Tisztelt Szerkesztőség!

Nagy János (Eger): Elismerésem Ludwig Emilnek, hogy megírta augusztus 4-i cikkét Húszezerig megengedett címmel. Hatvanöt éves nyugdíjas vagyok, és régóta hiányoltam sorstársaim megnyilatkozását, mi történik a bűnüldözés területén Magyarországon. Részben saját hibámból, részben elkerülhetetlen körülmények között, négyszer loptak meg az elmúlt három évben. Ezekből kettőt említek: 2007 áprilisában minimális résre nyitott gépkocsim jobb első ablakán át ellopták pénzem, irataim, kulcsaim túlnyomó részét. A kárban a nyomozó egri rendőrkapitányság csak a pénz összegét vette figyelembe, mondván, kulcsaim, irataim a tolvaj részére nem jelentett előnyt, pedig ezek pótlása meghaladta a húszezer forintos határt. (Személyi igazolvány, bankkártya, személyes iratok, zárak cseréje stb. nem számít.) Másik eset: biztosított családi házam külső alumínium levezető csatornacsövei egy éjszaka eltűntek. Én ötvenezer forintra becsültem a kárt, a pótlás horganyzott lemezből is húszezer forintba került, ismerős bádogossal. A rendőrség nyolcezer forintban állapította meg a kárt, miután a körülbelül hét éve felszerelt csövek „már használt állapotúak”. A biztosító (AB Aegon) nem fizet, mert „nem voltak lezárva”, és nem voltak portán belül. Ezek után meggyőződésem, hogy a hazai bűnüldöző hatóság még bűnpárti is, mert szóban arról tájékoztattak a jegyzőkönyv felvétele során, hogy azt a kárt tudják figyelembe venni, ami a tolvaj részére előnyt, hasznot jelentett volna. A rendőrség falaz a tolvajoknak. A kerítésem mellett 65 nm-es szöggel átvert, hegyével felfelé álló deszkák sorakoznak ezután.

Cser István (Budapest): Jólesett olvasni Fázsy Anikó írását a Magyar Nemzet augusztus 18-i számában. És örülök, hogy a lap ezt meg merte jelentetni. Végre valaki nem sumákol, ki meri mondani: van cigányságprobléma és van cigánybűnözés. És megoldást is keres ezekre. Nem úgy, mint a magukat „magyar értelmiségnek” kinevezők, akik hálát rebegnek egy járatlan külföldinek. Nem úgy, mint a „jogvédők”, akik Brüsszeltől New Yorkig rohangálva teleóbégatják a világot a magyar rasszizmusról és fasizmusról kifundált rémképekkel. És nem úgy mint „nagyembereink”, akik zavaros agyából kipattannak a „megélhetési bűnözés”, az „indulati bűnözés” című hülyeségek. Fázsy Anikó, és néhány Isten háta mögötti falucska polgármestere tudja: munkára és tanulásra kell szoktatni ezt a ma már komoly nagyságrendű tömeget. Mert ez az egyetlen megoldás a problémájukra. És ami még fontosabb, az ország talán egyik legnagyobb problémájára.

Fehérvári Béla (Szeged): A Grúziában dúló háborúról Sitkei Leventének Nógrádi György ismert külpolitikussal készített interjúját olvashattuk a Magyar Nemzet 2009. augusztus 16-i számában. Az egész beszélgetésen tetten érhető, érezhető a szovjet–orosz mentalitás. (A bevezetés már vitatható példával indít.) Ilyen értékelést hallhattunk a napokban az orosz nagykövettől is. Csak rendet csinálnak, mert veszélyeztetik a békét. Grúzia instabilizálja a környéket. Meg elmondták, hogy nekik nem tetszik Szaakasvili elnök, és egy oroszbarát elnököt kell választani. Miközben Grúzia az ENSZ egyik szuverén állama. Mi sajnos ismerjük ezt az analógiát. Döngetni merészeltük ’56-ban a szovjet–orosz birodalom kapuját (vagy alapjait?), ledöntöttük Sztálin elvtárs szobrát. Aztán bejöttek az oroszok, és szétlőtték Budapestet, s a tankok tetején behozták a nekik tetsző helytartót. És milyen a sors; most 40 éve, 1968 augusztusában vonultak be Csehszlovákiába Brezsnyev tankjai – szégyenünkre, Kádár hadseregének asszisztálásával –, és leverték a Dubcsekék által elindított prágai tavaszt. Tankokkal verték le a másik kis ország szabadságvágyát ott is. Érthető, hogy mi, a szovjet uralom alatt sínylődött országok aggodalommal és együttérzéssel vagyunk azokkal, akiket most az orosz tankok fenyegetnek.