Pénz, pénz, pénz

Azok után, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság megelőlegezte neki a Nemzetközi Sport Döntő Bíróság elé vitt perének a költségét, majd ezt a másfél millió forintot egészen az utolsó pillanatig vonakodott visszafizetni, nyolcadik helyezéséért Fazekas Róbert kétmillió forint állami jutalmat kap. Szellő Imre csupán egyetlen meccset nyert meg a Gonzalez nevű venezuelai műkedvelő ellen, utána egy közepes képességű angol bunyóstól megszégyenítő vereséget szenvedett, az ő markát ötödik helyezettként mégis mindjárt nyolcmillió forint üti. Vívásban a magyar csapatok úgy léptek pástra, hogy jutalmazásban részesülnek, mert nyolc résztvevő miatt az első nyolcból eleve nem szorulhattak ki. Kajak-kenuban több versenyzőt is azzal gyanúsítottak, csupán azért indultak vagy szerettek volna indulni több számban, hogy minél nagyobb legyen a bevétel.
Pénz, pénz, pénz…
Ami ha felüti a fejét, akkor meghal a sport – állítják sokan. Van benne igazság, de azért túlzás.
Szép elismerés, hogy az állam jutalomban részesíti az olimpiai érmeseket és helyezetteket. Ám a pénz sokakat megbolondít. Demokráciában a szerződést a teljesítés előtt kell megkötni, azaz a jutalom mértékét előre illik megállapítani – de talán nem kellene nyilvánosságra hozni. Minden bizonnyal létezik erre jogi megoldás.
Az egyéni teljesítmény és siker – nemzeti büszkeség – központi elismerés láncolat jobban illik az olimpiai eszméhez, mint az előre kitűzött célprémium. Ugyanis az egyenes jellem nem az elismerésért, hanem a sikerért és a büszkeségért adja tudása legjavát.
Persze pénz is kell. Mindenekelőtt a zökkenőmentes felkészüléshez és tisztességes megélhetéshez. Ennek hiányát nem lehet utólagos adománnyal elfedni.