Stílus

Interjút adott a miniszterelnök Pekingben az m1 riporterének, és kifejtette, hogy továbbra is bízik a magyar sportküldöttségben. A sportolók viszont nem biztos, hogy bíznak a miniszterelnökben.

Az olimpiai teniszmérkőzések láttán újfent megerősödik bennem az érzés, hogy az élet egyik legnagyobb ajándéka a teniszjáték. Gábor Dénestől, a holográfia magyar születésű Nobel-díjas tudósától első magyarországi látogatásakor megkérdeztem: „Igaz az, amit az egyik amerikai újság írt, hogy a teniszlabdának köszönheti a holográfia felfedezését?” „Nem pontosan így volt – válaszolta –, de kétségtelen, hogy éppen teniszeztem, amikor az ötlet eszembe jutott.” Vajon hány békés célú felfedezésnek lesz még a teniszjáték az ősforrása?

Az olimpia az a társasjáték, amikor az ember a sok világcsúcs után (csak az uszodában huszonötöt láttunk!) nagynak érezheti magát. Nagyzási hóbort ellen viszont a csillagászat a leghatásosabb orvosság.

Az „igazából” határozószó az olimpián divatszó lett. Gyakorlatilag egyetlen interjúból és közvetítésből sem hiányozhat, sőt némelyikben már-már túlteng. Pedig volna helyette sok rokon értelmű szó. Például: valójában, kétségkívül, tagadhatatlanul, őszintén, igazándiból, istenigazában, frankón és így tovább. Fel tehát kedves kollégák a hátra lévő napokban a szép és választékos beszédre, helyes szóhasználatra, sajátos dallamra, hangsúlyra, stílusra, egyszóval a magyaros zenére, ahogy Kodály Zoltán javasolta. Mert „minden ember stílusa egyenlő a saját élete stílusával”. (Babits)