Sajátos kabuli misszió

Domján László alezredes, a Magyar Honvédség műveleti központjának parancsnokhelyettese szeptember közepén arról tájékoztatta a magyar sajtót, hogy októbertől magyar katonák veszik át az afganisztáni főváros nemzetközi repülőterének irányítását. Brüsszeli tudósítónk egy héten át Afganisztánban járt, ahol felkereste Varga Csaba „ISAF KAIA” parancsnokot, az afganisztáni nemzetközi katonai repülőtér nem afganisztáni irányítás alatt álló részét hat hónapon át vezető parancsnokát.

2008. 11. 14. 19:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

(Kabul–Brüsszel)

Ezredes úr, milyen a közérzete a kabuli légitámaszponton?
– Jó. Nemcsak én érzem magam jól, hanem a társaim is. Ez az igazság. Erre készültünk.
– Dél van. Tudja, hogy mi történt reggel, mintegy négy órája, épp Kabulba érkezésünk után tőlünk néhány száz méterre?
– Mi történt?
– Megöltek két németet. Jól érzi magát?
– Tudni kell, hogy Afganisztán műveleti terület. Itt történnek ilyen események. Folyamatosan zajlanak ilyen események. Ezt biztosan tudja. A főváros sem kivétel.
– Ha most ezt délben, nem mondom el önnek, mikor értesült volna az újabb merényletről?
– Megbeszélésen voltam délelőtt. De vannak itt olyan beosztottak, akik erről már tudnak. Ebben biztos vagyok. Nekik ez a feladatuk. Tehát az információáramlás és az információszolgáltatás folyamatos.
– Kabul hatalmas, ostromlott katonai tábor. Betonkoloncok, acélsorompók, gigantikus magasságú kerítések, zsákvászonba helyezett kőelemek százaiból épült védőfalak, géppisztolyos őrök, útelzárások, a járókelőkre irányított gépfegyveres katonákkal közlekedő páncélozott járművek. Benne mi, külföldiek. Szállodánkat kétszer hat méter magasságú, többtonnás acélkapu zárja el, miközben a vendégeket megmotozzák, ha átjutottak a fegyveresek kordonján. Mi folyik itt? Önök biztonságban vannak?
– Igen.
– Itt, a bázison?
– Itt, a bázison.
– És hol laknak?
– Itt, a bázison. Tehát a munkahelyünk és az elhelyezésünk, a körletünk is itt van a bázison.
– Miközben sok port nyelnek?
– Ez a környék poros. Nem ritka ezen a területen a homok- és a porvihar. De erre is fel vagyunk készülve. Vannak szemüvegeink. És van sálunk, amit a szánk elé teszünk.
– Ezredes úr, mennyi ideig marad itt?
– Március végéig.
– Néhány hete jött?
– Szeptember 17-én érkeztem. Október elsejével vettem át a pozíciót. A repülőtér parancsnoki beosztását. Tehát már több mint három hete töltöm be ezt a funkciót.
– Nincs itt egy kis félreértés? Mégse az egész repteret irányítja?
– Akkor elmondom, hogy miről van szó. Az ISAF katonai oldalának vagyok a parancsnoka. És a kabuli nemzetközi repülőtér biztonságáért felelős személy. A kabuli repülőtéren folyó érkező, távozó és a repülőtéren kiszolgálásban részesülő repülőeszközök, katonai és polgári repülőeszközök mozgásáért felelős egyetlen személy. Tény, hogy ezt egyedül nem tudom végrehajtani. Nem is ez a feladatom… De a repülések irányítását az én szakembereim felügyelik. Tehát a repülőtér irányítótornyának parancsnoka egy magyar őrnagy. A repülést irányítók több nemzetből tevődnek össze. Vannak közöttük afgán nemzetiségűek is.
– Amikor megérkeztem az öt kilométer hosszú támaszpont ezen részére, szintén kerestem a magyarokat. Az önhöz legközelebb fekvő biztonsági kapunál luxemburgi katonák üdvözölték külföldi újságírókból álló kis csapatunkat azon a nyelven, amelyen hozzájuk szóltunk. Mellesleg akcentus nélkül, a géppisztoly mögül mosolyogva.
– Belgium és Luxemburg biztosítja az őrzés-védelmet.
– Hány polgári reptér van Afganisztánban? Kettő?
– Nem tudom. De a kabuli, a polgári hasznosítás szempontjából kétségtelenül a legfontosabb.
– Hányan vannak magyarok a reptéren?
– Hatvanöten.
– Ez beleszámít az afganisztáni 240 magyar katonába?
– Igen.
– A kunduzi támaszponton vannak magyarok?
– Nem tudok rá válaszolni. Lehet. Ebben nem vagyok biztos. (Mint a helyszínen később kiderült: Kunduzban két magyar katona teljesít szolgálatot. Halász István főhadnagy és Kovács György főtörzsőrmester – L. I.)
– Hogyan érzik magukat a magyar katonák itt?
– Büszkeséggel tölt el. Jól érzik magukat…
– Hol laknak a támaszpontokon?
– Konténerekben.
– Nem akarok belpolitikába belemenni, de a magyarországi balliberális sajtó ezt tűrhetetlennek tartotta egy magyarországi kisebbség esetében.
– Itt mindenki konténerben lakik.
– Az a lényeg, hogy jól érzik magukat. Az itteni viszonylatban közepesen kereső német katonák havi mintegy hatezer eurót kapnak. A magyarok hogy keresnek?
– A magyarok fizetése is ekörül van.
– Nem akarok senkit se áztatni. De két magyar katonába „botlottam”, amikor először kerestem a megadott időpontban, de nem volt itt. Azt mondták, nagyon jóindulatúan: „nagyon vigyázzon magára”. Mármint Afganisztánban.
– Ezt komolyan kell venni. Ez nem játék, ami itt van. Jelenleg, most is bizonyos készenléti fokozatot kell fenntartanunk, a biztonság tekintetében. Nem lehet őrizetlenül hagyni azokat az őrhelyeket, ahol szolgálatokat kell ellátni. Mind a külső oldalon, mind a belső oldalon. Ez nagyon fontos… Az biztos, hogy Magyarország nagyon messze van innen. Egészen más biztonsági környezetről van szó. Afganisztán egy műveleti terület.
– Mióta ezredes úr ide érkezett, ide látogatott a magyar közszolgálati televízió?
– Nem.
– Kereskedelmi televízió? Amelyet érdekelt volna, hogyan élnek itt a magyarok?
– Nem. Nem tudok róla.
– Ön bemehet a városba?
– Csak katonai ruhában. Polgári ruhát nem is hoztam… Tilos más ruhát viselni.
– Ön hisz abban, hogy sikeres misszió része itt, Afganisztánban?
– Hiszek benne. Most délelőtt is a polgári oldal képviselőivel volt megbeszélésem. Arról, hogy mit tudunk tenni az érdekükben. Mert itt beruházások vannak… De messze túl megy a feladatkörömön, hogy a kérdésére válaszoljak.
– Ön azt mondta, Afganisztán műveleti terület. Másrészt az itteni erők feladata a békefenntartás. A kettő összeegyeztethető?
– Mivel az egységek az ország területén különböző feladatokat hajtanak végre, szerintem összeegyeztethetők. Nagyon helyes az a koncepció, hogy támogatni kell az államot. A lakosságot, az önkormányzatokat, a biztonságot. Minél hamarabb elő kell segíteni, hogy itt normális élet legyen.
– Ajánlaná, hogy az Afganisztánon körbevezető, mintegy 2600 km-es úton autózgassak egymagam?
– Több emberrel beszéltem, akik egyedül mentek rajta és ideértek. Hozzáteszem: bárhol, bármi bekövetkezhet.
– Egy öt éve itt dolgozó amerikai újságíró egy órája nekem azt mondta, egy százalékot adna, hogy élve célba érnék rajta.
– Nem tudok rá válaszolni. Egyedül Afganisztánban ne induljon el sehová se… Soha nem voltam még az említett utakon. De tudom, hogy nagyon forgalmas utak.
– Milyen távolságban van az irodája a támaszpont kijáratától?
– Mintegy 150 méterre.
– Mennyi idő alatt teszi meg?
– Néhány perc alatt.
– Közben hányszor kell megállnia ellenőrzésre? Ugyanis, amíg a támaszponton már belül önhöz értünk, többször le kellett állni ellenőrzésre. És az útra fektetett szöges akadályon is át kellett kelnünk.
– Akkor tapasztalta, hogy lépcsőzetes biztonsági rendszer van a reptéren. És működik… Ez egy működő, élő repülőtér. Itt mindenkinek végeznie kell a munkáját.
– Ezredes úr, nagyon vigyázzon magára és kívánom, soha ne legyen bántódása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.