Sidi Péter nem lőtt túl a célon

A pekingi színhelyek közül a lőtér messze esik a központnak számító Olimpiai parktól, csaknem negyven percet kell odáig buszozni. Zöld erdővel borított dombok, hegyek szegélyezik az utat, egy kis „hazaira” vágyó szívvel és szemmel azonnal felfedezzük közöttük Budaörs jellegzetes Törökugratóját, a Gellért- vagy a Hármashatár-hegyet. Igaz, az itteni ormok tetején inkább kolostor vagy templom áll, nem a Citadella és a Szabadság-szobor, de azért jól esik a látvány. Mint ahogy az is, hogy Sidi Péter a férfi légpuskások között tegnap reggel a hatodik legjobb eredménnyel, 595 körrel bejutott a nyolcas döntőbe. Mondhatnánk, ez papírforma, hiszen a komáromi kiválóság ebben a számban nyert már két Európa-bajnokságot 2002-ben és 2004-ben, ráadásképpen harmadik az aktuális világranglistán. Ám az olimpia az olimpia, ilyenkor megremeghet a kéz, amely egy olyan idegi-technikai sportágban, mint a lövészet, végzetes. Itt nem lehet kijavítani a hibát, és fordítani
Ha már hiba, a finn Henri Hakkinen az alapverseny során csak kétszer célzott kicsit a tízes mellé, így ő állhatott tehát a finálé első lőállásába, a másodikba címvédő kínai Csu Csin-nan, a negyedikbe a legutóbbi, 2006-os vb-t megnyert indiai Abhinav Bindra, az ötödikbe a 2007-es Eb-aranyérmes orosz Konsztantin Prihodcsenko, a hatodikba, ugye, Sidi. Lehet, hogy ők azok a klasszisok, akiknek olimpián sem remeg meg a kezük? Huszonkilenc éves honfitársunk másodikra 10,8-at lő, aztán 9,6-tal sajnos „ellensúlyoz”, de jön az újabb 10,8. Ennél csak egy a jobb, a 10,9, de ez ritka, mint a fehér holló, nem is érte el senki se a mostani döntő során, 11-et pedig elég nehéz találni a tizedekre osztott 10-es céltáblán. Elöl Csu és Bindra felzárkózik a finnre, a közönség minden jó célzásukat – a sportágtól elég idegen módon – hangos tapssal és kiáltozással fogadja, miközben még a többiek nem zárták le a sorozatot. Sidire ez nem vonatkozik, ő általában a leggyorsabban befejezi a dolgát. Megint jön egy 10,8, ezzel holtversenyben a negyedik helyen áll, mindössze öt tizedre a dobogótól. Ekkor kissé megremeg a keze, így végül holtversenyben az 5–6. helyen végez Prihodcsenkóval. Szétlövés következik, itt a mi fiunk már képtelen koncentrálni (9,1), de hatodik helyezése, és a mezőnyben a második legjobb döntős eredménye (103,4 kör) így is dicséretes. Az aranyérem sorsa kiváló koreográfiával csak az utolsó sorozatban dől el, a finn hibázik (9,7), Bindra nem, s így megelőzi. Összességében ez a kilencedik indiai olimpiai arany, az eddigi nyolc gyeplabdában született, tehát történelmi tettet vitt véghez a 25 éves pandzsábi fiatalember.
Ehhez képest szinte el sem mosolyodik a dobogó tetején vagy utána a sajtótájékoztatón, tökéletesen modellezve az introvertált puskást, aki olyan nyugodt, hogy szinte nincsenek érzelmei. Mentális edzője, avagy pszichológusa, dr. Amit viszont annál jobban kimutatta örömét, széles mosollyal mesélt védencéről, s arról, hogy az edzője olasz, de foglalkozott vele az évek óta Indiában dolgozó Szucsák László is. Maga Bindra a „magyar kapcsolatot” azért árnyalta: „Szucsák úr Indiában tevékenykedik, én pedig Németországban edzem.” Arra a kérdésre, hogy ez az arany mennyiben változatja meg az életét, és hazájában a lövészet helyzetét, így felelt: „Az enyémet különösebben nem, de annak nagyon örülök, hogy végre az olimpiai sportágakra is figyelem irányul, hiszen ezek nem különösebben népszerűek.” Hozzáteszi, nagyon boldog – ami egyáltalán nem látszik rajta –, s szerényen annyit mond az utolsó lövésére, hogy szerencséje volt. Vele ellentétben Csu, az Athénban nyertes kínai címvédő megszólalásakor nemes egyszerűséggel zokogni kezd, azt hihetnénk, ezüstje mellett valami családi tragédia is érte. De nem: „Ez volt az utolsó versenyem sorozatos sérüléseim miatt, nagyon szerettem volna arannyal búcsúzni itthon, Pekingben, de nem sikerült.”
Azért ne feledkezzünk meg Sidi Péterről sem, aki nem lőtt túl a célon döntőbe jutásával, hiszen ezt tűzte ki maga elé: „Az alapversenyből talán hiányzott egy köröm, de a döntőm jól sikerült, nem szabad szomorúnak lennem. Nekem eleve az a stílusom, hogy gyorsan lövök, s mivel a nézők itt az olimpián a sportági szokással ellentétben beletapsoltak a sorozatokba, még egy kicsit gyorsítottam, hogy ne zavarjon. Ez az eredmény kellemes hangulatot ad a szerencsejátéknak számító fekvő versenyhez, amiben kvótát szereztem, s jó alapot teremthet az öszszetetthez, ahol elindulnak olyan nagy riválisok is, akik direkt arra készültek: Hadzsibekov, Gönczi vagy Devebec. De én is ott leszek!” Ott bizony, s mivel edzője, Kisvárdai István szerint ő a világ legjobb puskása álló helyzetből, esélye lehet a szép eredményre. Igaz, van még két másik testhelyzet is. Kisvárdai hozzátette: „Tizenöt éve foglalkozom Péterrel, még fiatal ehhez a sportághoz. Ez volt a harmadik olimpiája, Sydneybe csak elmentünk megnézni a hangulatot, Athénban úgy lett 12., hogy három héttel a verseny előtt elesett motorral, s majdnem meghalt, olyan horzsolásai voltak, hogy én kapcsoltam be és ki minden alkalommal a lövészkabátját. Ezt az ifjonti hévet már levedlette, s a felkészülése is kiválóan sikerült, sokat edzőtáboroztunk külföldön. Jó lesz összetettben is!”
Ezt mi is szívesen vennénk. S ha véletlenül összejön az, ami a 2002-es világbajnokságon, vagyis a bronzérem, még boldogabbak lennénk.