A nyírmártonfalvai Bessenyei Lászlónéval a falu határában fekvő tanyáján beszélgettünk. A libaólak most üresen állnak, őrzés nélkül. Megérkezésünkkor a gazda először szemrevételezi a birtokot, nem kelt-e lába valaminek, amióta nem jártak kinn.
– Hány hektáron gazdálkodnak?
– Huszonkét hektár földünk van. Bérlünk is az államtól földet, ezt a legelőt itt – mutat körbe. – Szántóföldi növényt termesztünk most, kukoricánk volt tavaly.
– Állattenyésztéssel nem is foglalkoznak?
– Azzal nem, tyúkok vannak otthon, de csak annyi, amennyire szükségünk van.
– Hány libát tartottak itt a tanyán 2003-ban?
– Ötezret. Annak az árával maradt adós a Hajdú-Bét. Mi előnevelt, négyhetes libákat hoztunk ki májusban, mert ez az épület nem volt alkalmas arra, hogy biztonsággal előneveljük benne a naposlibákat. Tizenhárom hetes korukig tartottuk őket, és júliusban adtuk le pecsenyelibának. Ekkor történt az elszámolás, amikor levonták az előnevelt liba árát és a takarmány egy részét, amit a Hajdú-Bét adott. A különbözet maradt a miénk. Nekünk ez kétmillió forintot jelentett volna. De ebből még lejött a gyógyszerezés és más kiadások is, amit mi álltunk.
– Akkor mennyi volt a haszon?
– Szinte semmi.
– Ezek szerint ingyen tartották az állatokat?
– Különbség volt az első és a másodosztályú liba között. Úgy minősítettek, ahogy akartak, gyakorlatilag a végéig nem tudta az ember, mennyiért dolgozik. Egy komolyabb állatbetegségnél 300-400 ezer forintba is kerülhet a gyógyszerezés. Augusztus 20-a táján kellett volna kifizetniük a pénzt. Igaz, ők a leadás után negyven napot írtak határidőnek, de az agrárrendtartási törvény szerint harminc nap a határidő.
– Korábban is tartottak libát?
– Azelőtt csak munka mellett csináltuk, és nemcsak egyfajta állattal foglalkoztunk, hanem, mivel megvannak az épületek, a legelő, annak megfelelően tartottunk különféle jószágot.
– És amikor hiába kérték a munkadíjukat, mit mondtak önöknek?
– Már előbb hallottuk, hogy baj lesz, nem tudnak majd rendesen fizetni. Az egyik falubeli termelőről, Lakatos Sándorról hallottuk, aki már korábban leadott hasonló nagyságrendben két csapat libát, és nem kapta meg a járandóságát, hogy kikötötte magát a Hajdú-Bét előtti kerítéshez. Ennek hatására neki fizettek valamennyit. Ez 2003 szeptemberében történt. Ő azután elmondta nekünk, hogy volt a rendőrségen engedélyt kérni a tüntetéshez, mert ezek a betyárok, zsiványok minden vagyont kimentenek, minden eladnak. Szólt nekünk, hogy menjünk és demonstráljunk együtt. Eleinte ódzkodtam ettől, de a faluban összesen négy termelő tartott libát, ők is benne voltak, így én is elmentem velük együtt tüntetni a Hajdú-Bét elé. Ez 2003. október környékén volt. Nyolcan lehettünk összesen, táblát készítettünk, és kiabáltunk, követeltük a pénzünket. Többen is lettünk volna, de a többieket lebeszéltek róla azzal, hogy lesz majd kifizetés, ne menjenek. A Hajdú-Bét vezetői semmibe vettek bennünket. November 21-én a tévében is szerepeltünk, az Élesben című műsorban készítettek velünk riportot. Magunknak való emberek vagyunk, nem szeretünk szerepelni, csak azért tettük meg mégis, mert tudtuk, addig van esélyünk a kifizetésre, amíg nem kezdődik el a cég felszámolása.
– Mit szól hozzá, hogy most Bajnaiból miniszterelnök lesz?
– Nem oda való. Többször is voltunk Pesten, és azt tapasztaltuk, hogy őt nem érdekli, mi történik velünk. Egyszer találkoztunk vele, amikor már egy éve folyt a felszámolási eljárás, akkor fogadott végre bennünket. Azt mondta, hogy ők csak pénzügyi befektetők voltak, csak odaadták a pénzt, és amikor látták, hogy nem termel nyereséget, csupán veszteséget, mint pénzügyi befektetők úgy döntöttek: kiszállnak. Több minden elhangzott, de a lényege biztos, hogy ez volt. Olyan kijelentést is tett, hogy mivel ők befektetők voltak, nem is értettek ehhez a vállalkozáshoz. Annyit tett még hozzá, csak azért fogadott minket, hogy ne lehessen azt mondani, még csak nem is fogadott minket. Már az elején elmondta, hogy nem tudnak minket kifizetni.
– Ön szerint Bajnai Gordon miniszterelnökként másképpen fog viselkedni az emberekkel?
– Dehogy! Nem tudja átérezni az emberek problémát. Miután a rendőrségen feljelentést tettünk, sok irathoz, jegyzőkönyvhöz hozzájutottunk, amelyek 2003. november–december környékén készültek az akkor tartott igazgatótanácsi ülésekről. Ezekből egyértelműen látszik, hogy nekik eszük ágában sem volt a kisbeszállítók kifizetése. Dokumentumokat gyártottak és iratokat semmisítettek meg. Úgy intézték a dolgokat, hogy nekik jó legyen. Csak az szerepelt a jegyzőkönyvekben, ők miként tudják a vagyonukat elrendezni. A tulajdonosi jogokat adták-vették, csűrték-csavarták, trükköztek. Belekiabálták a nagyvilágba, hogy ők hitelezővédelmi programot készítettek, ezzel is azt a látszatot keltve, mintha nekik annyira fontosak lettek volna a hitelezőik. De amikor a rendőrségen betekinthettünk az iratokba, a papírok között megtaláltuk ezt a hitelezővédelmi programot, ami alá se volt írva, és így hatályba sem lépett soha. Csak álcáztak és trükköztek.
– Kiket jelentettek fel?
– Nem név szerint tettük a feljelentést, hanem leírtuk, mennyivel tartozik nekünk a Hajdú-Bét, és hogy nem jutunk hozzá a pénzünkhöz. Leírtuk, hogy információink szerint vagyonkimentés folyik, és valószínűleg nem kapjuk meg a pénzünket.
– A rendőrség mit mondott?
– Első körben, 2003. december elején, amikor még nem volt meg a felszámolás, elutasított bennünket. Éreztük, hogy csak akkor jutunk a pénzünkhöz, amíg nincs felszámolás. Amikor láttuk, hogy semmi sem érdekli a Hajdú-Bétet, nem fognak fizetni, akkor tettük meg a feljelentést. Ez december 10-én történt. Az a rendőr, aki ott volt, azt mondta: adjanak fel előbb egy hirdetést, mert biztosan sok károsult van, és akkor majd összevonják a károsultakat. Majd felment, valakivel beszélt, és azzal jött vissza, mégsem veszi fel a jegyzőkönyvet, hanem azt javasolta, írjuk meg összeszedettebben a feljelentést. Amikor aztán beadtuk, egy az egyben elutasította a rendőrség azzal az indokkal, hogy a cégnek hatmilliárd forint törzstőkéje van, és az fedezetet nyújt. Nekünk, mivel négyen tettünk feljelentést, és durván tízmillió forint volt négyünk követelése, erre ez fedezetet nyújtott. Ezt megfellebbeztük, és eközben decemberben volt demonstráció is, végül is nagy volt a nyomás. Sosem felejtem el, amikor megmondtam a rendőrségen, hogy ami történik, az egyértelműen vagyonkimentés, csinálnak egy másik céget, és minden megy a maga útján. Azt mondta erre a rendőr, van olyan a piacgazdaságban, hogy egy tönkrement cég romjain felépül egy másik. Abszolút természetes dolognak tartotta. Korábban dolgoztam pénzügyi területen, ezért teljesen megdöbbentem ezen. Azt feleltem a rendőrnek: ha valaki lop egy pár tyúkot, azt bilincsben viszi el a rendőrség, és amikor ezek milliókkal károsítanak meg, nem tesznek semmit. Úgy vélekedett, a tüntetés és a nyilvánosság miatt majd csak elrendelik a nyomozást.
– Amikor Bajnai Gordonnál voltak, hogy történt a beszélgetés?
– Leültünk, ketten ültek velünk szemben. Mi hárman voltunk: Ónodiné Évike, Kapin Albert és én. Bajnai Gordon velem szemben ült, és a másik oldalon Winkler Gyula. Azt ajánlottuk nekik, hogy vásárolják fel a Hajdú-Bét felé fennálló követelésünket, és akkor ők érvényesítsék a felszámolásból vagy a vagyonból mint tulajdonosok, ahogy akarják. Ez elől elzárkóztak, azt mondták, erre nincs jogszabályi lehetőségük, pedig tudtuk, hogy a Wallis hatalmas cégbirodalom, és van ott minden, ilyen tevékenységre szakosodott cég is. Ha akarták volna, meg tudták volna oldani. Százhatvanmillió forintról volt részünkről szó.
– Mivel engedte el magukat?
– Gyakorlatilag ezzel vége is volt a beszélgetésnek.
– Semmilyen módon nem fejezte ki az együttérzését?
– Nem, de nem is szívességet kértünk tőle, csak annyit szerettünk volna, hogy a sajátunkat kifizesse. Ők nem is számoltak velünk, nem számított nekik, hogy mi lesz velünk. Nem egyedül tette ezt velünk Bajnai Gordon, nyilvánvalóan voltak segítőtársai is. Eldöntötték előre, hogy minket odadobnak…
origo.hu
Kigyulladt egy vonat a Keleti pályaudvaron - videó
