Egerszegi bezzegek

Kölcsey nem Ságvári – fogadott szinte egyöntetű nyitómondattal Zalaegerszeg három vezető politikusa közül kettő: Gyimesi Endre polgármester és Gyutai Csaba alpolgármester. A tisztelgő látogatásra egy filmforgatás szolgáltatott apropót: a régió nagy szülötte, Zala György szobrászművész, a Hősök terén álló szoborcsoport és az aradi szabadságemlékmű megalkotója százötven éve született. A jeles évfordulóra emlékbizottság alakult, amelynek Gyimesi, a kiváló levéltárosból lett városvezető az elnöke. Bár a magyar historizmus szobrászatának talán legnagyobb alakja Alsólendván látta meg a napvilágot, Egerszeg az élére állt az emlékév megszervezésének: a Magyar Nemzeti Galéria segítségével összehozott gyűjteményes kiállítás így Lendva után Keszthelyre, Pécsre, sőt Aradra is eljuthat. Nem maradhatnak hát ki az egerszegiek az emlékfilmből sem, főként, hogy itt él és dolgozik a Zala-életmű két lelkes ápolója, a monográfiaszerző Borbás György és a folyóirat-szerkesztő Péntek Imre. A Pannon Tükör, ez a remek, országos színvonalú periodika, amely kulturális mindenesként képes a regionális értékeket az egyetemességbe illeszteni, kiemelten is foglalkozott a művészettörténet által kínosan hanyagolt Zala-jelenséggel; születtek önálló kiadványok, s több filmes műhely figyelmét is fölkeltette az elsikkasztott életmű. Mi sem természetesebb, hogy Zala megye is csatlakozott a kultikus akcióhoz, például ösztöndíjat alapítottak a téma kutatására. Ők sem szeretnék, hogy ez az évforduló is úgy járjon, mint a másik két zalai vonatkozású ünnepi
alkalom: a Deák-emlékévről leginkább a Medgyessy-kormányzat söjtöri dőzsölése maradt meg az emberek emlékezetében; a Batthyány-évfordulót meg – talán a kínos párhuzam miatt – egyszerűen bojkottálták Gyurcsányék.
Kölcsey Ferenc és Ságvári Endre úgy került fókuszba, hogy az uborkaszezoni témahiány viszonyai közepette lapunk egy országos áttekintésben – hol őrzik a marxizmus-leninizmus klasszikusainak és a munkásmozgalom kipróbált harcosainak nevét még utcák, terek, intézmények – azt állította, hogy Zalaegerszegen még mindig működik Ságvári gimnázium. S noha ennek a hírnek Hiller István miniszter, a terrorista Ságvári kultuszának lelkes híve bizonyára örvendezett, szerencsére nem felel meg a valóságnak: az illető középiskolát már tíz éve átkeresztelték Kölcseyre. A tévedésre nincs mentség, de a Magyar Nemzetet az téveszthette meg, hogy az egerszegi köznyelv praktikus okokból, az azonosítás végett még mindig ságvárizza az intézményt. Pedig kényes pont ez abban a megyei jogú városban, ahol a túlnyomó többség amellett van, hogy végleg szakítsanak a kommunista múlttal. Emlékezetes eset például, hogy miként próbáltak megszabadulni elfekvő Lenin-szobruktól, amely szó szerint elfekvő: a városgazdálkodási hivatal udvarán hever. Talányos okokból Washingtonból kerestek Lenin-szobrot felállítás céljából (talán a XX. századi rémségek parkjába), Gyimesi Endre pedig – sok-sok kancsó bor elfogyasztása árán – még a szobrászművész beleegyezését is megszerezte az amerikai Lenin-exporthoz. Ám az interkontinentális ajándékozás végül meghiúsult: beelőzött Szentpétervár. Velük pedig nem lehetett versenyezni: cipőt a cipőboltból, Lenin-szobrot Leningrádból.
Érthetetlen szemérmességből szinte tudomást sem veszünk arról, hogy az idén Gyimesi Endrét választották az év polgármeste-
rének. Mintha szégyellnénk, ha a polgári oldal politikusai sikeres városvezetőknek bizonyulnak. Holott az a tény, hogy az ország a gyurcsányi kormányzati ámokfutás ellenére sem omlott még öszsze, nagyrészt a helyi politikusoknak köszönhető. Sokan közülük – némi joggal – úgy érzik: a médiafigyelem sugarán kívül végzik olykor bravúros tevékenységüket. Az év polgármestere cím ráadásul garantáltan nem bunda: több tízezer szavazat van mögötte, a polgármesterek országos találkozóján hirdetik ki, a szép szeméért senki nem kapja meg. Ezúttal Zalaegerszeg volt e találkozó házigazdája: ilyen duplázás nem fordult még elő, amióta önkormányzatiság van Magyarországon.
Persze a polgármester sikere a város sikere: igazából ezek a kevéssé ismert egerszegi bezzegek az érdekesek. A kultúraközpontúságról már szóltam: a kiemelkedően nívós Pannon Tükör mellett elmondható ez például a színházról, a skanzenről (külön finnugor szekcióval) vagy a gébárti művésztelepről is. Mindezek alapja a gazdaság. A tönkrement ruhagyár és húsipar után Egerszegnek meg kellett tanulnia, hogy vonzóvá tegye magát a beruházók szemében. Immár a negyedik ipari parkot alakítják ki a betelepülő cégeknek, vonzó infrastruktúrával. Az utolsó pillanatig versenyben voltak Kecskeméttel a Mercedes-üzemért is – két szempontból maradtak csak alul. Az egyik pletykaszintű, hogy nem volt német rokoni kapcsolat, a másik, hogy nincs autópálya-kapcsolat. Ha marad a Fidesz-kormány, már gördülhetnének az autók az M9-es észak–déli korridoron: a szociálliberális kormánynak az első dolga volt a nem központosított projekteket leállítani. Egerszegről ma a fővárosba hamarabb el lehet jutni, mint a régióközpontnak kiszemelt Győrbe; a szomszédos fővárosokba pedig hamarabb, mint Budapestre. Nesze neked, európai Magyarország!
A zalaegerszegi bezzegeket mégis felsorolni is hosszú. A teljesség igénye nélkül: az Aquacity vízividámpark mellé megépült az európai színvonalú kemping, a fedett termálfürdő, s hamarosan lesz gyógyszálloda is. Az uniós keretekből megoldották a teljes csatornázást, a szelektív hulladékgyűjtést; ha kell, új vízvezetéket vagy új vasútvonalat építenek. (Abban az országban, ahol sínt csak felszedni szokás.) Még reptért is fejlesztenek Andráshidán. Városépítő programjukat Deák Ferencről nevezték el: megreformálták a belvárosi közlekedést, megzabolázták az autós uralmat a gyalogos járókelők javára. Jó úton haladnak afelé, hogy helyrehozzák a történelmi belváros hangulatát, amelyet tönkretett az esztelen szocializmus. Miközben az egészségügy országszerte leépül, itt véghezvitték az egy orvos–egy rendelő programot. Tündérkert címmel játszókert-építési projektjük van; a Bóbita mintakertbe messze földről is hozzák a mozgássérült és vak gyerekeket. Tízezer Egerszeg-kártya segíti kedvezményekhez a helyieket, van babacsomag, az elsősöknek ingyenes tankönyv, az egyetemistáknak hazaváró ösztöndíj, a frissen házasulóknak városi nászajándék. Kamatmentes hitel segíti a fiatalok első lakáshoz jutását, az idősek Aranykor címmel kapnak külön juttatást születésük hónapjában. A végcél az volt, hogy megérje egerszegi polgárnak lenni. Ez hovatovább sikerült: Zalaegerszeg normális hely egy mind abnormálisabb országban.
A sikeres fejlesztésekhez természetesen munkahelyteremtő, jól adózó vállalkozások is szükségeltetnek. Egerszeg már korábban is csábított ide, eleinte gyanakvó multit, amely annyira jól érzi magát a városban, hogy bővítésekbe is fogott. Állítólag az állam is támogatja e betelepüléseket, de szeretné a neki kedves városokba irányítani a tőkét. Jelenleg is van olyan ügylet folyamatban, amelybe a kormányzat ily módon, szelektív premizálással próbál beleavatkozni, a külföldi cég pedig nem érti, hogyan lehetséges mindez, ha egyszer az unió tiltja az effajta beruházásösztönző protekcionizmust. Nincs egyedül ezzel.