Fico, a megkerülhetetlen

Nem kell különösebb kutatómunkát kifejteni ahhoz, hogy a Robert Fico miniszterelnök vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és a Ján Slota nevével fémjelzett Szlovák Nemzeti Párt (SNS) koalíciós kormányának magyarellenességét igazoljuk. A pozsonyi kabinet tesz azért, hogy gyakorlatilag minden egyes hétre jusson muníció a félmilliós kisebbség ellehetetlenítését célzó igyekezetet bemutatni kívánó elemzőnek. A nyár „friss termékei” közül talán az uniós pénzek diszkriminatív szétosztása érdemli meg az első helyet e cseppet sem dicsőséges listán. Szlovákia az idén ez idáig három szakaszban osztott európai pénzeket az iskolák állagának javítására, illetve modernizálására, valamint nyelvi laboratóriumok kialakítására. Összességében több mint 120 millió euró került elosztásra. Az ország minden részéről érkező, több mint nyolcszáz pályázatból a százat is meghaladta a magyar iskolák által benyújtott terv, utóbbiaknak mégsem jutott egyetlen árva cent sem. Ehhez képest az SNS legújabb kirohanása a dunaszerdahelyi labdarúgócsapat magyar zászlókat is lobogtató szurkolói ellen vagy Ján Slota pártelnök Turócszentmártonban tartott „történészi” fejtegetése a Góbi sivatagról mint a magyarok őshazájáról, újabb adalék csupán a szlovák hatalom állandósult magyarfóbiájához. Semmilyen jel nem utal egyelőre arra, hogy Ficónak bármilyen szempontból is terhére lenne a koalíciós partner nyílt magyarellenessége, sőt olykor maga a miniszterelnök adja meg a hangot, legutóbb éppen a hírhedt Matica slovenskát biztatta nagyobb aktivitásra a dél-szlovákiai magyarlakta vidékeken. Úgy tűnik minden szempontból teljes az összhang a Smer-SD és az SNS között, nyoma sincs konfliktusnak vagy nézeteltérésnek.
Ráadásul a népszerűségi mutatók a koalíciót igazolják, s ez az, amiért a felvidéki magyarságot képviselő, jelenleg ellenzékben politizáló Magyar Koalíció Pártja (MKP) rendkívül nehéz helyzetben van. A belső feszültségek ellenére stabil erőként megjelenő MKP számára nem a kilencszázalékos támogatottság ad okot az aggodalomra, hanem a tehetetlenség egy olyan ellenzék tagjaként, amely gyakorlatilag szétesett, képtelen a váltásra, és elvesztette a lakosság bizalmát. Egy friss felmérés szerint a szavazatok 45 százalékát szerezte volna meg a Fico-féle Smer-SD, ha augusztus elején tartották volna a választásokat. A második helyen az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió áll, csupán 12,8 százalékos népszerűséggel. Slota pártja 12,4 százaléknyi támogatottságot élvez. Fico legkisebb koalíciós partnere, Vladimír Meciar pártja kilenc százalékkal büszkélkedhet, hatodik formációként pedig a szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom érné el a parlamenti bejutás küszöbét, 8,5 százalékkal. Nem kell különösebb matematikai adottság annak megállapításához, hogy az akár éveket is jelenthető elkövetkező időszak egyetlen nagy kérdése Szlovákiában: egyedül vagy koalícióban kormányoz-e Fico, s ha az utóbbi mellett dönt, akkor kit választ partnernek. Az bizonyos, hogy Ficónak nincs igazi ellenfele, így – kisebb csoda folytán – csupán saját maga veszítheti el a következő választásokat. Ez az egyetlen reménye a korábbi választási vereségért még mindig sértődött ellenzéknek, amely az euró bevezetését követő áremelkedésektől, csalódásoktól várja a Ficóék iránti lakossági elégedetlenség megjelenését. Csakhogy ezzel tisztában van a kormány, így máris megkezdődött a szociális intézkedések sora. Emelik a minimálbért, nemcsak az első, hanem a második és a harmadik gyermek megszületésekor is megkapják majd a szülők az egyszeri támogatást, januártól nő a családi pótlék, előre hozzák az átlagbér növekedésének és az infláció mértékének arányában évente automatikusan emelkedő nyugdíj-kiegészítést. Ezzel egy időben Fico az áremelések ellen is harcot hirdetett, olyan törvény születhet, amely börtönbe juttatná azokat a kereskedőket, akik az euró bevezetését jogtalan áremelésre használnák fel. A kabinet a monopolhelyzetben lévő energiaszolgáltatók nyereségének korlátozását tervezi, befagyaszthatja a villany és a víz árát egy évre. Ha pedig a külföldi tulajdonban lévő energetikai monopóliumok nem tesznek eleget az elvárásnak, a kisajátítás sem zárható ki.
A jelek szerint Fico épp olyan hatékonyan fogja tudni kezelni az euró bevezetésének következményeit, illetve azok kommunikálását, mint azt az előző kabinet reformjaival a hatalomváltás után tette. Ficónak a két évvel ezelőtti sikeres megméretést követően viszonylag rövid időn belül sikerült feledtetni a szavazópolgárokkal azt a kampányban tett ígéretet, hogy teljes egészében visszafordítja a Dzurindáék által elkezdett – a magyarországival ellentétben valós, s nem kizárólag megszorításokból álló – reformfolyamatot.
A lakosságot bosszantó vizitdíjat azonnal eltörölte, a gazdasági növekedést segítő intézkedéseket, így például az egykulcsos, 19 százalékos adót viszont megtartotta. A kormányfő jó érzékkel s még jobb kommunikációval tudta elérni, amit akart, azaz annak bizonyítását, hogy ő a nép hangját meghallgatva, de felelős és határozott államférfiként tudja irányítani az országot, ellentétben az előző vezetőkkel.
A kétségtelenül az előző kormányzat reformjainak is köszönhető gazdasági fejlődés, a saját politikai válságából kikecmeregni képtelen ellenzék, s az ebből következő alternatívahiány, a közérthető üzenetek megfogalmazása (ezt nevezik Fico bírálói populizmusnak) és a na-cionalizmussal vegyes elkötelezettség a szlovák érdekek mellett mára verhetetlen pozícióba emelték a miniszterelnököt. Éppen ezért rövid, illetve középtávon rendkívül nehéz bármiféle változtatást elérni a pozsonyi kormánypolitikában, beleértve annak magyarellenes vonalát is.
A két éve ellenzékben lévő Magyar Koalíció Pártja (MKP) úgy került légüres térbe a pozsonyi belpolitikában, hogy népszerűsége nem, vagy csak alig csökkent szavazói körében. Az MKP beszorult az egykori koalíciós partnerei alkotta, általános népszerűtlenségnek „örvendő” társaságba. Innen kilépni, elmozdulni szinte lehetetlen a másik oldal nyílt magyarellenessége miatt, bármiféle eredményt elérni viszont reménytelen vállalkozás, hiszen a kényelmes parlamenti többséget élvező, ráadásul nagy társadalmi támogatottságnak örvendő Fico csak nagyon ritkán szorul rá az ellenzék segítségére (ilyen kivételt jelentett a lisszaboni szerződés ratifikálása, amikor az MKP Ficóékkal szavazott, kihátrálva az ellenzék zsaroló akciójából). Magyarország segítségére már több mint öt éve nem számíthat a felvidéki magyar párt, a Magyar Állandó Értekezlet felszámolásával megszűnt az intézményesített magyar–magyar egyeztetés, a Budapest és Pozsony közötti kétoldalú viszony pedig mélyebbre már nem sülylyedhet. Mint kiderült, a Brüsszelt célzó panaszpolitika részeredményeket hozhat csupán, hiszen gazdasági szempontból Szlovákia ma az Európai Unió egyik mintagyereke. Így aztán érvényesül a kettős mérce: míg Jörg Haider pártjának kormányzati szerepvállalása idején Bécset gyakorlatilag kiátkozták Európából, Róma pedig a bevándorláspolitikai szigorítások miatt állandó téma Brüsszelben, addig Ján Slotáról alig hallott valaki a kontinens nyugati oldalán. Ennek tudatában az MKP – valamiféle csodába illő szlovák ellenzéki feltámadáson kívül – csak abban bízhat, hogy Fico pártja egyedül tud kormányt alakítani a következő megméretés után, s nem lesz szüksége Slotára, esélyt adva ezzel a magyarfóbia gyógyításának.