Mi a magyar?

Mikes humora, melynek teljesebb megismerése végett magokra leveleire kell az olvasót utasítanunk, valódi természetes és könnyed, folyékony, jó nyelvű beszédbe van foglalva. Ismeretei nincsenek stíljának terhére, élczes fordulatai, ötletei nem gátolják a közvetlen hatást, nem zaklatják úgy az olvasó figyelmét, mint némely humoros íróknál, kiket olvasva hol le, hol fel, hol előre, hol hátra hányódik a lélek, nehéz átmeneteken kellvén átesnie, eközben teljesen eltörődvén. A mit kifejez, nem idegen frázisokba és formákba foglalja; szemlélhetőleg, affectatio és hatásvadászat nélkül szól. Könnyed, kedves beszédmódja nem hagyja el soha. Akkor sem, ha egyébből kifogyva, a török szokásokról vagy selyemtenyésztésről vagy nevelésről szól. Szabadon szól, ha felsőbb hatalmakról vagy épen szent előítéletekről kell is beszélnie, de sohasem durva vagy elfogult. Pajkosan czélozgat és tréfál, de piszokba soha sem süllyed; szerelemről, más effélékről még testien szólva is finom tapintattal szól. E tekintetben mestere lehetett volna a szent birkózóknak meg az epés történetíróknak. Az ő humora nem a kéjelgés elfásultságának, az eltompult érzékiségnek, sem a kicsinyes irigységnek és embergyűlöletnek műve; inkább az ember- és hazaszereteté. Sokkal önzetlenebb, mint bárki: pedig sokkal többet tűr, szenved, mint bárki. S mily szép, hogy róla nem mondhatni el, mit a nagy humorista Swiftről, hogy önző és a lelketlenségig felhasználója volt némely legközelebbieinek. Vagy a mit Sterne-ről, az érzéki, önző humoristáról egy nemesebb utóda, Thackeray mond (Engl. Humorists): hogy érzékenysége mérsékelt volt, hogy sírását másokra ragadósnak tapasztalván, úgy látván, hogy neki könnyei nagy népszerűséget okoznak, nagyon is felhasználta a sírás jövedelmes mesterségét, és minden alkalommal sírt… És hogy nincs Sterne műveiben egy lap, melyen nem volna, a minek jobb volna ott nem lenni: lappangó romlottság és belső tisztátlanság jelensége. Kétértelmű beszédeit talán az akkori idők szabadosságának és modorának tulajdoníthatni; de valóban munkáiban minden falomb közül egy beléndes szatír szemei kandikálnak ki. Még utolsó szavai halála előtt is hitványak és rútak voltak!
Mint írásmű is lehetőleg tökéletes Mikes ezen műve. Dísze a magyar nyelvnek folyékonysága, egyszerű nemessége által. Classikai próza, ha van nekünk ilyen.
(Imre Sándor: A néphumor a magyar irodalomban, 1890)