Már a bemutatósorozat egyes tárlatainak a címe, a helyszínek felsorolása is kisebb cikk terjedelmét kívánná meg, hát még a művészéletrajzok! Ha pedig a jelenből a múlt felé fordulunk, azaz az előzményeket kívánnánk fölsorolni, kötetnyi terjedelemben mondhatnánk csak el, mit is jelent Miskolc a sokszorosított grafika, azon túl pedig a kortárs magyar művészet egésze számára.
Az 1961-ben indult rendezvénysorozat az egyik legnagyobb múltú fórum a magyar – és egyre inkább a külföldi – alkotók számára, noha indulásakor nem volt más a művészetpolitika számára, mint az úgynevezett decentralizáció folyamatának egyik állomása. Jó néhány vidéki város kapott akkoriban ilyen vagy olyan bemutatót, hozzá némi pénzt is, amelynek eredményeként egyszerre lehetett megnyugtatni a művészeket, hogy lehetőséget kapnak a gondoskodó államtól a bemutatkozásra – s ellenőrizni, hogy valóban megnyugodtak-e, elfoglalták-e helyüket az örökkévalónak tűnő rendszerben.
A művészek persze nem nyugodtak meg, s nem nagyon hagyták magukat ellenőrizni, így válhatott a grafika (akárcsak a kísérleti textil) a motorjává az értékteremtő kortárs magyar művészetnek. Pedig az utóbbi években cudarrá vált a világ a grafikusok számára is. Az állam már nem ellenőriz, de nem is gondoskodik. Jelentősen csökkent, vagy teljesen elapadt a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyerhető támogatás, a kollektív grafikai műhelyek működése kérdésessé vált. Csökkent a helyi mecenatúra lelkesedése is a megörökölt rendezvények iránt, amelyek időnként ütköztek is egymással, hiszen az egyedi rajz, az akvarell is külön fórumot kapott Salgótarjánban, illetve Egerben. Így született meg a közös döntés: mostantól hároméves rendszerben rendezik meg a sokszorosított grafika, a rajz és az akvarell seregszemléit. Így került a triennále szó a kiállítás plakátjaira, miközben rajta van a folytonosságot jelentő XXIV. sorszám is.
Egy-egy részletét nézve egyébként akár azt is hihetnénk, hogy nem grafikai bemutatón, hanem a kísérleti textil nagy korszakának valamelyik kiállításán vagyunk. Vannak a mennyezetről belógatott, a padlóra fektetett művek, Aby Szabó Csaba Minimal című munkáján mozgó textilszálak adnak összetett grafikai hatást, a talányos nevű, Nordhausenben 1984-ben született Mészáros Richard Paul MRPaul pedig filcre nyomott nagyméretű egyedi fametszettel kívánja tudatosítani, ahogyan a címben olvasható: A féltékenység táptalaja az elidegenedésnek és az erőszaknak.
Nos, a féltékenység bűne aligha jellemzi a kiállítókat, hiszen mára tökéletesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem az eszköz, a technika, hanem az invenció teszi a művészt, azaz, a tökéletes technika, a különleges számítógépes programok önmagukban nem hoznak sikert. Így alakult-alakul a klasszikus és a legújabb technikák egyre inkább személyhez kötődő ötvözete, ahogyan azt az idei nagydíjas Rácmolnár Sándor, a nagyméretű műanyag metszeteket bemutató Nagy Csaba, a József Attila költészete előtt manipulált önarcképekkel tisztelgő Herendi Péter, az ártéri barokk mestere, Lévay Jenő, az anyaság érzését megragadó Somorjai Kiss Tibor vagy éppen a legutóbbi nagydíjas Madácsy István „vákuumkitöltő” lapjai mutatják. Szervesen kötődik ehhez az összeállításhoz a két pályázat kiállítása, mindkettő győztese (Hegedűs 2 László, illetve Cristian Opris) részt vesz a központi bemutatón is, teljesítményük azonban valóban az azonos tematikát feldolgozó művek között kapja meg igazi értékét.
Mesteri teljesítmények és fiatalok ígéretes lapjai kerültek egymás mellé a barokkosan sokfelé ágazó triennálén, a generációk közötti párbeszéd elmélyülését ígérve. A diskurzus tisztázását segítik elő a kísérő tárlatok is: a grafika funkcióváltozásait bemutató sorozat, a Biblia világa című bemutató a Feledy-házban, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafikai Tanszékének anyagából válogatott öszszeállítás a Petró-házban, s a grafikusképzés műhelyei című sorozat tárlata, amely a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen folyó munkát mutatja be.
(XXIV. Miskolci Grafikai Triennále, miskolci galéria.)
Hezbollah
A Hezbollah újabb háborúval fenyegette meg Izraelt
