időjárás 4°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Performansz

Fáy Zoltán
2008.09.30. 13:50

Nem a sajtó reagálása volt szokatlan júniusban a Nagy Imre-per bemutathatósága körül kirobbant polémiában, hanem az, hogy – bár nem hozták nyilvánosságra, és hivatalos formában soha meg sem erősítették – maga a politika avatkozott be az etikai, tudományos és adatvédelmi kérdések sajátos egyvelegét felvető, de alapvetően szakmai vitába. És a politika ezúttal is meglehetősen közvetlen formában jelent meg, a hatalom egyértelműen fejezte ki akaratát. Mondhatni: mint elefánt a porcelánboltban.
Mint ismeretes, a Nagy Imre-per anyagát az ítélet ötvenedik évfordulójára a Magyar Országos Levéltár (MOL), az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) igen kemény és alapos munkával digitalizálta, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megfelelő módon széles körben hozzáférhetővé tegyék a fellelhető írott és hangzó anyagot, s ezáltal megmentsék a teljes megsemmisüléstől az eredeti, rendkívül rossz minőségű szalagokat. Nehéz felbecsülni, hogy mekkora igény lesz a koncepciós per dokumentumaira, mennyit lehet eladni belőlük, de ebben az esetben értelemszerűen üzleti kérdések nemigen vetődnek fel, legalábbis nem közvetlen módon.
Közvetve azonban nagyon is, hiszen az elkészült anyagnak hír- és ezáltal reklámértéke is volt, a munka költségei pedig még a szerény körülmények ellenére is számottevők, legalábbis a mai kultúrafinanszírozási helyzetben. Az elkészült munkával kapcsolatos polémia akkor robbant ki, amikor a Nyílt Társadalom Archívum Levéltára – nem sokkal a digitalizálás befejezését követően – bejelentette igényét a per anyagára. A MOL álláspontja szerint, mivel nem kutatói, történészi szándék vezérelte a kölcsönzést, hanem egy nyilvános performansz, ezért az adatvédelmi törvény értelmében csak akkor adható át az anyag, ha a kölcsönző beszerzi az érintettek és hozzátartozóik hozzájárulását. Ezt azonban a Nyílt Társadalom Archívum Levéltára elmulasztotta, viszont célja elérése érdekében sajtókampányt kezdett, a bocsánatkérések után talán bátran elmondható, hogy meglehetősen nemtelent.
Nem különösebben meglepő, hogy a magyar sajtó ezt követően nagy élvezettel vetette bele magát a vitába; az érvek és vádak nagyjából azonosak voltak jobb- és baloldalon: a MOL még ötven évvel az ítélet után is személyiségi jogokra hivatkozva akadályozza a történelem megismerését. Különösen érdekes a korlátlan információszabadságtól felhevült, egyébként a jobboldalhoz közelebb álló zsurnaliszták és sajtómunkások indulata: lám, megint a bűnösöket védik az áldozatokkal szemben, és adatvédelemre hivatkozva akarják eltitkolni az igazságot.
A Nyílt Társadalom Archívum Levéltára akár már ezzel is megelégedhetett volna, hiszen a hivatalosan nem létező, a nyilvános levéltárak listáján nem szereplő szervezet akkora publicitást kapott egyetlen forint befektetés és egyetlen perc munka nélkül, mint a per digitalizálását ténylegesen elvégző intézmények, csakhogy ennél is többet akart: megszerezni és lejátszani a hangfelvételeket, természetesen úgy, hogy fittyet hány az érvényes jogszabályokra. Kezdetben talán merő slendriánságból nem vette figyelembe az adatvédelmi törvényt, az idő múltával azonban már lehetősége sem maradt a szükséges hozzájárulások megszerzésére.
Mit tesz egy „levéltár” ilyen esetben? Mi sem természetesebb, mint hogy jól koordinált sajtóhadjáratba kezd, tiltakozóívére aláírásokat gyűjt baloldali értelmiségiektől, és – ultima ratióként – felhasználja informális politikai kapcsolatát. A tudományos kutatómunkával foglalkozó intézmények már csak így működnek. A politikai nyomásgyakorlás természetesen nem igazolható, hiszen a mérkőzés a színfalak mögött történt, a tények időrendbe rakása azonban sokat elárul az eseményekről. A MOL főigazgatója a kulturális miniszterrel való találkozás után váratlanul bejelentette, hogy mégiscsak találtak megoldást, és a Nyílt Társadalom Archívum egyik képviselője fogja kikölcsönözni a felvételeket, az ő személyes felelőssége lesz, ha mások is belehallgatnak majd.
A Magyar Országos Levéltárnak egyébként nem sok választása maradt, hiszen az adatvédelmi biztos jogkörében eljárva Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa közleményt adott ki, amely ellentétes volt ugyan egy korábbi adatvédelmi biztosi állásfoglalással, viszont a szinte személyes hangú megfogalmazásával lehetőséget teremtett a felvételek lejátszásához. „Megítélésem szerint – zárja okfejtését az állampolgári jogok biztosa – a felvételek közzététele – annak történelmi távlata miatt is – nem okoz olyan, a személyes adatok védelméhez fűződő jog szempontjából jelentős sérelmet, mely a felvételek nyilvánosságra hozatalával szemben az arányosság követelményével ne lenne összeegyeztethető.” Ez érthető álláspont, viszont az indoklásba csúsztatott szubjektív elem, a „történelmi távlat” kifejezés kissé megnehezíti a későbbiekben a jog, főként a levéltári törvény alkalmazását és értelmezését, hiszen ott meglehetősen konkrét harminc év szerepel, és nem „történelmi távlat”.
A MOL tehát annak rendje és módja szerint átadta a kért dokumentumokat, a Nyílt Társadalom Archívum pedig nagy médiafigyelemtől övezett performanszon lejátszotta a felvételek egy részét az érdeklődőknek. A lényeg azonban csak ezek után következett, és nem a Centrális Galériában, hanem különféle baloldali sajtótermékek hasábjain. Ugyanis az könnyen belátható, hogy meg kell teremteni a Nagy Imre-per anyagának nyilvánosságát, de az már egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan. Júniustól rendkívül fontos vita bontakozott ki a hangzóanyag-kölcsönzés érintett és nem érintett szereplői között lényegében a törvények szelleméről, illetve arról, hogy áthághatók-e a törvények, vagyis a cél szentesíti-e az eszközt. G. Vass István nyugalmazott levéltáros például így zárta Rainer M. Jánosnak, a Nyílt Társadalom Archívum nevében eljáró történésznek címzett levelét: „Kedves János! A partizánakciók kora lejárt! A levéltári törvény értelmetlen és nehezen alkalmazható rendelkezései miatt a harcot nem az országos levéltárral kell megvívni. Tessék odahatni, hogy a jogalkotó végre olyan jogszabályt alkosson, amely a történeti kutatás és a nyilvánosság érdekeit fokozottabban érvényesíti!”
Ez a vita sokkal értékesebb volt, mint a – különös módon az SZDSZ újrafazonírozásával időben egybeeső – performansz körüli huzavona. Talán Hiller István sem szállt volna be a mérkőzésbe, ha idejében észleli a koalíciós partner arculatváltásának irányát, hiszen az értelemszerűen konfliktusokhoz, de legalábbis súrlódásokhoz vezet a „rendszerváltó” és a „rendszerőrző” baloldali pártok között.
És bár a Centrális Galéria rendezvénye talán csakugyan ráirányította a figyelmet az ötven évvel ezelőtt történtekre, a tudományos kutatást mégiscsak a közelmúltban megjelent DVD teszi lehetővé, amely a per teljes hangzó- és nyomtatott anyaga mellett három tanulmányt is közöl (Megrendült a világ. A Nagy Imre és társai elleni per hangfelvétele és szó szerinti leirata. Szerk. Hanák Gábor és Szabó Csaba. Kiadja MOL, ÁBTL, OSZK Történeti Interjúk Tára, Kossuth Kiadó. Ára: 4990 forint). A lemez talán legnagyobb érdeme, hogy lehetővé teszi a szövegben való keresést, s így egy-egy részlet elővarázsolása pillanatok alatt megtörténhet a hetvenórányi hangfelvételben. Különleges érdekesség továbbá, hogy a kiadók között szerepel a Kossuth is, amelynek elődje meglehetősen sokat tett azért, hogy Nagy Imréről és 1956-ról még csak véletlenül se derüljön ki az igazság.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.