Zűrzavar

Amennyiben Nicolas Sarkozy francia elnök a csütörtöki uniós csúcson a kapitalizmus gyökeres megreformálásáról beszél éppen akkor, amikor Teheránban Ahmadinezsád iráni elnök „a kapitalizmus végét” látja, Ali Hamenei ajatollah pedig „a Nyugat recsegő-ropogó liberális demokráciájának hangját” hallja, akkor annyi bizonyos, Mao egykori mondása ismét aktuális: a világon nagy a zűrzavar, tehát minden rendben van. Mármint annak, akinek nem tetszik a status quo.
A zűrzavar valóban páratlan. A kínai közszolgálati televízióban rendszeresen nevezik gúnyos mosoly kíséretében „Bush elvtársnak” a viharsebesen államosító amerikai elnököt, akinek pozsonyi nagykövete másfél héttel a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlása előtt figyelmeztette a szlovák kormányt – durván beavatkozva a szlovák belügyekbe – az „államosítás” veszélyére.
A világ tényleg a feje tetejére állt, és igen csúnya, történelmi léptékű fityiszt mutat mindannak, amit liberális közgazdászok és gondolkodók eddig tartottak róla. A protestáns etika (szorgalom, kemény munka, takarékosság) ma a kommunista Kínát és a jobboldali autokrata Szingapúrt tette fejlett országgá, amely országok a csődbe ment mintademokráciáknak, azaz a globális léptékű bűnök elkövetői által tönkretett Egyesült Államoknak és Nyugat-Európának tudnának segíteni éppen úgy, mint a zsarnokság olyan kitüntetett országai, mint az öbölbeli sejkségek.
Kész szerencse, hogy míg a csődbe jutott fél világot eluralta a teljes bizonytalanság és a rettegés a sötét, kiúttalan jövőtől, Budapest vezetői köreit – mint mindig – a teljes bizonyosság uralja.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője – mint tegnap a Nap-keltében kiderült – ismét a liberális közgazdászokat hívná gondolkodni, vagyis éppen azokat, akik a globálisan csődöt mondott rendszer már saját karikatúrájába erőltetett magyarországi válfajáért, az általános nyomorért, a több százezer éhező gyerekért, a bezárt iskolákért, a nem működő kórházakért felelősek, amely utóbbiaktól a liberális Kornai János közgazdász a kötszert is sajnálja. Ennél már talán csak Hankiss Elemér ötlete jobb, amely annak a hatását mérné fel, hogy mi lenne, ha Magyarország megszűnne létezni – talán azért, mert tudja, hogy a halottnak semmi se fáj.
Gyurcsány pedig a szokása szerint mindent tud, mindent ért, és mindennel meg van elégedve. Ha Voltaire ma írná meg az édenkerti paradicsomban élő Candide-ját, nyilván róla mintázná meg a leibnizi optimizmust sugárzó Panglosst: a miniszterelnök fejébe épített torzító tükörből úgy látja, hogy az általa az Európai Unió utolsó helyére pofozott Magyarország makkegészséges, különösen a számára irritálóan sikeres Szlovákiához képest, és azt, hogy vívmány, ha az Európai Központi Bank a Nemzetközi Valutaalappal versengve igyekszik kötelet dobni a globális válság jeges örvényében fuldokló Magyarországnak.
Sőt, mivel ma szombat van, éppen elhiszi azt is, hogy a nemzeti csúcsnak keresztelt, mára rendelt hókuszpókusza előteremti azt, amit Szingapúrban vagy Kínában évtizedek alatt az emberek okos gazdasági vezetés mellett napi 16 órai munkával és áldozatos takarékoskodással alapoztak meg.
De ez nem játék.
Az iszonyatos helyzetben Magyarországon ma egyetlen játéknak van csak létjogosultsága. Annak találgatásának, hogy választott vezetője bolond-e, vagy gazember.