Szögek, kövek, titkok

Harmadszor mutatkozik be egyéni kiállításon Magyarországon Günther Uecker világhírű német képzőművész. A veszprémi Vass László Gyűjteményben látható Nyolc képstruktúra Veszprémnek című tárlatát több mint két évtizeddel előzte meg a pécsi Vasarely Múzeumban rendezett bemutatója, 1993-ban pedig a Magyar Nemzeti Galériában indult A megkínzott ember című tárlatának európai körútja.

Hogy miért tér vissza újra és újra Magyarországra az az alkotó, akinek műveit a világ legnagyobb múzeumában állítják ki rendszeresen, s a legfontosabb művészeti vásárokon bemutatott munkái rendre komoly köz- és magángyűjteményekbe kerülnek, rejtély. Pontosabban az maradna, ha maga az alkotó nem adna ezzel kapcsolatban magyarázatot. „Nagyon erősen érzem az emberek közelségét. A magyarokat történelmük során rengeteg sérelem érte, mindeközben pedig harcoltak a szabadságukért” – nyilatkozta egyszer. Mindezek miatt – ezt igyekszik munkáiban is megjeleníteni – az egymás iránti együttérzést jelentik számára a magyar emberek. Rokonszenves dolog, hogy értékeli a szolidaritást, szabadságvágyat, amely a magyar történelem nagy pillanatait meghatározta, még akkor is, ha manapság, a felszínt tekintve ezek a tulajdonságok nem is mindig könnyen fedezhetők fel. De hát a Vass László Gyűjtemény legújabb vendége sem a szó közvetlen, sem átvitt értelmében nem a felszín embere. A „szöges” Uecker, ahogyan világszerte nevezik, roncsolja, áttöri a felületet, szögeket ver bele, hegyes kövekkel lyuggatja át, hogy a sík és a tér új kapcsolatrendszerét létrehozza. Akárcsak az olasz Lucio Fontana, egyszerre festő, szobrász, performer, de míg az itáliai alkotó a legsúlyosabb kérdésekről szólva is finoman esztétizáló munkákat hoz létre, Uecker minden alkotását az expresszív erő jellemzi, mintha csak a művek létrehozásával járó erőteljes, ritmikus mozgás élne tovább, töltené meg dinamikával az alkotásokat, s haladna tovább, a kép felülete mögötti tér végtelenjében lévő, nem látható, csak sejthető szellemi, érzelmi tartalmak felé. Nemcsak titkok kutatója, de a hűség művésze is Günther Uecker. Hűséges városához, Düsseldorfhoz, amelynek akadémiáján tanult, majd két évtizeden át professzorként működött. Hűséges barátaihoz, többek között Dieter Honischhez, a jeles német művészettörténészhez, akinek révén Magyarországot megismerte, s akivel még együtt tervezték a veszprémi bemutatót, s akinek halála miatt azután egy időre halasztódott a kiállítás. De éppen így történhetett talán, hogy kifejezetten Veszprém számára készült nyolc képstruktúrát állíthat ki most a magyar barátaihoz is hűséges művész a veszprémi Művészetek Háza és a müncheni Walter Storms Galéria együttműködésével és az E.ON Hungária támogatásával megvalósult tárlaton.
Szögek, grafit, latex, vászon, fa – többnyire ez az anyagmegjelölés olvasható a művek alatt, a felületen azonban írásképpé összeálló jeleket látunk, amelyek a szabályos rendben, spirálvonalban sorakozó vagy olykor egészen a mű síkjára visszahajló, helyenként fehér festékkel bemázolt szögekből, vagy a homokos-enyves fafelület áttörő kövekből formálódnak. Plasztikus képek vagy síkplasztikák? Koncepcionális konkrét kompozíciók? A művészettörténeti kategóriák Uecker esetében aligha visznek közelebb a megoldáshoz, élet és művészet nagy kérdéseinek megválaszolásához. Igaz, e kérdésekre nem is a róluk szóló írásoknak kell válaszolniuk, megteszik ezt a művek maguk.