Ítélet telefonhívásnyi időben

Ha Mátyás király bolondja élne, jó nagy summát kaszálhatna. Mit is mondott a királynak? Uram, királyom, fáj a fogad? Délig bebizonyítom, egész udvarod tele van orvosokkal. Aztán a bolond nagykendőt tett a bal arcára, és siránkozva korzózott fel s alá a folyosókon: jaj, de fáj a fogam, jaj, de fáj a fogam! Pálinkát rá, hangzott a tanács, diólevet kifőzve, mákitalt, macskagyökeret, izzó szeget, kalapácsot, jóféle varjúhájat, de használ a béka lába is jó hidegen odapasszírozva, szűzleány kezétől morzsolt boldogasszony tenyere… Délre meglett a száz recept, a király jót nevetett, és megjutalmazta a bolondot.
Valami ilyesmi járhat a fejekben, amikor egy új, feljövőben lévő iparággal találkozunk, a perelhető orvossal, aki kizárólag műhibákat vét. A kifejezés hamis, nem műhibákról van szó, hanem szabályszegésekről, mivel az orvosi tevékenységet módszertani levelek szabályozzák meglehetősen nagy szigorral. Ebben például benne van, hogy húsz órán túl vajúdtatni a pácienst teljesen céltalan. Aki ezt kockáztatja, vét a szakma szabályai ellen.
Igen ám, de erről miért tudjanak az aggódó családtagok? Ugyanakkor nem zárható ki, hogy valamilyen előre nem látott tragédia következik be, gyerekhalál, elnézett műtét, a körülményekből adódó probléma, megoldhatatlan akadály. Ezzel az orvosnak számolnia kell. Még a legkisebb műtétnek is van kockázata, bár nem vesszük komolyan. Az orvos és a beteg között csak szoros bizalmi viszony képes átsegíteni mindkettejüket ezeken a pillanatokon, de ez a bizalmi viszony elszállt, mint a füst. Itt egészségügyi reform címén olyan helyzetbe sodorták az orvosokat és a kevés ápoló személyzetet, amit képszerűen megfogalmazni lehetetlen. Lealázták őket a legutolsó utcaseprő szintjére. Az orvos mindig hibás, nem ért semmihez, követelőzik, a pénzre hajt, egy beképzelt hólyag, aki azt hiszi, hogy ő az isten, de hiába van diplomája, majd én jól elintézem…
Ilyenkor áll elő az a képtelen helyzet, hogy a család bekíséri a beteget a kórházba, majd komplett diagnózist, sőt terápiát javall az orvosnak. A mama ezt szedte, a mama azt szeretné, a mamának infúzió, a mamának olyan jót tesz az antibiotikum, a mamának tulajdonképpen nem ez a baja, hanem amaz. Kész orvosokká képezték ki magukat tisztes háziaszszonyok, és azt hiszik, az orvosi lexikon meg az internetes oldalak tanulmányozása után ott tartanak, mint aki hat évig tanult, hogy belgyógyász lehessen. Ami tovább rontja ezt a helyzetet, hogy egyes tévécsatornák sportot űznek abból, hogy bebizonyítsák: a kórházakban erkölcsi mélyrepülésüket végző egyedek dolgoznak, hibáznak, és mindent megúszva hibáznak tovább.
Ismerek néhány ilyen orvost. Volt köztük, akit sikerült a pálya szélére szorítani, de ezt nyomós, halálos bizonyítékok támasztották alá, és az ítéletet nem a tévében mondták ki. Most azonban a televízió kisírt szemű apákat, pengeszájú anyákat és hozzátartozókat vonultat fel úgy, hogy az orvosi védekezés egy telefonhívás, ahol nem látjuk az illető arcát, így a műsorvezetőn múlik, hogy a nehézkes orvosi zsargon eljut-e a nézőig. Rendszerint nem, és újrakezdődik a mantra: nem néztek rá, nem adtak neki, nem foglalkoztak vele; az orvos pökhendi, pimasz, és nem kér bocsánatot.
Még ez is meglehet, egy hüvelyplasztikába vagy egy mióma eltávolításába szigorúan tilos belehalni. Az orvost, aki ezt teszi, a kamara zárja ki a pályáról, akárki is volt az apukája. De legyünk már észnél, az agyonhajszolt, alulfizetett orvosok felett ne egy telefonhívásnyi időben mondjunk ítéletet! Van gazdaságilag olcsóbb megoldás is. Minden kórházra lakat, és mindenki gyógyítsa magát a szomszédok ajánlotta csodaszerekkel. Ki szavaz erre?