Rács mögé velünk?

Némileg módosítva a Magyar Narancs címlapja, ami a homoszexuálisok vonulásának egyik mozzanatát hivatott dokumentálni. Egy fiú követ dob a szemközt álldogálók felé. Azóta megkaphatta méltó büntetését, ha nincs szerencséje, akkor róla volt szó, ha nem, az analógia akkor is létezik. Másfél év felfüggesztett börtönt. Fél évvel többet, mint a prominens volt jogászfeleség, maga is szakmabeli, aki terepjárójával elgázolt egy párost. A nő meghalt, a férfi további életére rokkant lett. Az elsőfokú ítélet ebben az ügyben felmentés volt. A tíz hónap felfüggesztett már a végeredmény.
Érdemes elgondolkodni, miként viszonyul egy bármilyen célzottan eldobott kő a halálos gázoláshoz. Ezek szerint aki a homoszexuálisokat megdobálja – nem megöli vagy megnyomorítja –, súlyosabb büntetést kap, mint egy halálos gázoló. Miért? Mert a Magyar Narancs áhítja a súlyos büntetéseket? Rács mögé! Kinek a nevében? Milyen alapon? Tetszettek 2006. október 23. után élesen tiltakozva rács mögé kívánni azokat, akik véresre verték honfitársainkat? Vagy az más? Az mindig más? Mondjuk, ha a magyar többséget éri súlyos sérelem, az sem Vásárhelyi Máriát, sem György Pétert, sem a Népszavát, sem a Klubrádiót vagy a 168 órát, Kende Pétert, Vágó Istvánt és társait nem érdekli. Ilyenkor fülük és szemük zárva. A szelektív hallás és a korlátozott látás kegyetlen tréfát űz velük, és kegyetlen közérzetet okoz nekünk, többségi magyaroknak. Mondhatni, a rendszerváltás óta tapadt ránk, és uralkodik a közbeszéden, közszolgálatban egy bámulatra méltóan szívós és elszánt csapat, a liberális pitbullok, más megállapítás szerint az anarchizmus csapdaszájú vadászebei. Az a mindenek felett álló médiaszociológus, politikus és közíró csapat, akiktől még Gyurcsány Ferenc is joggal tart.
A hasznot neki és rendszerének hajtják, de csak addig, amíg biztosnak látszik abszolút hatalmuk, pénzük és hegemóniájuk. Másképpen fogalmazva, van itt egy pártok és nemzetek feletti médiaképződmény, amely önmagát bebetonozva mindenhatót játszik egy boldogtalan ország, boldogtalan, de legalábbis igen szegényes gondolati mélységgel megáldott lakossága felett.
Mi a jellemzője ezeknek a hölgyeknek és uraknak? A kendőzetlen gyűlölet. Gyűlölni mindent és mindenkit, aki magyarnak, honszeretőnek vagy kereszténynek, hívőnek vallja magát. Eleinte, a rendszerváltás forgatagában senkinek nem tűnt fel Pokol Bélán kívül, hogy van itt egy aczéli köpönyegből előbújt önjáró társulat, amely már akkor megszerezte a nyilvánosság feletti korlátlan uralmat, amikor a kerekasztal-tárgyalások még el sem kezdődtek. A kénkőnek még csak a szaga lengte körül a Parlamentet, amikor megtudtuk, hogy koronás címerünk a micisapkára hajaz. Ez nem volt betervezve, sokan egyenesen az angyalos címert szerették volna viszontlátni, ami nem csoda, hiszen gyönyörű. Viszont is láttuk egy folyóiratban, mint a művészi önkifejezés egyik módját: a két angyal éppen ön-
kielégítést végzett a képen. Aztán megindult az MDF-kormányra zúdított szennyáradat, ami egészen az 1994-es választásokig tartott.
1994 és 1998 között, Horn Gyula miniszterelnöksége idején a csapat erőt gyűjtött és táncoltatta Hornt, igaz, csak szőrmentén. Nem volt már sem taxisblokád, sem Hanákné, sem hordóügy. Elég volt Pető Iván, aki kellő lenézéssel dirigálta a koalíciós egyeztető tanácsot. Magyarországnak végre felderengett, hogy itt egy zsugorodó párt végtelen nagy arca dönti el az ország ügyeit. A Fidesz kormányra kerülése ezért akkora pofonnak tűnt a liberális médiaelitnek, hogy rettenetes bosszút kellett esküdniük az alcsúti paraszt-, cigány-, zseb-Napóleon ellen, aki túl tudott járni az eszükön. És megszületett a Fidesz-csürhe, a rohadt fideszes csürhe, a szélsőjobbos disznó, a nemzeti csőcselék, a turulos csőcselék, az Árpád-sávos hungarista, a fasiszta csőcselék, a mocskos kirekesztő, a cigányellenes, a homofób, a rasszista csőcselék, a náci banda, a náci horda, a bunkó magyar, a büdös paraszt (Gyurcsány Ferenc közlése), a Fidesz-náci, a nettó fasiszta, a mocsadék, a hordalék, a söpredék, az antiszemita csürhe.
A liberális szótár kifogyhatatlan aljassága mellett a kommunistázás zsolozsma a tisztaszobában. Bolgár Györgytől Vásárhelyi Máriáig, a Népszavától az internetes bátor névtelenekig ismerjük a liberális médiabajnokok stílusát és munkásságukat. Amit át- és átitat a szavakkal lassan leírhatatlan, oktalan gyűlölet. Állandóan a véleményt és a személyes szabadságot, a társadalmi szolidaritást védelmezik, folyton az emberi jogokról és a méltóságról ágálnak, ami azoknak jár, akiket arra érdemesnek tartanak. A homoszexuálisoknak, a leszbikusoknak, a pedofiloknak, a cigányoknak, a kínaiaknak, a hajléktalanoknak, a prostituáltaknak, a tanárverő diákoknak, a szép idegennek, a szinglinek és egyéb devianciák képviselőinek.
De nem jár a magyar többségnek. Annak, amelynek viszont kijárna a maga turulja, zászlaja, himnusza, Bánk bánja, a szabad lélegzet és húsz év elmúltával némi békesség. Az idei homoszexuális felvonulás eltervezett próbakő volt, elég érett-e már, értsd: el van-e már annyira butulva a magyar többségi társadalom, hogy hejehujázva zárkózik fel Lévai Katalin és Szetey Gábor mögé. Vásárhelyi Mária aránytévesztésére jellemző, hogy reklamálta a közjogi méltóságok és a pártok távolmaradását. Miért kellett volna ott lenniük? Ment valaki együtt érezni a meggyesekhez, a dinnyésekhez, az almásokhoz? Bármelyik liberális közíró lement valaha egy kis faluba megkérdezni a nehéz sorsú öregeket, akiktől már mindent elloptak a megélhetésiek, hogy is van ez? Éreztek együtt a tanárokkal, akiket rendszeresen vernek fékezhetetlen tanulóik? Megszólaltak valaha a kis iskolákért, a megszűnő vasútvonalakért, a kis postákért? A rohamosan fogyó népességért? A közbiztonságért? Az ország kifosztásért? Bármiért, amivel a magyar nemzetet megrövidítették?
Nem szólaltak meg. Soha. Ellenben vadászokhoz méltóan a jobboldal minden botlását kitörő dühvel sokszorozták. Saját portájukon nem sepernek, ami ott történik, mellékes, a „kiirtanék minden keresztényt” részeges elszólás. Aki könyvet ír Orbán Viktorról, aminek alapja mendemonda és hazugság, privát ügy. Aki nácivadász portált indít, végre tesz valamit. A nácizás, a fasisztázás és a kirekesztés olyan alantas módszerek, amelyekkel Európában nemzeteket lehet lebénítani. Bírálod a kormányt? Fasiszta vagy. Nem tetszik Gyurcsány? Mert antiszemita is vagy. Vásárhelyi szerint a „nejlonszatyrot szorongató, kempingnadrágos, atlétatrikós őrjöngők többsége… a lecsúszó középosztályt személyesítik meg”, mármint a melegfelvonuláson. Így gúnyolódik a szociológus a magyar társadalom megrokkanni készülő hányadán. Nézzen bele a tükörbe, és írja le pőrén, mennyivel látja különbnek magát mint a rendszer fenntartóját, haszonélvezőjét és támogatóját.
Lehet, hogy ezek az emberek ilyenek. Köszönhetően a húsz éve folyó gyűlöletkampánynak, ami a fenti csapatból áradt, és megvadította mára a legapolitikusabb polgárt is. Az utóbbi hat év meg nem más, mint a hajdan nagyon is hiszékeny többség betaszigálása a szegénység és pokol válogatott bugyraiba. Az egyik napról a másikra élés, a pénztelenség, az egzisztenciális megsemmisülés ugyanis maga a pokol. Az utóbbi időben eljött az ideje a bekeményítésnek. Támadják a köztársasági elnököt, a rendőrséget, az ügyészséget, szigorításért sikítoznak. Elhűlve látjuk, hogy az anarcholiberális gárda legszívesebben átnevelő táborba küldené honfitársainkat. Börtönbe, rács mögé, elítélni, lecsukni. A koncentrációs tábor megnyitása még nem került szóba, de ha a nácivadászok rákapcsolnak, lesz itt még sintértelep kétlábú kóbor kutyáknak. Ha hagyjuk!