Sisa Tibor megmakacsolta magát

Sisa Tibor különös egyénisége a magyar labdarúgásnak. Bár csupán 48 éves, mégis mintha a harminc-negyven évvel ezelőtti időkből felejtették volna itt, amikor még nem a pénz volt minden, amikor még létezett klubhűség. Sisa Tibor akkor mutatta meg a jellemét, ahogy Tatabányáról és az U19-es válogatott éléről távozott: önként. Azt azonban kevesen tudták róla, hogy a Diósgyőr a szíve csücske. Az elmúlt napokban a miskolci klub miatt komoly próbatétel elé került. A vonzalom és a megbecsülés dacára, a csapat nehéz anyagi helyzete miatt pénteken úgy döntött, hogy lemond. Tépelődéséről a sportnapilapnak vallott: „Nekem ez nem pénzkérdés, bár én is ebből élek. A lépésem egyfajta segélykiáltás a diósgyőri futballért. Nagyon akartam a DVTK edzője lenni, nekem a Diósgyőr nem egy adat a pályafutásomban, sokkal több annál. Belepusztultam ebbe az egészbe.”
Aztán váratlanul úgy tűnt, van feltámadás. Értesülve Sisa döntéséről, Wicha József tehetős miskolci vállalkozó végre igent mondott Dlusztus Imre ügyvezető igazgató két hónapja tartó csábításának, s kijelentette, ha Sisa marad, akkor beszáll a DVTK-ba, amely 25 millió forint tartozást halmozott fel. Wicha, Dlusztus, Káli Sándor, Miskolc polgármestere, valamint a keret több játékosa részvételével szombat éjszaka küldöttség indult a vezetőedző ludányhalászi otthonába. Olyat még a magyar futball sem látott, hogy vezetők szerenádot tartsanak egy trénernek, pedig a delegátus tagjai azzal a rigmussal ébresztették Sisa Tibort: „Nem érdekel más, csak a Diósgyőr.”
Az edzőnek ismét el kellett gondolkoznia. „A hozzám hasonló embereknek nem sok mindenük van – talán csak a büszkeségük. Péntek délután megkönnyebbülten értem haza: nagy kő esett le a szívemről. Tudtam, hogy döntenem kell, megtettem, s ez valamelyest felszabadított. Azzal semmi gond, ha azt mondják: uraim, meg kell húznunk a nadrágszíjat. Az is elfogadható – igaz, keserű felismerés –, ha azzal szembesülünk, hogy nincs több lyuk azon a szíjon. De az ígéretek be nem teljesülése magát az embert, a boldogságát pusztítja el. Szegényen is lehetsz boldog – becsapva nem. (…) Ha pénteken nemet mondok, szombat hajnalban nem jön ki belőlem az igen. Nekem ez túl gyors. Akkor is, ha bevallom: szeretnék még a DVTK edzője lenni” – vallott ismét a helyzetéről. Az utolsóként szavakba öntött gondolata az élre türemkedett, mert tegnap délben azt mondta a klub vezetőinek, ha garantálják, hogy a tavasz anyagi gondoktól mentesen telik el, akkor visszatér. Délután Baranyi Sándor, a többségi tulajdonos Szeviép Zrt. első embere, Wicha József és Dlusztus Imre tárgyalóasztalhoz ült. A felek estére megegyeztek, sőt már pénz is került a klub számlájára, Sisa feltétele teljesülni látszott.
A tréner azonban késő este úgy döntött, hogy mégsem tér vissza Diósgyőrbe. „Nehéz három nap van mögöttem, de nem az az ember vagyok, aki megmásítja az elhatározását” – indokolt tömören.
Ám így félő, hogy a támogatók is visszalépnek – hiszen ők Sisa személyéhez kötötték a szerepvállalásukat –, és a Diósgyőr megmentésére szőtt tervek is kútba esnek.