Hivatalos ügyben, BL-selejtezőn 2002 augusztusában járt már Budapesten a Manchester United, és ki is kapott 1-0-ra a Népstadionban a Zalaegerszegtől, míg a közelmúltból a Real Madrid budapesti és a Bayern München győri, sokkal inkább üzleti alapú fellépését említhetjük. Vasban eddig a Milan 1981-es vizitje volt a csúcs, ám a kissé telhetetlen rendezők hirtelen kétszeresükre emelték a jegyárakat, így csupán négy és fél ezren lézengtek a lelátón.
Tegnap azonban telt ház, 12 ezer néző fogadta az Arsenalt. No, meg vadonatújjá varázsolt öltözői komplexum, ezért is keltett némi megütközést a burgenlandi edzőtáborukból átrándult angolok nem kifejezetten szíves közlése: köszönik, de itt inkább nem zuhanyoznának, azonnal buszra ülnek, és hazazötyögnek hetven kilométert. Valamirevaló ellenfél ilyenkor úgy fogadkozik: rendben, ne fürödjetek, de ezt akkor sem ússzátok meg szárazon. Némi bizakodásra az a nézők számára egyébként nem túl szívderítő, de várható tény is okot adhatott, hogy az „Ágyúsok” igazi nehéztüzérei tegnap nem lövöldözhettek. Rosicky még sérülését nyögi, az Eb-győztes Fabregas szabadságát tölti, Eduardo örül, ha pozdorjává zúzott lábával lassan futni tud, a kontinensviadalt megjárt Senderos, Nasri, Gallas, Van Persie és a többiek is hiányoztak, Lehmann, Gilberto Silva, Flamini és Hleb eligazolt.
Hogy akkor ki játszott egyáltalán? Az Almunia, Sagna, Wilshire, Vela, Ramsey, G. Hoyte, Clichy, Denilson, J. Hoyte, Wallcott, Bendtner nem túl veretes tizenegy. Valamint negyedóra elteltével a Haladás. A szombathelyiek érthető elfogódottsággal kezdtek, a hatodik percben közelről szemlélték, amint Denilson szilánkosra rúgja a felső lécet, a 9.-ben sikerrel szurkoltak Rózsának, aki hárította az egyedül kilépő Wallcott flegma gurítását, míg végre Kenesei a 14. percben, középen helyzetbe került, de túlságosan is tiszteletteljes lövést adott le.
Leggyorsabban mégis ő talált vissza profi labdarúgó mivoltára, hiszen néhány egyenrangú párharc után a 25. percben remek emeléssel ívelte át az elé fekvő Almunia kapust, és bár az idősebb Hoyte a gólvonal közeléből kivágta a labdát, a kissé talán a hely szelleméből is fakadó ítélet gól volt. Harsány öröm itt, szolíd tiltakozás ott, de a lényegen egyik sem változtatott. Csak az, hogy a 42. percben Bendtner szenzációs légstopja és passza után Wallcott rutinmozdulattal úgy helyezett a hosszú alsóba, hogy még a kapufa belső lapja is segített neki. A mellettünk ülő angol kollégát sokkal inkább Keresztes Ildikó, a közelben lévő lányok látványa és a felszolgált aprósütemény foglalkoztatta, mint a gesztusként ágyúdörgéssel kezdődött és 1-1-gyel zárult első félidő, a londoni vendég szerencsére nem értette, hogy a publikum olykor a Zalaegerszeget gyalázza. Bár ezt mi sem…
Fordulás után Traoré személyében végre ismerős nevet üdvözölhettünk a gyepen, miközben az ellenfél – ha e leosztásban megállja még egyáltalán a helyét ez a hagyományos kifejezés – kisajátította a labdát, de csoda dolgokat nem művelt vele. Bár az 54. percben Wilshere előkészítő munkája után Bendtner 18 méteres löketére nem lehetett panasz, mint ahogyan Rózsa védésére sem.
Más egyébre azonban igen. Az Arsenal-fakót ugyanis igazán nem kellett volna légmentesen elzárni a magyar közönségtől, mert nem fenyegetett a veszélye, hogy ezeket a srácokat agyonimádják a szombathelyiek. Mint ahogyan arra is bátran fogadhatunk, hogy Arsene Wenger az ősz folyamán még csak közel hasonló összeállításban sem küldi fel fiait senki ellen – ezt a garnitúrát minden bizonnyal csak tegnap láthattuk. Hogy a füstbombázás ennek szólt-e, rejtély.
Némi önáltatással azonban leszögezhető, hogy a Haladás az Arsenal elleni 1-1-gyel hangolt a magyar bajnoki rajtra, úgyhogy kíváncsian várjuk, mire megy szombaton, a Győr ellen.
Európai Bizottság
Csak Magyar Péter figyelmét kerülte el az agrárszervezetek brüsszeli tüntetése
