred van – ismerte el végül a pilóta, amikor leszálltak.
– Tudod, öregem, egyszer majdnem megszólaltam. Amikor kijöttél egy hurokból, és a feleséged kiesett.

Az előkelő szálló éttermében a levest hozó pincérnek háromszor is azt mondja a vendég, hogy:
– Kérem, én ezt a levest nem tudom megenni.
Harmadszorra már az üzletvezető is ott van:
– Kedves uram, nálunk eddig még senki sem állította, hogy a levesünk ehetetlen.
– Én sem állítom, mondta a vendég, csak nem tudom megenni.
– És miért, ha szabad kérdeznem?
– Mert nincs kanalam.

FRANCIAORSZÁG. Yvonne fürödni akar a patakban. Lassan levetkőzik, ám amikor be akar lépni a vízbe, az őr megszólítja:
– Mademoiselle, úgy látszik, ön nem tudja, hogy itt tilos fürdeni.
– Miért csak most figyelmeztetett erre? Láttam az előbb, hogy leselkedett, miközben én vetkőztem!
– Bocsánat, vetkőzni errefelé nem tilos – mondta a mezőőr.

Revütáncosnő: Doktor úr, olyan helyre adjon injekciót, ahol senki se látja.
Orvos: Akkor az egyetlen megoldás, ha porban nyeli le.

ROMÁNIA. A hentes elmondja az ügyvédnek, hogy egy kutya tizenöt lej húst lopott az üzletéből.
– Van-e jogom pénzt követelni? – kérdezte.
– Feltétlenül – válaszolta az ügyvéd.
– Akkor kérem a tizenöt lejt, mert a maga kutyája vitte el azt a húst!
– Rendben van, megfizetem – válaszolta az ügyvéd. – Tekintve azonban, hogy ön jogi tanácsot kért tőlem, az negyven lej. Tehát végösszegben jár még öntől huszonöt lej nekem.

ALBÁNIA. ITT FRANCIÁUL, ANGOLUL, NÉMETÜL ÉS OLASZUL BESZÉLNEK – ez áll egy vidéki szálló díszes ajtaján. Egy odaérkező belga mérnök örömmel érdeklődik szoba után. Végre egy szótár segítségével megkérdezi: És ki beszéli a táblán hirdetett nyelveket?
A vendégek, hangzott a rövid válasz.

GÖRÖGORSZÁG. Egy állástalan a következőt olvassa egy hirdetőtáblán: ÉJJELIŐR AZONNAL FELVÉTETIK.
Jelentkezik a telepen, ahol a munkaadó kissé öregnek találja. Kérem, az nem jelent semmit, magyarázza a jelentkező. A legkisebb zajra is azonnal felébredek!

DÁNIA. Petersen úr egérfogókat válogat. Már ki is választotta a megfelelőt, amikor a segéd udvariasan megkérdezi:
– Becsomagoljam, kérem?
– Nem – kiáltja dühösen a vevő –, majd ideküldöm magának az egereket!

NÉMETORSZÁG. – Szabadna kérdeznem, hány óra?
– Öt perc múlva hat.
– Bocsánat, én nem azt akartam tudni, hogy mennyi lesz öt perc múlva, hanem hogy most mennyi van!

FINNORSZÁG. – Nem vetted észre, Liisa – mondja az egyik barátnő a másiknak –, hogy Juho milyen remekül öltözik?
– De, és milyen gyorsan!

AUSZTRIA. A Praterstern egyik éttermében a vendég felháborodva hívja a pincért.
– Nem értem, kérem! A mai adag csak a fele a tegnapinak.
– Ja, kérem, tegnap az ablaknál tetszett ülni, ott reklámadagokat szolgálunk fel.

SVÁJC. A Schaffhauseni Újság egyik 1934. évi számában ez olvasható:
„A polgármester megérkeztével a marhakiállítás megkezdődött.”

OLASZORSZÁG. A Nemzeti Színház előterében 1930. október 1-jén a következő feliratú táblát tették ki:
FIGYELEM! A NÉZŐTÉRRE CSAK IDŐS HÖLGYEK MEHETNEK BE KALAPPAL!
Ettől a naptól kezdve egy nő se ment kalapban a színházba.

SZOVJETUNIÓ. A negyvenes években találkozik két elvtárs Moszkvában.
– Mivel foglalkozol mostanában?
– Havi háromszáz rubelért a Kreml tornyában ülök, és figyelem, hogy a németek mikor érik el Moszkvát.
– Nem valami nagyszerű állás.
– Viszont örökös!

CSEHSZLOVÁKIA. Az öreg tanítót nagyon zavarta, hogy a kanász minden hajnalban ott tülköl az ablaka alatt. Cselhez folyamodott.
– Nagyon tetszik, ahogy a tülkön játszol. Ha minden hajnalban folyatod, mindig találsz egy deci pálinkát az ablakomban.
A pásztor örült a dicséretnek, na meg a pálinkának. Ám egy reggel nem találta a pálinkáját. Aztán a következő napokon sem. Lesheted, te fukar kutya, mikor fogok én ingyen tülkölni neked, gondolta magában. Attól kezdve a tanító édesdeden aludt hajnalonként.

BULGÁRIA. A régi szófiai városházán annyi irat volt már felhalmozva, hogy az újak sehova se fértek. Engedélyt kértek a felsőbb hatóságtól, mitévők legyenek. Fél év múlva megjött az utasítás:
Az ügyiratok megsemmisítendők, de előzőleg másolat készítendő róluk.

TÖRÖKORSZÁG. Az angol utas betéved egy útszéli szerájba, ahol ételt kér.
– Csak piláffal szolgálhatok – mondja a kafedzsi.
– Hozza – mondja az angol.
Ebéd közben folyton egy kutya kerülgeti és ugatja.
– Miért ugat rám ez a dög? – kérdi az angol.
– Mert bosszantja, hogy az ő tányérjából méltóztatik enni.

IZRAEL. Kohn eldicsekszik vadászkalandjaival egy társaságban.
– Képzeljétek, az egyik erdőszélen egy oroszlánnal találkoztam szemtől szembe. Mivel puska nem volt nálam, kirántottam a vadászkésemet, és halált megvető bátorsággal vetettem magam a bestiára. Szerencsém nem hagyott el. Sikerült levágnom a négy lábát és a farkát.
– És miért nem vágtad le a fejét?
– Mert az már le volt vágva.

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK. Az egyik brooklyni könyvkereskedésben a Hogyan lehet meggazdagodni? című könyvet kéri a vevő.
– Parancsoljon – mondja a segéd –, egyben ajánlom hozzá a büntető törvénykönyv legújabb kiadását is.

Suzanne New Yorkba érkezik Párizsból. Joe azonnal meghívja egy autókirándulásra. Kocsijában minden gombra működik. Elindulnak. Joe megnyom egy gombot, és működni kezd a televízió.
Olálá, mondja a kis Suzanne. Újabb gombnyomásra a beépített radarkészülék jelzi a rendőrök sebességbemérő kocsiját. Olálá, mondja a bájos kis Suzanne. A harmadik gombnyomásra a ventilátor kezd működni, amelynek szele fellebbenti a lány szoknyáját. Olálá, sikolt fel Suzanne, hát maguk, amerikaiak már semmit sem csinálnak kézzel?

KANADA. Egy haldokló utolsó kívánságait sorolja. Az ágyánál a felesége mellett ott állnak a szomszédok is.
– Figyelmeztetlek, hogy a sógorom kétszázötven dollárral tartozik nekem.
– Ó, az utolsó pillanatban is milyen körültekintő vagy szívem – mondja az asszony a kezét tördelve.
– De azt is meg kell mondanom, hogy én ezer dollárral tartozom neki.
– Jaj, már félrebeszél! – kiált fel az asszony.

MEXIKÓ. Éjfélkor egy mellékutcában egy arra jövőt megkérdez egy férfi:
– Mondja, kérem, nem lát rendőrt a közelben?
– Nem, senor, az egész környék kihalt.
– Akkor fel a kezekkel, és ide a pénzt, de gyorsan!

ARGENTÍNA. Buenos Aires egyik külvárosában egy idegen megkérdezi a rendőrt, hogyan juthatna el az Operába.
– Autóval, villamossal, esetleg gyalog – válaszolja a rendőr.
Az idegen megköszöni az útbaigazítást, majd megkérdezi:
– Parancsolna egy szivart?
– Ó, köszönöm! – mondja a rendőr.
– Kaphat kérem a trafikban, onnan elhozhatja, esetleg el is küldetheti magának.
Ezzel az idegen elköszönt.

Hát ilyesmiken derülhettek 1957–58-ban az emberek, már ha volt kedvük.