Szomorkás és döbbent ünneplés

Tegnap még azt írtuk, hogy a svédek feletti szombati győzelemmel remélhetőleg nem csak két nappal sikerült elhalasztani a kézilabdás világvégét. A választ azonban a brazilok elleni 28-28 után sem ismerjük, hisz bár a magyar hajó minden eresztékében recsegett-ropogott, az utolsó másodpercben lőtt egyenlítő gólnak hála, mégsem süllyedt el. A meccs lefújása után paradox módon azért szomorkodtunk, hogy már a brazilokkal szembeni döntetlennek is örülnünk kell; akadtak persze, akik felhőtlenül ünnepeltek, de boldogságuk csupán az utolsó fél percnek szólhatott, és legfeljebb további fél percig tarthatott.

Jó ideje fenik a fogukat a brazilok a mieinkre. A legutóbbi találkozás alkalmával ugyanis, még 2006 júniusában, együttesünk dél-amerikai túráján a házigazda két vereség után, harmadszor szemérmetlen játékvezetői segédlettel nyerni tudott, ám efölötti örömét alaposan elrontotta, hogy játékosaink nem gratuláltak a sikerhez, hanem edzői utasításra azonnal és feldúltan az öltözőbe vonultak. A vendéglátók spanyol szövetségi kapitánya, Juan Oliver hangsúlyozta, hogy ezt példátlan udvariatlanságnak tartja, másnap szóra sem méltatta egész küldöttségünket. Az akkori magyar szakvezető, Németh András most már „csak” a Hypo Niederösterreich edzője, ebbéli minőségében azonban a két legjobb brazil, Piedade és Nascimento mestere, sőt Eduarda Amorimon is az ő szeme akadt meg először. Bizony, a brazil női válogatottat már régen nem tekinthetjük szabadidős egyletnek, a pekingi nyitányon is csupán két góllal maradt alul a németekkel szemben.
Hogy a tegnapi kitüntetett érdeklődés ennek szólt-e, vagy a rendezők páratlan szervezőkészségét és korlátlan merítési lehetőségeit dicséri, az kérdéses; mindenesetre több szektort is sárga egyenpólós „egyenszurkoló” töltött meg, valószínűleg csekély kézilabdás előképzettséggel, mert körükben a majd kétméteres Dos Santos bődületes felső kapufái aratták a legharsányabb sikert. Pedig potyogtak a gólok is; felütésként három a brazil kapuba, aztán négy Pálingerébe, de őt e változatosság egyáltalán nem gyönyörködtette, megint csapatunk nyerő emberévé lépett elő. Ez ugyan a 17-12-es félidei eredmény ismeretében furán hathat, de írjunk le egy tipikus magyar gólt: Nascimento ziccerben repül be a szélről, félmagas löketét Pálinger jobb belsővel hárítja, lábáról a labda egészen félpályáig, a már megindult Vértenig pattan, és ő értékesíti a helyzetét.
Kásás Tamás a Montenegró elleni, hasonló lefolyású pólós döntetlen után jelentette ki, az a legnagyobb hibánk, hogy a komoly hátrányba került ellenfelet nem törjük meg véglegesen. Szeretettel ajánljuk figyelmébe a magyar–brazil női kézilabdameccset, amelyen együttesünk a 29. percben 17-11-re vezetett, a 36.-ban azonban már 17-17-et mutatott a tábla. Az ellenfél nyitott védekezésével megint úgy meglepte a mieinket, mintha az Amazonas esőerdőiből származó, ősi és misztikus fegyvert vett volna elő, hátul pedig egyre fogyott a szusz, és akik lekéstek lábbal, azok vagy beengedték a hatosig a roppant atlétikus, dinamikus, de első szándékból tüzelő Amorimékat, vagy látványosan ütötték, lökték, rángatták őket. A büntetés egyik formája a gól, a másik az észlelhető játékvezetői jóindulat mellett is a két perc, a következmény az egyre nehezebben tartható döntetlen, majd az 57. perctől a brazil vezetés volt. A mezőnyben elkövetett technikai hibák sorozatát a hajrában Szamoránsky három elrontott ziccere és Görbicz két hetese fokozta, 25-27-ről a két csere, Ferling és Szűcs hozta vissza az esélyt. Csakhogy 27-27-nél Amorim megint elvette azt,
27-28-nál tizenegy-néhány másodperc maradt az utolsó ellenakcióra. Aztán már csak öt, már csak egy, már csak egy szabaddobás. Amiből Tomori kapura fordult, és az inkább passzra számító, ezért kiugró védőfalon át a hálóba passzírozta az egyenlítő gólt.
28-28, vége. De még nem mindennek, csupán e lidérces meccsnek. Az első pillanatban diadalmasan a levegőbe csapódó ököl a józanabbaknál visszahanyatlik, mert valóban döbbenetes a kép: a sportág női kézilabda, nem labdarúgás, a döntetlen miatt mégis a magyarok vigadnak, a brazilok pedig szomorkodnak. A piros-fehér-zöld tábor „Gyertek ide!” csatakiáltással köszönti a csapatot, körülbelül úgy, mint amikor nyolc éve a sydneyi elődöntőben leiskoláztuk a norvégokat. Csakhogy ez a második csoportmeccs, és az érdem annyi, hogy az utolsó pillanatban sikerült egy pontocskát megmenteni a kötelezőnek tartott kettőből.
Jó látni Görbicz Anitát, aki könnyek között távozik, mert fáj a lába, a lelke, mindene, jó hallgatni Tomori Zsuzsát, aki azt mondja: „Életem legfontosabb gólja volt, de bár belőttem volna inkább korábban három ziccert, és akkor ezen már nem múlik semmi! A második félidőben a brazilok nyitott védekezése megzavart minket, összeomlottunk, az utolsó szabaddobásnál Görbe (Görbicz Anita – a szerk.) szólt oda, hogy lőjek, mert szerinte szét fognak rebbenni. Legalább ez bejött, de nekem is furcsa, hogy mi ünneplünk.” Hajdu János szövetségi kapitány is sokkal inkább kényszeredett, mintsem önfeledt mosollyal mondta: „Az egyik szemem sír, mert elrontottuk a megnyert meccset, a másik nevet, mert viszszahoztuk a már elveszítettet. Az első félidőben is csak Pálinger Kati tartotta a csapatot, szünet után pedig rengeteg technikai és védekezési hibát követtünk el.”
Viszont sokat már nem fogunk. Vagy azért, mert ugrásszerűen javul a csapat, vagy azért, mert nem, ám akkor már a csoportból kiesik. Szerdán a németek következnek, akik tegnap 30-20-ra kikaptak a koreaiaktól. A folytatásban elvileg őket a legkönnyebb legyőzni – de persze sokkal nehezebb, mint a brazilokat lett volna. Azért persze messze nem lehetetlen.

Remek rajt. Női vízilabda-válogatottunk 11-9-re verte Hollandiát első csoportmérkőzésén. Az ellenfél 3-1-es vezetése után a mieink 4-3-ra fordítottak, és a folytatásban igen gólerősen játszottak, köszönhetően főleg Pelle Anikónak, Stieber Mercedesnek és Kisteleki Dórának, no meg Van der Meijden holland kapusnak, aki 16 lövésből ötöt védett. Horváth Patríciánál ugyanez az arány 28-ból 19. Mivel a csoport másik találkozóján Ausztrália 8-6-ra legyőzte Görögországot, szerdán a két százszázalékos együttes csap össze a csoportelsőségért és az elődöntőbe jutásért.
– A mérkőzés második felétől már rákényszerítettük az akaratunkat az ellenfélre, ezt próbáltuk az elejétől is. Az első negyedben szerencsés gólokkal egyenlítettünk, de amikor elhúztunk, már tudatos volt a játékunk. Most készülünk az ausztrálok ellen, ők inkább erővízilabdát játszanak, remélem, ugyanilyen eredményesek leszünk ellenük is. Tartom, amit az olimpia előtt mondtam, hogy sok egyforma képességű csapat van – értékelt Godova Gábor szövetségi kapitány.