Golgota: laza és evangéliumi

Mi volna, ha a hagyományos felekezeti lelkipásztorok – reverendában, palástban vagy civilben – ellátogatnának egy Golgota gyülekezethez? Ötleteket kapnának ifjúsági munkájukhoz, vagy szektát kiáltanának? A jelenség mindenesetre érdemes a közvetlen tájékozódásra. Eddig húsz közösséget alapítottak nálunk a Calvary Chapel missziósai. Ez a mozgalom az Egyesült Államokban egykor hippik tízezreit vezette ki a zsákutcából. Úrdicsőítésnek a golgotások a keresztény rockzenélést nevezik, de hitvallásuk konzervatív. „Lazaságuk” a tradicionális vallásgyakorló magyar fiatalokra is hatást gyakorol.

Hippimisszió. Ő az első idősebb férfi, akiben bízunk – böktek Chuck Smith lelkipásztor felé a megtérő dél-kaliforniai hippik. Azok rétege, akik az apák társadalma ellen lázadtak. „Chuck bácsi” ezrével keresztelte meg a nyugati parton az addigi életformájukból kiábrándult, Krisztus-hitre szomjas hippiket. A Costa Mesa-i pásztor kezdetben egy huszonöt fős gyülekezetet irányított a Calvary Chapel nevű kicsiny templomban, de rehabilitációval összekötött missziója nyomán sorra alakultak Amerikában a formai lazaságot evangéliumi tanítással ötvöző gyülekezetek. Magyarországon a rendszerváltozás után Golgota néven alakultak meg a Calvary Chapel gyülekezeti hálóhoz tartozó közösségek Esztergomtól Bajáig.

Voltál már a Golgotában? Tök jó zene van, mindenki laza, topis nyugodtan lehetsz, jó fej amerikaiak beszélnek – ezt hallani középosztálybeli fiatalok szájából is. Járjanak katolikus, református gimnáziumba, sőt felekezeti ifjúsági csoportba, a Golgota Keresztény Gyülekezet a köreikben is felkapott hely. Ám a történelmi egyházak egyik-másik lelkipásztora nem örül, úgy érzi, a golgotások elszipkázzák tőlük a fiatalokat, vagy legalábbis leszállítják ízlésüket, ráadásul karizmatikus gyülekezet hírében állnak. Tény viszont, hogy az internetre feltett bemutatkozásukban nem olvashatunk „nyelveken szólásról”, a karizmatikus gyülekezetekben előforduló, kívülállónak érthetetlen, Istenhez elragadtatottan szóló beszédről, a Szentlélek állítólagos ajándékáról. A Wikipédia és különféle internetes fórumok „enyhén karizmatikusnak” tüntetik fel a Golgotát. Hogy mi a karizmatikussággal a baj? Több tradicionális egyház fő sodorvonalában azt tartják: a „nyelveken szólás” aligha a Szentlélek adománya. Pogány vallások kultuszaiban gyanítják igazi előzményét. Az pedig, hogy az első pünkösdkor Jézus tanítványainak prédikációit a sokaságból mindenki a saját nyelvén hallotta, ideiglenes bibliai jel volt e lelkészek szerint.
Veled kell az élet!
Tengerkék szocreál háttérfüggöny előtt dobszerkó, erősítő, kottatartó. Filmvászon sehol a volt Horizont moziban. A régi széksorok mellett sereg műanyag szék. Ezek sem üresek. A szerda öt órai alkalom után este hét órára ismét tele a moziterem, a ’94-ben alakult budapesti Golgota Keresztény Gyülekezet otthona. A dicsőítő zenekar – két gitáros fiú, két, mikrofont kézben tartó lány – jöttére a fél közönség feláll. „Emelj fel, vigyél el, / veled kell az élet! / Vezess hát, vigyél át, veled kell az élet!” – efféle dalsorokat látunk a kivetítőn, miközben a zene sem kelt túl sok meglepetést. Igaz, a dob néha megszalad, de aztán beleragad a szirupba. „Te vagy az Úr, tudom, szükségem van Rád, / Te vagy az Úr, maradj közel hozzám…” A zenekar angolra vált, de sokan így is velük fújják a dicsőítő éneket. Nem csak a feltünedező feketék, koreaiak.
Ismét magyar a szöveg, a közös éneklés erőteljes. Ám a té hang küzdelme a volt Horizont moziban vesztésre áll. Csupa „élecem” meg „ceveled”. Többen „hitgyülisen” feltartják karjukat, ki az egyiket, ki mindkettőt. Némelyek csak alsó karjukat emelik meg, tenyerüket napelemként, lélekváróan fölfelé fordítják. Tudnivaló, ide a hangsúlyosan karizmatikus vallási csoportok tagjai közül is számosan ellátogatnak. Hit Gyülekezete, Budapesti Autonóm Gyülekezet, Mahanaim, Agapé, Élő Ige; olyanok, melyek gyakran „teljes evangéliumi” közösségnek nevezik magukat.
A koncertnek pontban fél nyolckor vége, mindjárt jön a prédikáció. Észre kell venni, hogy nem a tanítás követi a zenét, hanem fordítva. A Golgotában – mondják bennfentesek – a könnyűzene csak az igére való ráhangolódásért van. Billeg hát az „érzelemkereszténység” vádja? Közvetlenül az igemagyarázat előtt kiáll egy fiú, és a gyülekezet házicsoport-alkalmait hirdeti. A szoros tagságra nem törekvő Golgota istentiszteletén nyolcszázan vannak jelen, házicsoportos alkalmakon két-háromszázan.
– Elképesztő, hogy milyen munkát tud elvégezni Isten egy házi csoporton keresztül – buzdít a részvételre a fiú. – Ha tudnátok, milyen életeket láttam megváltozni…!
Godly life, easy way
Tipikus amerikai misszionárius Phil Metzger, a budapesti Golgota gyülekezetvezetője, fő igehirdetője. Pólóban, farmerben áll a szószéknél, kicsit rá is támaszkodik. Őt aztán nem zavarja, hogy hallgatóságából néhányan almát rágcsálnak. Bejelenti, hogy ezen az alkalmon a Példabeszédek könyvét kezdik el tanulmányozni. A Calvary Chapel típusú gyülekezetek specialitása ugyanis, hogy végigtanulmányozzák a Szentírást. Még vasárnapi istentiszteleteiken sem „összeválogatott” igéket magyaráznak. Phil nem vág bele rögtön az előadásba, azzal teremt kontaktust hallgatóságával, hogy kérdéseket tesz fel bevezető gyanánt. Például: hányadik király volt Izráelben Salamon, hány fejezetből áll a neki tulajdonított könyv? Mikor visszahallja, hogy harmincegyből, lecsap: a hónap minden napjára egy fejezet otthoni olvasnivaló jut!
A Kaliforniából jött Metzger derűs megnyilvánulásaival is fenntartja a figyelmet, kijavítja – magyarul – a tolmácsot, hiszen tízéves itteni missziója során jól megtanulta a nyelvet. Körülbelül olyan konzervatív protestáns tanítást hallunk tőle, mint amilyenek a református vagy a baptista ébredési gyülekezetekben hallhatók. Phil arra is kitér, milyen a „godly life”, az istenfélő élet. Van azért, ami kissé leegyszerűsítésnek tűnik. Szerinte ha a magunk útján járunk, az a „hard way”, abból a szempontból, hogy Isten miként taníthat meg igazságaira. Az pedig, ha engedelmesek vagyunk: „easy way”. Nem túl „happy” ez, tudván, hogy a Jézus-követőknek fel kell venniük keresztjüket? A záróimádság kizökkent a töprengésből.
Itt elfogadnak mindenkit
– Egy coloradói pásztor volt itt pár éve, a világ teremtéséről beszélt, rögtön megtértem, pedig meg se voltam keresztelve – meséli a mellettem szedelőzködő Ági. – Volt rá lehetőség, hogy aki még nem fogadta be Jézust, előremenjen. Kimentem, és utánamondtam a szolgálóknak a megtérők imádságát.
– Szerinted miért járnak ide az emberek?
– Mert itt elfogadnak mindenkit – feleli a lány. – Hagyják, hogy Isten formálja az embereket, nem mondják, hogy ebben meg ebben változzon.
A szintén huszonéves Andrástól megtudom, szülei a Hit Gyülekezete alapítói közé számítanak, ám ő máshol tért meg. De már neki is rég ez a lelki otthona.
– Hol helyeznéd el a Golgotát a keresztény közösségek között?
– A Golgota… karizmatikus – mondja kis gondolkodás után a fiú, talán nem sejtve, mennyire ódzkodnak egyes golgotás vezetők e jelzőtől. Pedig Chuck Smith, az Amerikában Calvary Chapelnek, nálunk Golgotának nevezett mozgalom elindítója a pünkösdi egyházból érkezett. Újabb kérdéseimre azért Ági és András összerakják: nyilvános alkalmakon itt soha sincs „nyelveken szólás”, csak házi csoportokban, azok közül sem mindegyikben.
– Pál apostol is mondta, hogy ha nincs, aki megmagyarázza, a nyelveken szóló hallgasson a gyülekezetben, mert csak magát építi, nem a többieket – lendül bele Ági. Ebből kiderül, elég éles határ választja el a Golgotát bizonyos „teljes evangéliumi” gyülekezetektől. Utóbbiakban az a nézet: aki nem szól nyelveken, az nem kapta a „Szent Szellem” keresztségét, vagyis még nem történt meg vele minden.
Visszapörgetem magamban az egész estet, keresem a karizmatikus vadhajtások nyomait a golgotás alkalomban. A gyülekezetvezető nem viselkedett úgy, mint akit külön bejáratú próféciák emelnek mások fölé. A Horizontban nem próbáltak démonokat űzni a hívekből. Senki nem ígért csodás gyógyulást, nem hozakodott elő olyasfajta kénkőszagú tanításokkal, hogy aki megtér, az feltétlenül bővelkedni fog anyagi javakban, sikerekben…
Ha kemény karizmatikusokat, hamis lelki ébredést akar valaki látni, üsse be a www.youtube.com keresőjébe: Rick Joyner. Ez az ősz körszakállas jóember egy Morningstar revivalnek nevezet tömeghisztéria főszereplője Dél-Karolinában, itthon a Hit Gyülekezete neves „keresztény prédikátorként” emlegeti. Joyner hatalmas természeti katasztrófasorozatot jósolt 1998-ra. Hamis prófétának bizonyult, de nem jött zavarba. Egy Church of altered states (A megváltozott tudatállapot egyháza) feliratú videón infernális szeánszot látni, Joyner-rajongó amerikaiak esnek hanyatt, vágódnak hasra, okádnak, tombolnak, sírnak a szadisztikus könnyűzenére. – These idiots are brainwashed – állapítja meg valaki a YouTube-on a nyilvánvaló agymosottságot.
A golgotások szelídebb könnyűzenét kultiválnak. Ági a következő nyugati keresztény előadó kedvenceit írja le noteszomba: Matt Redman, Chris Tomlin, Michael W. Smith, Hillsong, Jeremy Camp. Dalaikban kiterjedt és kiforrott rétegzenei iparra lelek. Némelyik férfi énekes karján tetkó, fülében fülbevaló, de a refrén része mindig az, hogy „Dzsízösz…!”
A lazaság téged is elér
– Az egyháznak változó kulturális közegben kell átadnia változatlan tartalmakat. Mi olyan embereket is elérünk, akiket mások kevéssé. Már a Calvary Chapel Costa Mesa-i központja is részben a könnyűzenével és a formai-liturgiai lazasággal érte el a hippiket – veszi védelmébe a Golgota evangelizálási gyakorlatát egy középkorú golgotás név nélkül. Így folytatja: – Aki mereven a hagyományos egyházi kulturális értékek átadására törekszik, elszigetelődhet. Persze dehogy tagadom, hogy ma is vannak fiatalok, akikben a gregoriánok, a genfi zsoltárok vagy éppen Bach művei keltik fel az áhítatot… A lényeg: ízlésbeli, nem pedig teológiai problémáról van szó. Azt pedig csak sajnálni lehet, hogy kölcsönös korosztályi türelmetlenség van az erről folytatott vitákban. Jó volna, ha másként kezelnénk egymást házon belül.
– Nem manipulatív, amit keresztény rockzenének hívunk? – szólaltatom meg több felekezeti lelkész gyanúját.
– A zene óhatatlanul hatást tesz az emberre, az is a célja – replikázik az előbbi. – Arról pedig nem adott kinyilatkoztatást az úristen, hogy melyik népnél, mely generáció esetében milyen a jó keresztény zene. Az valóban nem jó, ha valaki összekeveri az érzelmi felbuzdulást és a valódi Isten-élményt. De a Golgotában a zene az imádság egyik formájaként szerepel, az igehirdetés előtt, a szöveg pedig olvasható…
Hamar Dánielt – ő a vasárnap esti rockzenés alkalmakat szervező egyik vezetőségi tag – ugyancsak a lazaságról faggatom.
– Egyáltalán nem vagy egyedül a véleményeddel, hogy itt sekélyes a zene – mosolyodik el –, a közösségünkben is sokan vannak, akik fanyalognak… Legalább ez is rácáfol arra a vádra, hogy mi ezzel csaljuk ide az embereket. Hát nem! Nem ez a fókusza az alkalmainknak, hanem a tanítás. A mi gyülekezeteinkre egyébként sem az jellemző, hogy extázisba akarjuk hajszolni a tömegeket. Viszont bárki úgy jöhet, ahogy van. A dicsőítő énekeinknek épp az a lényege, hogy rögtön elkapja a szöveget és a dallamot mindenki, hogy az emberek tudjanak általa együtt Istenhez menni. Különben hét éve, amikor idejöttem, én is idegenkedtem a Golgota dicsőítéseitől. De nem azért, mert féltettem a rég elhagyott zenei gyökereinket, hanem mert elegem volt még csak ennyi melodikusságból is. Én ugyanis akkorra már az elektronikusat szerettem…
– Karizmatikusak vagytok, vagy sem? – szegezem neki a kérdést.
– Lehet, hogy vannak, akik így gondolják, de talán eligazító, hogy épp a magukat büszkén karizmatikusnak valló közösségek nem tartanak minket így számon. Mi a szimpla „evangéliumi” kategóriába tartozunk. Bár az is távol áll tőlünk, hogy a karizmatikusságot szitokszónak gondoljuk. Persze, megértem én, hogy vannak, akik féltik magukat és környezetüket Isten lelki ajándékainak torz használatától. Az elmúlt húsz év tapasztalata, hogy a veszély reális. Mi mindenesetre nem tagadjuk az ilyen ajándékok létét, de bibliai keretek között tartjuk.
Hamar Dániel hangsúlyozza: a Golgota vezetői se szidni, se bántani nem szokták a nagy egyházakat. Azoknak sem mondják, hogy hagyják el régi gyülekezetüket, akik vendégként megfordulnak a rendezvényeiken. El tudja képzelni, hogy máshol is vannak helyek, ahol a szívek Jézus Krisztusért égnek.