Yvonne és az ösztönök

A hét végén befejeződött az egyre fejlődő, poros utcáitól és sajnos gömbakácaitól is megszabaduló Kisvárdán megtartott határon túli magyar színházi fesztivál, amelynek kiemelkedő eseménye volt a sepsiszentgyörgyiek Gombrowicz-előadása Bocsárdi László rendezésében. A zsűri döntése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium díját ez a társulat kapta.

A darabot igen kedvelik magyar ajkú színházaink, tavaly a vásárhelyiek hozták el Kisvárdára az Yvonne, burgundi hercegnő című tragikomikusnak nevezhető groteszket. A képzeletbeli Burgundi Birodalomban játszódó történetben feltűnő, az egészen más érzetének iszonyatával hatni tudó címszereplő, s az általa kiváltott, ősi erőket megmozgató bonyodalomsorozat elemi ösztönöket szabadíthat fel a közönségben. Évekkel ezelőtt a pécsi egyetemisták adaptációja érdekes kísérletként a főhőst nem viszszataszítóan, csupán egyszerű, az udvari etikettbe nem illeszkedő, szeretetre méltó, nem túl szép leányzóként ábrázolta, s talán ezért nem sikerült akkor a lényeg közelébe férkőzni.
Yvonne alakja a Tamási Áron Színház produkciójában viszont nem várt kényszer elé állítja a hősöket és a nézőket. A címszereplőt megjelenítő színésznő (Kicsid Gizella) mind játékát, mind maszkírozását tekintve rendkívül visszataszító. Gyomorforgató szürcsölése, ahogy a kezére ragadt iszapot szopogatja, mozgása, lompossága, szinte érezhetővé váló dohszaga, egyáltalán egész lénye a gyűlölet és az undor érzését kelti a nézőben. Bizarrsága talán abban a jelenetben a legszembetűnőbb, amikor a maga sajátos módján szerelmet vall a trónörökös-hercegnek (Mátray László): hatalmas keblét, a nőiességnek normálisnak vélt esetben ezt a szép szimbólumát tépi, szaggatja koszos ujjaival. Nyilvánvaló a rendezés szándéka, hogy a glóbuszon föllelhető, lehetőleg legellenszenvesebb alak megtestesülését sejtsük Yvonne-ban.
Az érzékletes ábrázolásból, s az általa felkeltett emóciókból szinte természetes módon adódik a belső igény, hogy a maga szűkre szabott keretei közt racionális úton próbáljuk megindokolni ezt az ősidők mélyén gyökerező, számunkra is riasztó benyomást, az ellenszenvet. A csak részben kielégítő válasz talán ez lehet: gyűlöljük, mert leplezetlenül állati, közönséges, s látszólag egészen más, mint mi vagyunk. Pedig a különbség csupán annyi, hogy a civilizációval leplezett, bennünk munkáló félelmetes ismeretlenséget, hajlamainkat, ösztönünket, amelynek, ha véletlen előtűnik lelkünk mélyéből egy-egy darabja, sokszor mérhetetlenül szégyelljük, jó esetben főként önmagunk előtt, ám ő leplezetlenül, magától értetődő természetességgel tárja a világ elé. Mintha a ruhánkat szaggatná le egy elemi erő, s ez valóban nem kellemes, ha akaratunk ellenére van.
A bonyodalmat megteremtő, heccnek induló, majd komolyra forduló leánykérés – midőn a trónörökös kezét nyújtja Yvonne-nak –, az újdonsült hercegnő rendhagyó, mindent, elsősorban a féltve őrzött rendet felborító keresetlen viselkedése elszabadítja a túlfinomult, s egyúttal teljesen érzéketlen és petyhüdten romlott burgundi királyi udvarban a gonoszságot. A civilizáció a maga tapintatosabb eszközeivel élve jut el a brutális, de mindenkinek felszabadulást okozó „elegáns” gyilkosságig, Yvonne halszálkás elveszejtéséig. A szálakat a háttérben kézben tartó Kamarás (Pálffy Tibor), Bocsárdi László kitűnő ötleteként a kezébe adott kamera segítségével közvetíti ezt az eseményt is, hogy aztán az utolsó, kimerevített képkockákon végigfusson a stáblista, egy televízióadás groteszkségével. Az erősen szuggesztív rendezés a hatásos látványelemeket egyébként is úgy használja fel, hogy azok kitűnően alkalmazkodjanak a mű szövetéhez. Gombrowicz darabját ugyanis elsősorban a tudatalatti számára adaptálta Bocsárdi László. Jól illeszkedik ehhez a színészi játék, a díszlet (Bartha József) és a jelmeztervező munkája (Dobre Kóthay Judit).
A befejezés után a néző folytatáson gondolkodik, felidézve Kafka ismert novelláját: villamosra szálljon-e Samsáékkal, s önfeledt kiránduláson ünnepelje a féreggé változott Gregor pusztulását, vagy saját belsejében folytassa helyenként nem túl kellemes vándorútját.
(Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő. A Tamási Áron Színház vendégjátéka. Rendező: Bocsárdi László.)