Ki kerül be a sport arany hangtárába?

Valószínűleg nem tehetik meg a tudósítók, amit a sportolók, hogy a verseny után néhány hónapot pihennek. Azt mondják például a főnöknek: majd január körül benézek a stúdióba. Az olimpia véget ért, a közszolgálati rádió csapata igen tisztességes helytállást tanúsított. Megfelelő volt a felkészülési időszak is, ez a hallgató számára nem érzékelhető hosszú folyamat, amelyet Novotny Zoltán a kollégáival végigdolgozott, és jó a formaidőzítés is. Elismerés érte.
Sokan voltak ebben az országban, akik a Magyar Rádió közvetítésein keresztül követték a pekingi olimpia eseményeit. Nézték a tévét és hallgatták közben a rádiót. Mint régen. Nem tisztem minősíteni a köztelevízió munkatársainak e téren nyújtott teljesítményét, csupán annyit jegyeznék meg, hogy Mezei Dániel simán hazavágta a televízióban a férfi vízilabdadöntőt, miközben alighanem abban a hitben volt, hogy közvetítése bekerül a sporttörténet arany hangtárába. De azt rögzíteni kell, hogy a Hajdú B. Istvánnal és Rékai Gáborral megerősített rádiós team nyert. Novotnyék még tudják, még emlékeznek rá, mi a közszolgálat.
A jó sportriporter vérprofi, élő közvetítésben rá bizonyosan lehet számítani. Úgy van trenírozva, hogy minden helyzetet megoldjon. A holtidőket kitölti, a mértéket megtartja. Pontosan tudja, meddig tart a lelki magánszférája, és hol kezdődik a szakma. Tehát olimpiai győzelem esetén nem fakad hoszszan sírva, és nem feledkezik meg arról, hogy a magánvéleménye magánügy, a szakmai véleménye közügy. Nehéz bizony olykor e kettőt harmóniába hozni. Mert ha az ember nézi-hallgatja a versenyt, még a fotelben is felborzolódik a szőr a karján, hát milyen lehet ez ott, élesben, áthatva a verseny atmoszférájával. A jó riporter vereség esetén sem esik túlzásokba, nem kezdi el temetni a sportágat, a sportolót, hanem megkísérel nyomára bukkanni a vereség okainak. Olykor ez nem is olyan nehéz, egyszerűen csak jobb az ellenfél. Rékai Gábor bölcs moderátori viselkedésére a budapesti stúdióban a jó memóriájú hallgatók már az athéni olimpiáról emlékeznek. (Említsük meg, hogy Rékai nem sportriporter.) Akkor volt mit magyarázgatni, például a nemzetközi szégyent hozó doppingügyeket, most is lehetett volna. Hogy a vívók, meg az öttusázók, meg az úszók stb.… És nagyon jó volt, hogy rögzítette, az ezüstérem, a negyedik-ötödik, sőt esetenként a 26. hely sem szégyen. Sőt, elismerésre méltó eredmény lehet. Rékai ezt kitűnően csinálja.
Persze nem volt hibátlan a Novotny-csapat Pekingben. Voltak rosszul sikerült interjúk, aránytalanul túldramatizált közvetítések is, ugyanakkor kedves kis színes anyagaik, közreadott magántapasztalataik is. És mindvégig kiváló volt a szervezettség, rendkívül toleráns és kollegiális a hangulat, felkészültek voltak a munkatársak. Baj nem az ő teljesítményükkel volt. Hogy kiével, annak majd itthon kell a nyomára jutniuk. Reméljük sikerül.
(Olimpiai közvetítés, Kossuth rádió.)