Pokol-vita Brüsszelben

Mintha a Pokol-vitát élnénk újra uniós léptékben azzal a különbséggel, hogy az Európai Parlament a minap olyan médiajelentést fogadott el, amely erős azonosságot mutat az alkotmányjogász-szociológus évekkel ezelőtti javaslataival. Pokol Béla kisgazda képviselő korábban azt javasolta, hogy a vélemények valódi sokféleségét csak akkor lehet megjeleníteni a társadalomban, ha nem óriási médiakonglomerátumok uralják a sajtót. Ennek előmozdítására a domináns médiának jutó reklámokra kivetett adók egy részéből az alternatív médiát, vagyis azon médiumokat kell finanszírozni, amelyek nem kapnak hirdetéseket. Pokol a norvég mintára hivatkozott és megjegyezte, hogy Norvégiában a világon a legszabadabb a sajtó.
Az ügy érdekessége, hogy amikor 1998 novemberében az ENSZ különleges megbízottja vizsgálta a magyarországi sajtó helyzetét, javasolta egy a „pénzügyi nehézséggel küszködő lapok támogatására kormányzati alap létrehozását”. Emlékezetes az is, hogy a balliberális média – a szocialista/szabad demokrata ellenzék szócsöveként – ádázan támadta a javaslatot, a Fidesz pedig nem foglalkozott vele.
Ami a „szocialistákat” és a balliberálisokat illeti, tíz év alatt a szerepek megcserélődtek. Brüsszelben ők léptek fel az uniós „Pokol-jelentés” – sőt jelentések – mellé. Az Európai Parlament teljes ülésén Karin Resetarits osztrák liberális jelentését hagyta jóvá. Ez felhívja az Európai Uniót, hogy Európában támogassák az alternatív médiát, a korább elterjedt „kalóz- és szabad adók” utódjait, mert ezek szólnak a polgárok meghatározott csoportjaihoz. A képviselőnő elmondta, hogy az ilyen alternatív médiumok nem a nyereségért dolgoznak, hanem a polgárok azon csoportjaiért, akikhez szociálisan is kötődnek.
Ugyanekkor 307–262 arányban szavazta meg az Európai Parlament a szocialista észt Marianne Mikkónak az európai média koncentrációjáról és pluralizmusáról készített véleményadó jelentését a szocialisták, a liberálisok és a zöldek szövegverziójával. A jelentés szerint „a közszolgálati műsorszolgáltatások a piaci részesedés megszerzése érdekében jelenleg indokolatlanul és a tartalmuk minőségének rovására szállnak versenybe a kereskedelmi csatornákkal, míg a tulajdonosi koncentráció a sokszínűség csökkenésével fenyeget.” A parlament örömmel könyvelte el azt a tényt, hogy egyes tagállamokban kötelező állami csatornákat szerepeltetni a kábeltelevíziós szolgáltatók kínálatában. A képviselők azt is támogatják, hogy „a digitális spektrum egy szeletét a közszolgálati szolgáltatók számára osszák ki”. A jelentés azt is megemlíti, „a tagállamok közszolgálati médiumai néha szenvednek a nem megfelelő finanszírozás és a politikai nyomásgyakorlás miatt”. Az EP szerint a médiapluralizmus csak úgy garantálható, ha megfelelő politikai egyensúlyt alakítanak ki a közszolgálati televízió tartalmában. A parlament ezért felszólítja a tagállamokat, hogy megfelelő eszközökkel biztosítsák a politikai és társadalmi szempontból érzékeny kérdések közötti helyes egyensúlyt, különösen a hírekkel és aktuális ügyekkel foglalkozó programokban.
Schmitt Pál, a téma néppárti társelőadója frakciója nevében fejtette ki, hogy az miért szavazott nemmel az előadóval történt egyeztetések kudarcát követően: a jelentés pozitívumainak elismerése mellett Schmitt egyes részleteket kifogásolt, mint azt is, hogy a jelentés kipécézett egy tagországot, „ahol véleménye szerint veszélyeztetve van a média függetlensége”. Schmitt Pál lapunknak elmondta, hogy frakciója Olaszország nyílt megnevezésével nem értett egyet.