Semmiféle pártpolitikai kampányban nem vett részt az Akció Reklámügynökség és nem is fog soha részt venni – nyilatkozta lapunknak a díjátadó után az ARC egyik ötletgazdája, Geszti Péter mint a cég társtulajdonosa annak kapcsán, hogy 2002-ben az SZDSZ választási kampánytanácsadója volt, s még utána is gyakran látták a párt vezetőinek társaságában. – Annak idején megbeszéltem az Akció vezetőivel, nem szeretném, ha összekevernénk a cég piaci magatartását a pártpolitikától megfertőzött dimenzióban való működéssel. Én személy szerint, egyedül készítettem kampányokat, és csak korábban. 2002 óta semmiféle politikai kampányt nem készítettem és nem is fogok készíteni – hangsúlyozta. – Azt vallom, hogy a szakmai kérdéseket ne maszatoljuk öszsze se a pártszimpátiával, se az emberek általános megítélésével. Inkább a teljesítményeket kell nézni, azt, hogy valaki jól csinál valamit, vagy sem. Arról természetesen lehet vitatkozni, hogy az illető rokonszenves-e, szimpatikus-e, vagy sem, és hogy valaki minek a szolgálatába állítja munkáját, tudását, tehetségét – mondta azon „városi legendák” kapcsán is, amelyek a személyét a mai napig övezik.
Geszti Péter végül a „civil” értékeket hangsúlyozva megjegyezte, ambícióit kielégíti az ARC plakátkiállítás és a Nemzeti Vágta szervezése, a Közraktáraknál épülő „üvegbálna”, a CET kulturális arculatának megtervezése, valamint a külföldi minták alapján életre hívott Média Unió ügye, amely évente egy-egy közérdekű téma felkarolásával hivatott a társadalom sikeresebbé válását segíteni. A Szeretem Magyarországot „civil” mozgalomról még korábban, a díjátadást megelőzően ejtett néhány szót. Ekkor tudhattuk meg Gesztitől: a plakátkiállítás „az értelmes, gondolkodó, szabad magyarok civil fóruma”.
A tárlaton csütörtök estétől többek között 62 óriásplakát, 3 gyűjtőplakát a legnépszerűbb „boldogságkereső” megoldásokkal, 39 kulturális plakát, 16 egyperces film lesz látható, az óriásplakátok zsűrizésének nehéz munkáját pedig Bakos Gábor reklámguru, Babarczy Eszter „kultúrakutató”, Gellért Emese, a memo kreatívműhely vezetője, Bodó Balázs közgazdász, Mélyi József művészettörténész, műkritikus, Sántha András, az Art Directors Club Hungary alelnöke, továbbá Kocsis Petra, a tavalyi ARC fődíjasa vállalta magára. Bakos szabadkozva megjegyezte, sok sztereotip ötlettel találkoztak, amelyek szerint a boldogság csak „máshol”, vagy a szexben és a pénzben lelhető meg. Az idei kiállítás apropóját – Boldogság – egyébként az adta, hogy Európa legnagyobb közvélemény-kutatása, az Eurobarometer egyik 2006-os felmérése szerint a magyarok érzik legboldogtalanabbnak magukat.
A pályázaton rögtön a második díjat sikerült megcsípnie annak az óriásplakátnak, amelynek alkotója a Népszabadság főcímét a Magyar Nemzet betűtípusával szedte. A boldogság fogalmához sehogy sem köthető – nyilván a szabad témaválasztás jegyében született – mű értelmezését Babarczy Eszter nyomban meg is adta: „egyik olyan, mint a másik, elegünk van belőletek”.
Az egyenlőség jelében – „Igenis egyenlők vagyunk!” címmel, „Minden más csak statisztika” mottóval – született a Nőkszava szekció díjazott társadalmi plakátja is, amely sematikus módon ábrázol hat meztelen párt, köztük egy heteroszexuálist, egy leszbikust és egy meleget. A további három pár a transzszexuálisokat képviseli. A pályaművek egyik fő motívumát – a női nemi szervet – rajzolta meg pirossal a „Boldogság, gyere haza!” című sláger sorait idéző, Dilemma-díjat kapott, de állítólag a kiállításon nem szereplő mű alkotója is. Harmadik díjazott lett a szex és pénz kapcsolatát ábrázoló Peti szíve és Magdi szíve plakátpáros.
A Csokitorta című fődíjas plakát teljesen kilóg a sorból, mert valóban kiváló alkotás. Nem úgy a kulturális tárca és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott „az év kultplakátja” kategória győztese. Az A38 plakátja a Mindless Self-Indulgence (Esztelen Önélvezet) nevű amerikai együttes tavalyi koncertjére készült, keresztekkel, halálfejekkel, apácával, s a nyakában hordott feszületre mutogató kézzel. A koncertet egyébként annak idején így reklámozták: a muzsikusok „jó tíz esztendeje hirdetik a rock’n’roll világ alaptételeit (igen, a szexet és a drogot is). A csapat lényege pontosan a kommersz zenei címkék elvetése, s talán pontosan ez a nonkonformizmus vezet jelenlegi underground státusukhoz. No meg persze a frontszemélyiség (Little Jimmy Urine) néhol már szeméremsértő színpadi magatartása.”
Ennyi ízléstelenség után felüdülés volt, hogy a plakátkiállítás szponzorai jó és szép műveket díjaztak, igaz, ekkor is volt egy furcsa momentum. Az egyik cég egy fekete-fehér családi fotográfiát értékelt a legboldogabbnak, amelynek címe: Dunakanyar, 1972. A díjátadás után Geszti Péter kreatív megkérdezte a díjazottat, aki szülei fotóját küldte be a pályázatra: mit (sic!) ábrázol a kép, és mikor készült.
Valószínű, hogy a múzeum barokk termében – rajta kívül – mindenki tudta a választ.
kereskedelmi megállapodás
Trump a földbe döngölte Von der Leyent
