Részletek premier plánban

Nemzetközi művésztelepe, szimpóziumai, a városi galéria kiállítássorozata révén Csongrád, a Tisza-parti város immár jó ideje a kortárs magyar művészet kitüntetett helyszínei közé tartozik. Még inkább azzá válhat, ha a most indult nemzetközi biennále „első beharangozó kiállítása”, az egységesen 21x21 centiméteres képekből rendezett tárlat a közönség és a szakma részéről kedvező fogadtatásra talál.

Amikor a második világháború után Alberto Giacometti Svájcból visszatért Párizsba, csomagok nélkül érkezett. Barátai arról kérdezték, hol vannak az utóbbi években készült művei, mire egy kis dobozt vett elő a zsebéből. A dobozban tucatnyi szobor rejtezett, alig néhány centiméteres figurák, a testhez képest óriási, akár több köbcentiméteres talapzaton. A Giacometti-kiállítások legérdekesebb darabjai közé tartoznak ma is, nem vesznek el a több méter magas művek között. Nem is veszhetnek, hiszen nem egyszerűen a szükséghelyzetről beszélnek, amelybe a művész került a háború alatt, hanem a forma és a tartalom, a mű-alkotás és a művész rendelkezésére álló tér, s ezen túl a művészet és az őt körülvevő világ problematikájának új megközelítési lehetőségeiről beszélnek. Nincs ez másként Paul Klee néhány négyzetcentiméteres rajzainál, akvarelljeinél sem, amelyekben kozmikus összefüggések fogalmazódnak meg, vagy Alexej von Javlenszkij arcsorozatánál, amelynek darabjai a végletekig leegyszerűsítve fogalmazzák meg mindazt, amit az emberről tud-
hatunk.
A kis kép, nagy mű fogalomkapcsolatra persze a művészet kezde-teitől fogva számtalan példát idézhetünk. A XVI. századi fametszetet illetően például Altrorfer, Holbein nevét említhetjük, vagy Dürerét, aki a kisméretű rézkarcok mestereként is az egyik, ha nem a legjobbnak volt nevezhető. Természetesen szoros versenyben a németalföldi kortárssal, Lucas van Leydennel vagy a XVII. század olyan kiválóságaival, mint Rembrandt vagy a francia Jacques Callot. A méret tehát legkevésbé azonos az értékkel, mármint a mű esztétikai, erkölcsi értékével. Annál kevésbé, mivel hihetetlen módon kitágult a tér a XX.-XXI. század fordulójára az emberiség számára – véljük a földgolyó egészét átfogó globális rendszerek, a világűr egyre távolabbi pontjait elérő szondák, űrhajók korszakában –, s egyben hihetetlen módon öszszeszűkültek a lehetőségek arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, önmagunkhoz, feleletet adjunk az élet és a halál alapkérdéseire. Véglegesen véget ért a polihisztorok, az ezermesterek, a mindenhez értő szakemberek kora, ahogyan Rainer Maria Rilke vizionálta az egyik duinói elégiában: „Elönt a sok, rendezzük, szétesik. Újra rendezzük s szétesünk magunk.”
Mindezek tükrében logikus lépésnek tűnik a XXI. század kezdetén, két világégés, a művészeti forradalmak véglegesen lezárult kora után újra a részletek felé kell fordulni, hogy a töredékekből újra összerakhassuk az egészet. Nem is olyan kis ötlet tehát a kis képek gondolata! S hogy éppen 21x21 centiméter a mű mérete, a fentiek után aligha köthető a számmisztikához, inkább az emberi test arányaiból, a művészi mondandó természetéből, az üzenet személyességéből következik. Mintha csak az emberi léptéknek leginkább megfelelő méretű tükröt tartana a művész a többiek vagy épp önmaga elé, az így születő képbe nem fér bele más, csak az, ami fontos, ami maradandó. És valóban, annyi féligazság és annyi zsákutca után, a legjobban épp a maradandó értékekhez való visszatalálásra van most szükségünk. Erre tesznek kísérletet az induló biennálésorozat résztvevői, akik között neves hazai alkotók (a többi között Aknay János, Aranyi Sándor, Dienes Gábor, Eszik Alajos, Kéri László, Lóránt János, Nagy Gábor), fiatal művészek, illetve a csongrádi művésztelep vagy a SZÖG-Art művészcsoport vendégeként a régióhoz kötődő külföldi festők egyaránt megtalálhatók.
(21x21 nemzetközi művészeti biennále, Csongrád Galéria, július 12-ig, hétköznap 9–12 és 13–17, vasárnap 10–12 óra között.)