Török tea

2008. 08. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Affedersiniz, viza nerede?” Ingatag törökségem hallatán a határőr meglepődik, majd udvariasan útbaigazít a vízumiroda felé. 2007. augusztus nyolcadika, hajnali három óra van – Kapikule, a török határ. Másfél nap zakatolás és várakoz(tat)ás áll a hátam mögött, és még pár óra út előttem. Délelőtt 11 óra, Isztambul, Sirkeci, az európai oldal pályaudvara. Tehát itt volnék…
Másfél hónappal azelőtt vetődött fel bennem, hogy hosszabb, a fotózás szempontjai által vezérelt utat tegyek. A Közel-Keletet beutazó barátom javasolta Törökországot. Elsőként a Fekete-tenger keleti partján fekvő, az európai szemnek már létében is egzotikus, turisták által kevésbé látogatott teatermő vidéket kerestem fel. A tengerszinttől ezer méter magasságig művelt teaföldek elképzelhetetlenül zöld színt adnak a tájnak, a völgyekből számos folyó siet a tengerbe, fölöttük több, a mostarihoz hasonló kőhíd ível át. A fekete teának mondhatni kultusza van az országban (a törökök az angolokat is megelőzve világelsők teafogyasztásban), pedig mint a legtöbb reform, a teatermesztés és -ivás bevezetése is Atatürk nevéhez fűződik, így alig nyolcvanéves múltra tekint vissza. Ma ez a délről meredek hegylánccal határolt, rendkívül csapadékos vidék Törökország egyik legsűrűbben lakott vidéke; kis zöldségeskertekkel körülvett panelházak, lakótelepek sorjáznak a parton bádogból öszszerótt halászkunyhók és ősi városmagok közt. A hegyi erdőket nagyrészt kiirtották, a helyükön zömükben ottani családok által művelt kis parcellákon folyik a cserje termesztése. A teáról évente sövénynyíró ollóval gyűjtik be az az évi hajtást; ez gondosan nyírt bukszussövényjelleget kölcsönöz a derékmagasságig nőtt cserjesoroknak. A szüret gazdasági jelentőségét mutatja, hogy a szomszédos Grúziából is érkeznek idénymunkások. Az eseményt egy család birtokán követtem végig, a levelek levágásától a begyűjtőközpontokban történt leadásukig. Megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy mekkora értéket jelent számukra az a kis földterület, amelyen nemzedékek óta gazdálkodnak, amelynek életüket köszönhetik; minden talpalatnyi területet kihasználva, mindennel takarékosan bánva igyekeznek megőrizni, továbbadni a következő generációknak.
Kappadókiában öt napot töltöttem, ezalatt a Göreme körüli völgyekben járva készítettem képeket a tájról és a városkában élőkről. A húszezer négyzet-kilométeres területet vulkáni hamu és keményebb kőzetrétegek fedték, majd évmilliók alatt a csapadék koptatta ki a ma is látható, és folyamatosan tovább alakuló, pusztuló kúpokat, meredek falú völgyeket, amelyek jó ideje meghatározzák a vidék képét. A bronzkor óta lakott és művelt terület ma főleg karózatlan szőlőiről (amelyből a mazsolaaszalás mellett bort is préselnek a világi török államban) és gyümölcseiről (főleg barackjáról) híres. Az évezredek alatt az itt élő emberek maximálisan alkalmazkodtak a szélsőséges, száraz éghajlatú táj szabta keretekhez. Erre a máig fennálló, kölcsönös tiszteleten alapuló viszonyra megbecsüléssel kell tekintenünk – mostanában különösen.
Kappadókia területén a II. századtól keresztény közösségek is éltek, egyedülálló kulturális örökséget hagyva maguk után; csak Göreme környékén 365 sziklába vájt, szentképekkel és bibliai jelenetekkel díszített templom, megszámlálhatatlan barlanglakás, föld alatti városok jelzik 800 éven át folytatott tevékenységüket. 1071-től szeldzsuk török hódítás vetett véget a keresztény virágzásnak, a templomok java részét lakóházzá vagy istállóvá alakították, a falfestményeket leverték. A legépebben megmaradt spirituális komplexumot szabadtéri múzeummá alakították, területén számos templomot, illetve ahhoz kapcsolódó egyéb helyiségeket tártak fel, és tettek látogathatóvá. A táj alakulására jellemző, hogy az évszázadok alatt számtalan kegyhely mennyezete és falazata vészesen elvékonyodott, azokat kőburkolással kellett megerősíteni. A Göreme-völgy ma a kilenc törökországi világörökség státusú helyszín egyike, felkapott látványosság. Ez egyre nagyobb problémákat is okoz; látni kell a turizmus negatív hatásait, amelyek egyrészt a helyiek mentalitásában, másrészt a tájban, harmadrészt pedig az építészetben jelentkezik látványosan.
Az ott megélt személyes élmények és tapasztalatok erősen árnyalták az iszlámról és a törökökről előzőleg alkotott képemet. Messziről könnyen okos az ember, közelebb kerülve minden egyre összetettebb, eltűnik a fekete és a fehér közötti éles határ.
Kép és szöveg: Horváth Soma

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.